—————–SZPONZORÁLT TARTALOM——————

A május 9-ig megtekinthető műsorban háromhetente különböző fellépőket és számokat láthat a közönség, összesen pedig több mint hetven kiváló hazai artista lép a Fővárosi Nagycirkusz porondjára. A Dinasztiákban szinte az összes cirkuszművészeti zsáner látható, a levegő-, a zsonglőr-, az akrobata-, a gyorsöltöző-, a görkorcsolya, a handstand és az illúziószámok mellett a műsor rendezőpárja, a Silver Power antik héroszokat idéző erőszámával kápráztatja el a közönséget. A Porond Ifjú Csillaga díjas, Guinness-rekorder Richter Kevin pedig nemcsak egy deszkaszámot mutat be a csoportjával, de a Donnert és az Ádám cirkuszi dinasztiák tagjaival közösen előadott lovasakrobata számban is szerepel. A fiatal tehetséggel egy péntek esti előadás előtt beszélgettünk.

Nemsokára kezdődik az online közvetítés. Hogyan zajlanak a felvétel előtti óráid?

Ha este előadás van, akkor reggel gyakorlunk, kicsit hosszasabban is, mint más napokon. A műsor előtt két órával kezdünk előkészülni, a lovakat megmossuk, felszerszámozzuk, és magunkat is kicsinosítjuk, felvesszük a fellépőruhánkat és kisminkeljük magunkat. A színpadra lépés előtt 10-15 perccel már igyekszem mindent kizárni, hogy csak a produkcióra tudjak koncentrálni.

Mennyivel másabb így fellépni, hogy nincs közönség, csak nyolc kamera forog?

Ha teltház előtt lépek fel, sokkal magasabb az adrenalinszintem, a cirkusz varázsa azonban így sem veszik el. Mert bár nem látom a közönséget, és ezáltal a reakciókat sem, de a tudat, hogy őket szórakoztathatom – még ha csak virtuálisan is –, jó érzéssel tölt el. Arról nem is beszélve, hogy mi, artisták már annak is nagyon örülünk, hogy a kényszerpihenő után porondra léphetünk.

Mesélnél a produkcióidról?

Fotó: Urbán Ádám – Fővárosi Nagycirkusz

Két műsorszámmal is fellépek a Dinasztiák előadássorozatban, méghozzá az elsőtől az utolsó közvetítésig. Az egyik egy deszkaszám, amelyet az ugrócsoportommal adunk elő, a másik pedig egy lovasakrobata-produkció, amelynek az a különlegessége, hogy három cirkuszos család tagjai szerepelnek benne. A Richter családot a húgom, Angelina is képviseli mindkét számban.

A Richter család a lovasakrobatikáról híres, honnan jött a deszkaszám ötlete?

Egészen kicsi koromtól fogva rajongtam a deszkaprodukciókért, nagy álmom volt, hogy egyszer nekem is legyen egy deszkacsoportom. Gyerekkoromban többször előfordult, hogy megkértem artistákat, hadd ugorjak a deszkájukról, és ha van idejük, tanítsák meg nekem egyik-másik ugrást. Mostanra kiderült: a testi adottságaim alapján ideálisabb fogó (aki elkapja az ugrót – a szerk.) vagyok, az ugráshoz túl magasnak számítok. A csoportunkat az teszi egyedivé, hogy ötvözzük a magyar és az orosz ugróstílust. Előbbinél az ugró vállba forog, vagyis egy (vagy több) másik artista vállára érkezik, utóbbira pedig a nagyon magas, többforgásos ugrások és a szivacsba landolás jellemző. A legtöbb deszkacsoport a saját nemzetének a zenéjére adja elő a mutatványait, mi ezen is csavartunk egyet, rock&roll aláfestéssel lépünk fel.

Gondolom, ahogy az emberek, úgy a lovak is ki tudnak jönni a gyakorlatból. Hogy teltek a kényszerszünet hónapjai, amíg nem voltak fellépések?

Szinte minden nap gyakoroltunk az állatokkal, akkor is, amikor nem voltak előadások. A szadai téli szállásunkon van egy porond, így adott volt a lehetőség, hogy magunkat és a lovakat is állandó formában tudjuk tartani.  

Ha nem lenne pandémia, most külföldön turnéznál?

Január elején jöttem volna haza külföldről, most Nyugat-Magyarországot járnám édesapám társulatával, a Richter Flórián Cirkusszal.

Hogyan élted meg, hogy az elmúlt egy évedet teljesen átírta a koronavírus-járvány?

Eleinte nagyon nehéz volt, de annál jobban örültem, amikor nyáron újra dolgozhattam. Leginkább amiatt voltam szomorú, hogy a járvány újabb hulláma miatt a téli külföldi fellépéseinket lemondták, köztük a stuttgarti Weltweihnachtscirkus előadását is, amely a világ legnagyobb cirkuszi karácsonyi műsora. Oda a lovasakrobata-számunkkal voltunk hivatalosak.

Guinness-rekorder vagy, 2018-ban húsz lóval, 2019-ben huszonhárommal mutattad be az ún. Magyar Lovas Posta-mutatványt. Tervezed ismét megdönteni a rekordodat, vagy másfajta világszámra készülsz?

