Hosszú utat járt be az emberiség az elmúlt szűk 200 évben, az első műanyagok feltalálásától odáig, hogy mikroműanyagokkal borítottuk be az egész bolygót. Míg a mérleg egyik serpenyőjében azt találjuk, hogy a műanyagok könnyűek, tartósak és olcsók, addig a másikban jól látható, hogy civilizációs kényelmünk fenntartása érdekében akár mérgező hatásoknak is képesek vagyunk kitenni magunkat és a földi élővilágot. A technológiai fejlődés segíthet a probléma kozmetikázásában, azonban tartós megoldást csak a termelési és fogyasztási szokásaink alapvető újragondolása hozhat.
Megváltoztatta az életünket – jó és rossz értelemben
Napjainkra a mikroműanyagok szinte mindenhol megtalálhatók: kimutatták már őket levegőből, talajból, óceánokból és tengerekből, édesvizekből, de ott vannak az ivóvízben, a tengeri ételekben, a konyhasóban, a cukorban, valamint a mézben és a sörben is.
Aligha van a világnak olyan része, ahová ezek a szennyezőanyagok még nem jutottak el, találtak már mikroműanyagot a sarki jégtáblákban, esővízben, a sivatagi homokban, de a Föld legmélyebb pontján, a Mariana-árokban is levideóztak már műanyag szemetet. A mikroműanyag-kibocsátás 77%-a a háztartásokhoz köthető, a fennmaradó rész pedig ipari eredetű. Ha a világ különböző régióit a mikroműanyag szennyezéshez való hozzájárulás szerint sorba állítjuk, akkor Ázsia déli része, Észak-Amerika és Európa állnak a dobogón. A kibocsátásokat természetesen közvetlenül mérni nem lehet, ezért a tudósok a következő képlet alapján adnak becslést az egyes földrajzi területek okozta műanyag szennyezés mértékére: hatás = lakosságszám X gazdagsági fejlettség X alkalmazott technológiák hatékonysága. Azt talán senki sem vitatja, hogy a műanyagok tömeges megjelenése megváltoztatta az emberek életét, az azonban már kérdéses, hogy mennyire tekinthető sikertörténetnek.
Évente ugyanis 4,8-12,7 millió tonna műanyag hulladék kerül az óceánokba, ami annak felel meg, mint ha a Föld minden lakója hetente bedobna egy műanyag szatyrot a vízbe.
Köszönhetően azoknak a kedvező tulajdonságoknak (olcsók, tartósak és könnyűek), amelyek a műanyagok széles körű alkalmazását megalapozták, a környezetben csak nagyon nehezen és lassan bomlanak le. Már az az ötven év is igen hosszú, ami alatt a hungarocell lebomlik, de ez még mindig rövid időnek számít egy horgászzsinórhoz képest, amelynek ehhez 600 évre van szüksége.
Mikroműanyag a földben, vízben – és bennünk
A mikroműanyagok már jelen vannak a palackozott vízben és a csapvízben is, a mért koncentrációk a literenkénti néhány részecskétől egészen a 1 millió db/liter értékig terjednek. Bár a szennyvíztisztítás során a mikroműanyagok jelentős részét eltávolítják, a fennmaradó részük a szennyvíziszapban halmozódik fel.
Ha figyelembe vesszük, hogy a szennyvíziszapot felhasználhatja a mezőgazdaság, akkor arra következtetésre jutunk, hogy a mikroműanyagok terjedése szempontjából az iszap még nagyobb jelentőséggel bír, mint a tisztított szennyvíz. Európában évente 1 millió lakosonként 125-850 tonna mikroműanyag jut ki a mezőgazdasági területekre, melyek közül a könnyebb részecskéket a szél tovább szállítja, a nehezebbek azonban lejuthatnak a talaj mélyebb rétegeibe is. A Wessling-csoport vizsgálatai kimutatták, hogy az összes általuk vizsgált magyarországi folyóban (Duna, Tisza, Rába, Ipoly) kimutathatóak a mikroműanyagok, ebből a legtöbbet a Dunában találták, köbméterenként 50 részecskét. A mikroműanyagok mennyisége és elterjedése olyan nagy a világ minden részén, hogy a nemzetközi szakirodalom már megalkotta a „plasticene” kifejezést, vagyis egy olyan földtörténeti kor nevét, amelyet a műanyagról neveztek el. Ez akár túlzásnak is tűnhet, de az biztosan nem vitatható, hogy a mikroműanyagok elterjedésének és hatásainak minél alaposabb megismerése nemcsak a tudósok, hanem az egész emberiség számára egyre sürgetőbb kérdés.
Fotó: Getty Images
A legújabb nagyszennyezők: ruhaipar és kozmetikumok
A mikroműanyag kibocsátás legfontosabb forrásai között megtalálhatók a szintetikus textíliák, melyek – kedvező áruknak köszönhetően – széles körben elterjedtek. Egy átlagos amerikai évente mintegy 18 kg szintetikus szálból készült ruházati cikket vásárol meg, egy afrikai kevesebb, mint 1 kg-ot, a világátlag kb. 6 kg/fő évente. Ha ehhez hozzátesszük azt, hogy egy 6 kg-os töltettel elvégzett mosás során kb. 700 ezer szál válik le a ruháinkról a mosógépben, akkor aligha lepődünk meg azon, hogy a szál forma az egyik legelterjedtebb a mikroműanyagok körében.
