Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény asszony. Nem volt egyebe az egész világon, mint egy kis kertecskéje és egy ötéves lánya. Nagy szeretettel gondozta az asszony a kertecskéjét, és még nagyobb szeretetben nevelgette a lányát. A kislány ugyanúgy megszerette a virágokat, gyógyfüveket, mindenféle növényeket, ahogy az édesanyja; amint elbírta a kis locsolókannát, reggel-este kiment a kertbe, és gondosan mindent meglocsolgatott.
Történt egy napon, hogy egy öregasszony állt meg a házikó előtt. Csodálta, nézegette a virágokat, mélyeket szippantott az illatukból. A szegény asszony észrevette a vendéget, jó reggelt kívánt neki, és betessékelte a házba. Maguknak sem volt sok ennivalójuk, de azért tálalt az anyóka elé egy kis friss kenyeret, tejet. Ahogy beszélgettek, az anyóka elmesélte, hogy házról házra jár, virágot próbál eladni, de senki sem kér belőle.
– Hadd lássuk azt a virágot! – mondta erre kíváncsian a kislány. Az anyóka elővett a tarisznyájából egy tő ibolyát. Óvatosan, kis földdel volt kendőbe csomagolva, és olyan szép, élénk színe volt, olyan édesen illatozott, hogy a kislány azonnal nyújtotta érte a kezét.
– Anya, anya, vegyük meg!
A Nők Lapja 2021/9. számának Mese rovata.
Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak
500 forintért, vagy regisztrálj, és 1 héten keresztül minden előfizetői tartalmat megnézhetsz.
Ízelítő a cikk tartalmából
Vajon hogyan végződik a történet?