Élt egyszer egy falánk király. Minden gondja az volt, honnan szerezhet minél drágább, ízletesebb falatokat a saját asztalára. Lakomázott reggel, délben, este, a lakomák között pedig falatozott. Egy nap gondolt egyet, magához hívatta az írnokát, és megparancsolta, menjen az erdőbe, és lőjön vacsorára valami különleges vadat.
– Tudod, hogy mindennél jobban szeretem a vadhúst! Üres kézzel vissza ne gyere!
Elindult szegény írnok az erdőbe. Nem volt ő vadász, hogy tudja, merre menjen, de a király parancsával nem mert ellenkezni. Ahogy bolyongott, egyszerre egy magas fa tetején megpillantott egy szépséges, aranytollú madarat. Fogta a puskáját, célba vette, de az utolsó pillanatban megesett a szíve rajta, félrerántotta a puskát, és csak a madár szárnyát találta el. Hullani kezdtek az aranytollak a földre, leesett a madár is, és ahogy földet ért, világszép hölggyé változott! A mellén volt a nap, a hátán volt a hold, a testén számtalan csillag, és a haja tiszta napsugárból volt. Úgy ragyogott, hogy a napra lehetett nézni, de rá nem. A Napsugárlány az írnokra mosolygott.
– Köszönöm, hogy megtörted az átkot! Egy gonosz boszorkány változtatott aranymadárrá, és addig kellett így élnem, míg valaki a szárnyamat meg nem lőtte.
A Nők Lapja 2021/8. számának Mese rovata.
Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak
500 forintért, vagy regisztrálj, és 1 héten keresztül minden előfizetői tartalmat megnézhetsz.
Ízelítő a cikk tartalmából
Vajon hogyan végződik a történet?