További fontos forrást jelentenek a kozmetikai termékek, melyek között akadnak olyanok is, amelyeknek az összetevői között kb. ugyanannyi műanyag van, mint amennyibe csomagolták őket, vagyis a termék tömegének akár 10%-át is kiteheti a műanyag.
Kevésbé kézenfekvőek, de jelentős forrást képviselnek a gépjárművek gumiabroncsairól, fékbetétjeiről használat közben leszakadó apró törmelékek, valamint a különböző útjelzésekből a járművek koptató hatása és az időjárás tényezői (napsugárzás, csapadék, szél) hatására távozó apró darabkák is. Az imént ismertetett források közül a szintetikus textíliák és a kozmetikai termékek azok, amelyek a kommunális szennyvízkezelés szempontjából közvetlen forrásnak számítanak. Annak ellenére, hogy a szennyvíztisztítás során a mikroműanyagok legalább 95%-a visszatartódik, egy nagyobb szennyvíztelep napi mikroműanyag-kibocsátása elérheti a 4000 milliárd darabot. Ezzel a szennyvíztelepek az egyik legjelentősebb forrásai a természetes vizek mikroműanyag-szennyezésének. A műanyagipar ezeken túlmenően ezer szállal kötődik a fosszilis energiahordozókhoz, különösen a kőolajhoz, hajtja az iránta való keresletet és kitermelést, így ezeken a kibocsátásokon keresztül az éghajlatváltozáshoz is hozzájárul.
A hetedik kontinens: a szemétsziget
A hetedik kontinensnek is szokták nevezni azt a javarészt műanyag hulladékból álló szemétkupacot, amely a Csendes-óceánon terül el 1,6 millió négyzetkilométeren. A becslések szerint majdnem 80 000 tonna hulladékból álló „kontinens” területe háromszorosa Spanyolországénak. A tengerben nemcsak a felszín közelében van jelen a műanyag, hanem a mélyebb rétegekben is. A probléma nemcsak a parti régiókban jelentkezik, hiszen már mélytengeri üledékekben is igazolták mikroműanyagok jelenlétét. A műanyagok jelenléte a világtengerekben természetesen nemcsak esztétikai gondot jelent: a vízi élőlények könnyen összekeverik akár a makro-, akár a mikroműanyagokat a táplálékkal és tévedésből elfogyaszthatják őket, illetve a nagyobb darabokba bele is gabalyodhatnak.
A mikroműanyagoknak való kitettség a tengeri élőlényekre nézve mérgező hatású: a szennyezők felhalmozódhatnak a szövetekben, szervekben, ahol gyulladást okoznak.
A lenyelt mikroműanyag csökkenti az állat által elfogyasztható és megemészthető táplálék mennyiségét, így alultápláltságot okoz. Az apró szennyezők keringés révén az emésztőszervrendszeren kívül más szervekbe is eljuthatnak, gátolhatják az állat növekedését, végső soron akár a halálát is okozhatják. A kutatók világszerte már közel 600 tengeri faj szervezetében mutatták ki a mikroműanyagok jelenlétét, köztük 200 olyan fajéban, amelyet az ember is fogyaszt.
Az egyéni cselekvés kevés, rendszerszintű változtatás kell
Akik kellően kétségbeestek a fenti adatoktól és már ma változtatnának szokásaikon, annak a legegyszerűbb javaslatunk az, hogy kerüljék a műanyag használatot, amikor és ahol csak lehet.
Ha már rendelkezünk műszálas ruhákkal, akkor törekedjünk a minél kímélőbb mosási és szárítási funkciók alkalmazására, ez rövidebb mosási programokat alacsonyabb hőmérsékleten való mosást jelent. Optimális töltet, illetve folyékony mosószer alkalmazása esetén kisebb súrlódás érhető el. Kerüljük a mikrogyöngyöket, csillámokat tartalmazó kozmetikumokat. Léteznek olyan természetes alternatívák, amelyek műanyagmentesen (pl. őrölt mandula alkalmazásával) érik el ugyanazt a hatást. Ne higgyük azt, hogy csupán egyéni cselekvéssel képesek vagyunk kezelni egy ilyen mértékű és léptékű problémát. Különösen azért, mivel van, amikor a jelenlegi rendszerből fakadóan képtelenek vagyunk elkerülni a műanyagokat, vagy más okból az ránk van kényszerítve. Gondolhatunk itt arra, hogy a járványveszélyre és egészségügyi megfontolásokra hivatkozva, szabályozás által kényszerítve, a szolgáltatók döntő többsége műanyagban kínálja termékeit, vagy extra csomagolással.
Megoldást csakis a műanyaghoz fűződő viszonyunk alapvető újragondolása hozhat.
Ahogy kényelmessége, tartóssága és olcsósága miatt rászokott az emberiség, annál sokkal nagyobb sebességgel kell most leszoknunk róla, amiben a körforgásos gazdaság lehet a segítségünkre. Ahhoz, hogy ezt kellően gyorsan végre tudjuk hajtani, saját rossz szokásaink felülvizsgálatán túlmenően az iparági szereplőknek is más hozzáállást kell tanúsítaniuk. Változást a döntéshozók aktívabb fellépése hozhatna, amihez nagyobb fokú társadalmi tudatosságra van szükség.
