Bevallom, nekem nincsenek éles emlékeim a 80-as évekbeli karácsonyaimról – legalábbis a korszak díszeiről. Később azonban elég sokat láttam (főleg az idősebb rokonok fáin) ezeket a régről megmaradt díszeket. És valahogy soha nem tudtam elképzelni, hogy az angyalhajak, habcsókkarikák, csokihordók, amorf üvegállatok, az ezüst színű malacfejek, zsenília karú angyalkák, félelmetes cseh reflexdíszek (egyszer nagyon elvágtam az ujjam egy ilyennel, mert nem vettem észre, hogy eltört a belseje – utána hozzájuk sem mertem érni) és a színpompás égősorok újra bárki számára esztétikusnak tűnjenek. 

Aztán két évvel ezelőtt beléptem a Régi karácsonyfa díszek szerelmesei nevű Facebook-csoportba, és azóta már a színes égősor gondolatával is eljátszottam. 

Szerzeményeim: a kozmonauta, az ütött-kopott maci és a tigris/macska (Fotó: a szerző sajátja)

Valamiért szöget ütött ugyanis a fejembe, hogy nekem szükségem van egy szovjet kozmonauta díszre, és/vagy legalább egy aranyos macira. És hogy mi volt a motivációm? Egy ideje már mindig giccses fát díszítettem (nem vagyok az a karácsonyfát párás meghatottsággal szemlélő ünneprajongó, de a fényeket, csillogást nagyon szeretem), amit könnyedén megtehettem, hiszen már több mint 10 éve nagyon divatosak a giccsesebbnél giccsesebb állatfigurák, de arra gondoltam, hogy ez unalmas, ilyenje akárkinek lehet, valami kicsit különlegesebb kellene. Valami, ami kellően giccses, mégis több a puszta kinézeténél, van története. És akkor valahogy szembejött egy kozmonauta dísz, és ott minden eldőlt. Rátaláltam a Facebook-csoportra, ami egyszerre elképesztően nosztalgikus és tár fel egy új világot: a karácsonyfadíszek pompás világát. Három díszt szereztem be, itt egyelőre – legalábbis idén – meg is álltam, viszont továbbra is nagy érdeklődéssel figyelem, hogy ki mit zsákmányolt, esetleg mit kínál eladásra, vagy éppen hogy kinek mi tetszik.

A fő ok a nosztalgia

Fel is tettem a kérdést a csoportban, hogy mégis kit miért vonzanak ezek a régi, nemrég még mostohán kezelt díszek. A válaszok egységes mintát rajzoltak ki: a nosztalgia keresése, a gyermekkorból ismerős díszek megszerzése és az értékmegőrzés voltak a leggyakoribb válaszok.

Voltak, akiket – akárcsak engem – az ejt rabul, hogy ezeknek a díszeknek múltja van: „Valahogy megszemélyesíti őket az idő – írta egy válaszadó. – Rájuk nézve elgondolkodom, hogy mi lehet a történetük, mennyi mindent átéltek. Mint egy emberi élet, sors. Ezáltal kicsit lelkük is lesz. Az új díszek lehetnek nagyon szépek, de rájuk nézve nem érzem ezt, azok csak szép tárgyak maradnak. De kíváncsi vagyok, hogy 20–30 év múlva a most újakat nézegetve vajon mit fogok gondolni.” Hasonlót írt más is: „Én alapból vonzódom a régi tárgyakhoz, nem kivétel ez alól a karácsonyfadísz sem. Ezeknek a tárgyaknak lelkük van, melyben benne van az, ahogy gondos kezek elkészítették őket, és az is, hogy évtizedeken keresztül minden évben felkerültek valaki fájára.

Azok, amik szülőktől, nagyszülőktől maradtak ránk, szívünkhöz közelebb állnak, ismerjük történetüket; a megvásárolt régi darabok pedig talán épp attól lesznek érdekesek számunkra, hogy csak találgatni tudjuk előéletüket.”

Sokan válaszoltak úgy, hogy gyerek- vagy fiatalkoruk ünnepeit szeretnék visszahozni a régi díszekkel: „Ez egy kapocs a múlthoz, amikor még a szüleimmel és a testvéreimmel ünnepeltük a karácsonyt – írta valaki. – Kezdetben kifejezetten azokat a díszeket kerestem, amelyekre emlékeztem, hogy nekünk is volt. Aztán azokat vásároltam meg, amik nagyon megtetszettek. Manapság már csak egy-egy (számomra) ritkábbnak számító darabot szerzek be.”

