– Gyönyörű portréid között járkálván hol sírtam, hol nevettem. Ilyen fotókat ma már nem lehet látni. Megállítanak, megszólítanak, elbeszélgetnek az emberrel. Visszavarázsolták a legszebb ifjúkori színházi élményeimet. Köszönöm.

– Meg vagyok hatva, mennyi szeretet veszi körbe ezt a kiállítást! Talán valóban jobb lett volna, ha a Szeretet címet adjuk neki. Azt érzem, hogy a büféstől a jegyszedő nénin át – aki egész nap élvezettel hallgatja az alatta szóló Sosztakovics-keringőt – a közönségig, mindenki lelkesedik érte. Meglepően sokan megnézik, különösen hétvégén, egész családok, főként nők. Csak mostanában döbbenek rá, mekkora siker ez, hiszen eddig csak a munkát láttam benne, november óta válogattuk a képeket Szarka Klára kurátorral. Tízezerről indultunk, míg végül nyolcvanöt fotó került ki a falakra, tekintve, hogy idén töltöttem be a nyolcvanötödik életévemet. Miért lett Kontakt a tárlat címe? Több oka is van. Nekem elsősorban azt a bensőséges viszonyt jelenti, ami a fényképeken szereplő művészekkel összeköt. A barátaimat mindenképpen szerettem volna köztük látni, Béres Ilonát, Róna Viktort, Szilágyi Tibort.., de azokról is meg akartam emlékezni, akiket lassan elfelejtünk, mint szegény Tímár Bélát. Ugyanakkor a „kontakt” fotós szakkifejezés is. Az én időmben először mindig készítettünk a negatívról egy „kis másolatot” (ez a kontakt, a szerk.), ekkor szembesültünk először a munkánk végeredményével, és ebből választottuk ki a legjobb kockát. A címválasztás harmadik oka, hogy kapcsolatot szeretnénk teremteni múlt és jövő között. Ezért örülök, hogy a fiatalok is eljönnek.