Ez a Dobogókőhöz közeli földdarab olyan, mintha egy régi angol mesekönyvbe lépne be az ember. Ahol megáll az idő, a szél virágillatot és a varázslat levegőjét hordozza. Ahol az ember maradna, ameddig csak lehet…
Ha nekem ilyen kertem volna, ki sem tenném a lábam…! Erre jutottam a Szomorú Miklósnál tett látogatásom után, ami nemcsak a fotózás miatt nyúlt szokatlan hosszúságúra. A Pilis északi lejtőjénél vagyunk, a fák mögött Dobogókő magasodik, másik oldalon a Pilis-tető, a falu a Pilis és a Visegrádi-hegység találkozásánál fekszik. Kertészeti szempontból ez a következő adottságokat jelenti: északi fekvés, hosszabb árnyékos időszak, párásság. A talaj köves, meszes és agyagos, korántsem ideális, de ezt a szót felejtsük is el, mert ha itt ilyen paradicsomi állapotokat lehetett varázsolni, akkor ennyit erről.
Miklós a kertészeti egyetemen végzett, már diákként dolgozott kertépítőként, értékes tapasztalatokat szerezve. Ám az igazi inspirációt az Angliában töltött időszak jelentette. Ott szeretett bele az angol kertekbe, és miután párjával az Astoria mellől egy csendes faluba költöztek, belevágott álma megvalósításába.
– Üres volt a telek, a csalántól, bodzától, vadrózsától alig tudtunk bejönni – meséli Miklós. – Olyan házat akartam, ami illeszkedik a tájba, a kerthez, színében, anyagaiban egyaránt. A kertet természetesen én terveztem, én is építettem, a zöme a ház épülte utáni évben alakult ki, vagyis idén lesz hétéves. Fontos szempont volt, hogy ne én legyek a kertért, hanem az legyen értem, ezért kerültem a nagyon nagy gondoskodást, sok munkát igénylő növényeket. Az őszi és tavaszi nagy visszametszéseken kívül heti egy napot foglalkozom a növényekkel intenzíven, ez általában a vasárnap. Ez viszont nem feladat, inkább öröm. Ez a kert igazi élettér, itt a gyerekek tollasozhatnak a füvön, jöhet kutya, szoktunk a barátokkal bográcsozni is, vagyis nem védett territórium. Én is szívesen olvasgatok kint, az meg a világ legjobb érzései közé tartozik, amikor kora reggel felkelek, és a teámmal, müzlimmel odaülök a teázóasztalkához, és bentről nézek kifelé.
