Bár szülei megpróbálták eltántorítani, Bereczki Zoltán mindig a zsigereiben érezte, hogy az énekesi pályát kell választania. Későbbi sikereit a Toldy Máriánál töltött idő alapozta meg, pedig mester és tanítványa kapcsolata csak egy különös fordulat után vehette kezdetét.
– Most, a beszélgetés előtt döbbentem rá, hogy valaki, aki, legalábbis hozzám képest, olyan szemérmetlenül fiatal, mint te, vajon mennyit tudhat Toldy Máriáról. Nekem, nekünk a hatvanas–hetvenes években még nagy név volt, az akkori táncdalénekes-nemzedék – Sárosi Kati, Záray Márta, Kovács Erzsi – egyik legfényesebb csillaga, de mit jelentettek ők neked, amikor cseperedni kezdtél?
– Őszintén szólva, amikor felnőttem, nekem nem sokat mondtak ezek a maguk korában magasztalt nevek. Később több mindent megtudtam róluk, és megtanultam értékelni őket, de a mi generációnk már másokért lelkesedett. Én is. Amikor jelentkeztem Toldy Marika néninél, nem az vezérelt, hogy a legendás Táncdalfesztiválok egyik ikonjához szeretnék járni, én kifejezetten Malek Andrea anyukájától akartam énekelni tanulni.
– Annyira nagy hatással volt rád Malek Andrea?
– Lenyűgözött. Persze sokan voltak nagyon jók. Kovács Katit és Cserháti Zsuzsát egyenesen bálványoztam, ők a föld fölött lebegtek, és nem is mertem magam hozzájuk hasonlítani, de Malek Andi úgy énekelt, ahogyan abban a műfajban itthon csak kevesek. Annyira őszintén, olyan természetesen, manír nélkül, hogy ez követendő útnak tűnt kamaszkoromban. És mivel tudtam, hogy a mamája éneket tanít, jelentkeztem nála…
– …miközben Andreát nem is ő tanította…
