A nyolcvanas években voltam általános iskolás, és imádtam azt a korszakot: a pöttyös-csíkos könyvekkel, a szagos radírokkal, és a banáncsattal együtt kerek volt a világ. Soha nem irigyeltem sem az előttem járó, sem az utánam következő generációkat, csupán egyetlen dolgot sajnálok; azt, hogy Harry Potter nem volt a gyerekkorom része.
Az első könyvek megjelenése, majd a körülöttük kialakult őrület teljesen hidegen hagyott, csak legyintettem; kit érdekel egy varázsló gyerek története? Nem is értettem, egy ifjúsági regény miért hozza ennyire lázba a felnőtteket. Pedig voltak jelek. Az egyik ismerősöm azt mondta, a szülés utáni depressziótól mentette meg, hogy rákapott a Harry Potterre. És láttam családot, ahol anyu és a gyerek összeveszett azon, ki olvassa először az új részt. Az ötödik kötet megjelenése előtt a szupermarket melletti könyvesboltban leértékelték az első három könyvet, darabját egy ezresért adták, én pedig megvettem mindhármat, mondván, ha engem nem is érdekel, a gyerekeim úgysem ússzák majd meg. Azért persze belelapoztam, és egy hét alatt elolvastam a hármat. Azonnal beszereztem a negyediket, a többit pedig mindig a megjelenés napján vettem meg, és csak azért nem mentem éjfélkor sorba állni, mert kisgyermekes anyaként komoly alvásdeficittel küzdöttem. Alig vártam, hogy a gyerekeim is abba a korba érjenek, amikor olvashatják. Ők persze bepróbálkoztak, hogy inkább a filmet választanák, de mondtam, hogy azt a részt lehet csak megnézniük, amelyiket már elolvasták. A Bölcsek Köve után már számukra sem volt kérdés, hogy ez a jó sorrend. A fiaim a Harry Potteren tanultak meg magabiztosan olvasni, a hét kötetnek köszönhetően éreztek rá, milyen, amikor az írott szó egy másik világba repít. Volt két nyár, amikor a hosszú autóutak alatt semmi másról nem beszéltek, csak a Harry Potterről, a szereplőkkel, lényekkel, helyszínekkel barkochbáztak, és minden augusztusban titkon azt remélték, hogy megérkezika bagoly, és hozza a meghívót a Roxfortba. Két éve a lányom is beállt a sorba, és a fiúk alig várják, hogy egy-egy résszel végezzen, hogy újra megnézzük együtt az adott filmet.
A Harry Potter a modern kor egyik legnagyobb varázslata, ami kapocs lehet a generációk között. Az apám is elolvasta, hogy tudjon róla beszélgetni az unokákkal, én pedig örömmel csodálkozom rá minden alkalommal, hogy bár a divat és a zene terén más az ízlésünk, van valami, amiért egyformán rajongunk. Ezért nem értem, hogy miért mondja sok szülő – anélkül, hogy olvasták volna, – hogy a Harry Potter hülyeség. Meg hogy nem irodalom. J. K. Rowling nemcsak a történetszövésben zseniális, de jól is ír, ráadásul a magyar fordítás tökéletes. És az sem igaz, hogy a mai gyerekeket a varázsló világon kívül semmi nem érdekli. Az enyémek néha újra elővesznek egy-egy Harry Potter kötetet, csak úgy szórakozásból, de mást is szívesen, rendszeresen olvasnak. A nyolcadik részt úgy vártuk, mint a messiást. Hónapok óta be van osztva, milyen sorrendben halad majd a családban, de ahogy a dátum közeledett, egyre gyakrabban merült fel a gyerekekben, hogy vegyünk rögtön kettőt…
Jónap Rita
