Schäffer Erzsébet: Meghasadt képek, Nők Lapja, 1990/32.
Mintha lassított felvételt néznék. De hát a festő ember hogyan is siethetne? Ül a vászon előtt, s hosszú órák óta a tenger zöldjét simítja kékre. A másik, miközben mértani ábráit színezi, beszél megállíthatatlanul. De hiába peregnek a szavak, végtelen lassúak a mondatok mégis. Vontatott életek sejlenek a bocsánatkérő férfimosolyok mögött. Vonszolt sorok a rezzenéstelen arcokon. A jó nevű keramikus egyforma, igénytelen kis tálkákat simogat az agyagból. Egy középkorú nő zöld mezőben barna lovat fest az ezüstfenyők közt, kint az udvaron. Csak mezőt. Csak lovat.
Az orvos is átveszi a betegei tempóját. Mintha végtelenül sok ideje lenne az összegubancolódott lelkek kibogozására. Talán tud valamit.
Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak
500 forintért, vagy regisztrálj, és 1 héten keresztül minden előfizetői tartalmat megnézhetsz.