Külföldön már sikerült huszonöt lóval is előadnom a produkciót, és amint a járványhelyzet engedi, szeretném ezt is hitelesíttetni a Magyar Rekord Egyesülettel. És talán lehet még tovább növelni a lovak számát…

Régebben édesanyád, Richter Edith – aki a híres olasz Folco cirkuszdinasztiából származik – is fellépett ezzel a számmal.

Igen, éveken át az ő produkciója volt a Magyar Lovas Posta, aztán térdsérülést szenvedett, így egyik napról a másikra át kellett adnia nekem – akkor is éppen a Fővárosi Nagycirkusz vendégei voltunk. Azokat a lovakat, amelyekkel ő ezen a számon dolgozott, már nyugdíjaztattuk, a húsz lóval bemutatott rekordot egy teljesen új gárdával vittük véghez.

Fotó: Urbán Ádám – Fővárosi Nagycirkusz

Anyukád nem kap frászt, amikor egy ilyen, cseppet sem veszélytelen produkció ötletét veszed a fejedbe?

Abszolút benne van az anyai féltés, legyen szó bármelyik mutatványomról – azt hiszem, ez így természetes –, viszont megbízik bennem, és tudja, hogy nem feszítem túl a húrt, nem vállalkozom őrültségekre. Persze kisebb balesetek így is előfordulnak, volt már térdtörésem, bokaficamom és izomszakadásom is.

Az egyik legrégebbi magyar cirkuszdinasztiába születtél bele. Evidens volt, hogy te is cirkuszos leszel?

A cirkuszban nőttem fel, és mindig is tudtam, hogy ez az én utam. A szüleim sosem erőltettek rám semmit, sőt, biztosítottak arról, hogy ha bármilyen más karriercélom van, ők abban is ugyanúgy támogatnak majd.

El sem tudod képzelni magad valamilyen civil szakmában?

Nem igazán. Egyébként az emberek nem is gondolják, hogy egy artistának mennyi feladata van a cirkuszban, ezáltal pedig mennyi mindenhez ért. Én például részt veszek a sátor építésében és bontásában, kamiont vezetek, gondozom az állatokat, és ha kell, vízvezetéket vagy villanyt szerelek.

Nyilvánvalóan neked a legtermészetesebb közeg a cirkusz, de kívülállóként azt is nehéz elképzelni, hogy lehet megszokni az állandó utazást. Mindig ott jártál óvodába és iskolába, ahol éppen állomásozott a cirkusz?

Magántanuló voltam, és meghatározott időközönként vizsgát tettem mindegyik tárgyból. Telente megesett, hogy egy-két hónapot itthon töltöttünk, és akkor volt lehetőségem bejárni az iskolába, illetve amikor kisebb voltam, nyaranta jártam óvodába is.

A világjárás egyértelmű előnye, hogy több nyelven is folyékonyan beszélsz. Melyek is ezek?

Olaszul, románul, angolul, németül, magyarul, oroszul és spanyolul beszélek.

És az artista szakma csínjára-bínjára ki tanított meg? Édesapádra, Richter Flórián Arany Bohóc díjas lovasakrobatára tippelnék.

Természetesen tőle tanultam a legtöbbet.

Mennyire kritikus veled? Szoktad azt érezni, hogy extranyomásként nehezedik rád a Richter név?

Mindig is szigorú volt velem. Az egész család maximalista, mindenki a legtöbbet várja el tőlem – éppen azért, mert a Richter név kötelez. De én ezt nem teherként élem meg, sokkal inkább motivál, méltó akarok lenni hozzá.

Mikor léptél fel először cirkuszban?

Három hónapos lehettem, amikor a nagyapám (id. Richter József Kossuth- és Jászai Mari-díjas artistaművész – a szerk.) az ölében bevitt a porondra. Az első fellépésem 4-5 éves korom körül volt, pónikkal csináltam egy produkciót. Lovasakrobata-számmal édesapám csoportjában léptem fel először, egy sérült artista helyére kellett beugranom. A mutatvány lényege az volt, hogy egyik lóról a másikra dobtak, és közben kézből kézbe szaltóztam. Ez a holland Royal Theatre Carré karácsonyi műsorában történt, és ekkor tízéves voltam.

Milyen terveid vannak a Dinasztiák előadássorozatot követően?

Nagyon remélem, a járványhelyzet engedi majd, hogy újra lehessenek teltházas előadások, és hogy a saját cirkuszunkkal járhassuk az országot. Több külföldi fesztiválra is kaptunk már meghívást, bízom benne, hogy ezeken részt vehetünk majd.

És a távolabbi tervek? Cirkuszigazgatóból van egy pár a családban, szeretnél te is ilyen babérokra törni?

Egyelőre nem ez a cél lebeg a szemem előtt, jelenleg artistaként szeretnék bizonyítani, és minél nagyobb sikereket elérni – ezzel talán kiérdemelhetem azt is, hogy egyszer majd cirkuszigazgató lehessek.

(Kiemelt kép: Urbán Ádám – Fővárosi Nagycirkusz)