Egy-egy sztori néha tovább él bennünk, mint egy egész könyv. Elevenebb, mint a saját emlékeink. Elmondok egyet. Ezt a haszid történetet több mint ötven éve őrzöm magamban.

Nem tudtam, vagy nem mertem megérteni. Egy ember akkor ért meg igazán egy gondolatot, ha rádöbben, hogy róla szól.

Addig nem az övé.

A történet így szól:

„Egy rabbi a Tóra titkát fejtegette a tanítványainak, majd így szólt hozzájuk:

– Látom, hogy szavaim nem találkoztak olyannal, aki megszívlelte volna őket. Azt kérditek, honnan tudom? Nos, barátaim, a szívből Jövő szavak valójában szívbe is találnak. Ha azonban nem találnak befogadó szívet, akkor Isten kegyelemben részesíti a beszélőt: szavainak nem kell céltalanul kóborolniuk, hanem visszatérhetnek abba a szívbe, ahonnan származnak. Velem is ez történt. Mintha valami lökést éreztem volna… egyszerre visszajöttek, mind. Ezt mondta, s hamarosan meghalt.

Egy barátja így szólt: