Ebben a rovatban a rendes, szeretni való társainkról, férjeinkről mesélek. Akikkel jó élni. Csakhogy a velük való együttléthez is szükségünk van mankókra, például acélidegekre és túlfejlett humorérzékre.
Soha nem gondoltam, hogy képes lennék elénekelni az Éj királynője koloratúrszoprán áriáját a hamiskás alt hangomon, vagy össze tudnám szerelni a könyvespolcunkat, tehát beérem azzal, hogy szorgosan fejlesztem azokat a képességeimet, amelyek némi sikerrel kecsegtetnek. Nem így a férjem! Fel nem foghatom, miért nem elég neki a jól hasznosítható diplomája, a kiváló angolnyelv-tudása, az öt gyereke, ráadásnak én (áldásnak, átoknak), és miért akar ezermesterként tündökölni. Miért nem képes kimondani: nincs kézügyességem, hívjunk szerelőt! Mi nem hívunk! A jelenség nem egyedi, hiszen egy kedves riportalanyom végigimádkozta a tavalyi szeptembert, hogy jól forrjon össze a levéltáros (!) férje csuklója, aki megigazította az elcsúszott cserepeket a háztetőn. És mit tesz isten…? Megbotlott, leesett, a csuklója a teste alá szorult.