Még japán tévések is interjúztak Fazekas János hídmesterrel, akit millió emlék köt a Lánchídhoz. Látott már zongorát a híd tetején, gitározott a lánckamránál, és a legenda szerint azért nem úszta meg a katonaságot, mert amikor felmászott a hídra, hogy beszámíthatatlannak tűnjön, azt hitték, dolgozik.
Csöndes reggel a Clark Ádám téren, a Lánchidat ázsiai turisták fotózzák, a Budavári Sikló üzemre kész. A buszokon munkába siető emberek, közülük kevesen elmélkednek azon, mit rejthet az alagút oldalából nyíló ajtó. Mi viszont be is léphetünk rajta. Fazekas János hídmester irodájában minden a hidakról szól: a falon régi műszaki rajzok, az egyik polcon fából készült makett. A nevelt lányától kapott már fotót egy sárkány formájú vietnámi hídról is, annak a feje esténként lángcsóvát fúj. Régebben ismerte az előtte parkoló taxisokat is. Volt olyan sofőr, aki kétperces fuvar után tért vissza az alagúthoz. Az utasnak tériszonya volt, csak azért ült taxiba, mert félt átgyalogolni a hídon.
Már a nagyapja is hídmesterként szolgált, az ő anyakönyvi kivonatában a város neve helyett egy folyamkilométer szerepelt, mert a dédapa hajóskapitányként uszályon lakott. János apja negyven évig vigyázott a Lánchídra, a család pedig az alagút másik oldalába épített szolgálati lakásban élt. Néhány éve a legfelső emelet beázott, ezért János a párjával Zuglóba költözött, de azért megnézhetjük a helyet, ahol felnőtt. Gyerekkorában a Vár felől jártak haza, most az alagútból gyalogolunk a második emeletre. A csigalépcső még az ezernyolcszázas években készült. A lakás üres, csak néhány limlom és egy régi varrógép maradt. A szoba egyik ablaka a hídra és a körforgalomra néz.
– A rendszerváltással úgy szembesültem, hogy egy reggel elhúztam a függönyt, és az emberek éppen kiásták a virágágyásba mintázott vörös csillagot – meséli. Hogy ennek mekkora jelentősége volt, jól érzékelteti, hogy amikor egy Lada nem tudta bevenni a kanyart, és belehajtott a csillagba, a sofőr inkább otthagyta az autót, és elmenekült, nehogy politikai ügyet kreáljanak belőle.
