Volt egy kertem Guadeloupe-on, bár csak rövid időre, amikor három hétre kölcsönkaptuk francia rokonunk karibi nyaralóját. Ennek kertjében csodálkozhattam rá először arra, mi fán terem néhány trópusi gyümölcs.
Nyaralásunk utolsó napján már a kertkaput zártam, hogy induljunk a reptérre, amikor pingponglabda nagyságú, sötétlila gömböket vettem észre a kerítésen futó indákon. Leszakítottam néhányat, hogy útközben a kocsiban közelebbről is szemügyre vegyem őket, és mikor kettévágtam, láttam, maracuját találtam. Három héten át éltem ezek szerint az egyik legfinomabb trópusi gyümölcstől kartávolságnyira úgy, hogy észre sem vettem! Mentségemre szóljon, hogy számtalan olyan déligyümölcs létezik, amit mi Közép-Európában legfeljebb csak a menőbb szupermarketek polcairól ismerünk, ha egyáltalán, és soha nem gondolkodtam korábban azon, hogy a maracuja, vagy más néven passiógyümölcs vajon fán terem-e, vagy bokron, esetleg a földből bújik elő.
Mangóból is megárt a sok
Kellemes meglepetésként ért, amikor kiderült, hogy a guadeloupe-i nyaralóval kertet is kapunk kölcsön, s örömmel vettem, amikor a kedves helyi gondnoknő, aki átadta nekünk a ház kulcsait, egy tál mangót is hozott ajándékba. Néhány nappal később azonban már kezdett lankadni a lelkesedésem, mivel akkora mangófa állt a kölcsönkapott kertünkben, hogy az egyik alsó ága elbírt egy gyerekhintát, és minden éjszaka a fáról lepottyanó gyümölcsök kocsibejárón való tompa puffanásaira ébredtem, reggelente pedig mindig legalább tíztizenöt érett mangó várt a fűben a fa alatt.