Karácsonyfadísz-árus 1976-ban (Fotó: Fortepan / Urbán Tamás)

Megint másikuk ezt válaszolta: „Szüleimtől örököltem pár doboz régi díszt, melyet a mai napig nagy becsben tartok. Először csak az aktuális trendnek megfelelő színek kerültek fel belőle a fára. Az elmúlt években úgy találtam, hogy az már túl sablonos, így már kicsit színesebb lett a fánk. Aztán elkezdtem bolhapiacokra járni, ahol mesés díszekre tettem szert, melyek visszaidézték gyermekkorom karácsonyait.” És persze az is indok, hogy sokak szerint sokkal jobban néznek ki, mint a modern díszek. „A mai díszek mind ugyanolyanok. Gömb és kész. Variálhatják spárgával glitterrel, tollal vagy masnival, mind ugyanolyan unalmas. Kivéve, ha replikáról van szó. A régi díszek változatosak voltak: házikó, madár, vonat, télapó, gyümölcsök. Bármikor néztél a feldíszített fára, mindig megpillantottál valamit, ami megragadta a figyelmed” – írta egyikük, aki szintén megemlítette a nosztalgiafaktort is.

Ismerősek? (Fotó: Rimóczi Tóth Éva)

Mi emberek már csak olyanok vagyunk, hogy különösen nehéz időkben (márpedig egy ideje ez igazán elmondható) hajlamosak vagyunk visszanyúlni azokhoz a dolgokhoz és szokásokhoz, amelyek arra az időszakra emlékeztetnek bennünket, amelyek biztonságosnak, boldognak, de legalábbis kiszámíthatóbbnak tűntek. Ezért néztek például oly sokan régi sorozatokat és filmeket a pandémia miatti lezárások elején, amikor még azt sem tudtuk, túléljük-e ezt az egészet, és valószínűleg ezért van mostanában annyi retró buli is. És mi lehetne (ideális esetben) kellemesebb, kiszámíthatóbb és boldogabb, mint visszaemlékezni gyerekkoraink karácsonyaira? „A régi karácsonyok, tiszta lelkű, igaz szeretetét idézik meg ezek a díszek, amikor rég eltávozott szeretteink köztünk voltak, s a világ sem rohant ennyire.

Ismeretlen fogalom volt a fogyasztói társadalom, s ezen belül a karácsony mint a legfőbb »fogyasztási ünnep«, nem voltak giccses plázák sem. Ezek a díszek hordozták jószerivel az ünnep fennkölt, családiasan intim hangulatát.

 Szóval szerintem ezért vágyunk vissza azokba az időkbe, s idézzük meg azt a korszakot ezekkel a kis csodákkal” – fejtette ki egy csoporttag.

Karácsony egy budapesti lakásban 1962-ben (Fotó: Fortepan / Nagy gyula)

Egy fura trend, ami nem is olyan fura

Egyébként világszerte jellemző, hogy, újra hódít a retró a karácsonyfák világában is. Nincs ebben semmi meglepő, a divat ciklikus, legalábbis úgy nagyjából az 1920-as évek óta, illetve ott van a már említett faktor (szeretnénk megidézni a még kiszámítható időket). Még csak az sem meglepő, hogy a szovjet ipar tárgyai is hódítanak, hiszen a posztszovjet esztétika már vagy 6 éve tarol a divatvilágban is (egész pontosan 2016 nyarán robbant be, amikor is Gosha Rubchinskiy divattervező bemutatta 1984 néven futó kollekcióját, majd jött a grúz Demna Gvasalia márkája, a Vetements). Letűntnek hitt szabásvonalak és dizájnelemek térnek vissza újra és újra, ami egyszer cikinek tűnt, az újra menő lesz.

A lakberendezésben éppúgy, mint az öltözködésben, sőt még a karácsonyfadíszek esetén is visszanyúlunk hát az 1960-as, ’70-es és ’80-as évekhez. De Magyarországon azért eléggé mást jelentenek ezen évek, amelyeket mi Kádár-korszaknak hívunk, mint mondjuk az Amerikai Egyesült Államokban vagy Franciaországban. Itthon valahogy igen nehéz volt elképzelni, hogy bárki újra akarja élni a gulyáskommunizmus karácsonyait, de úgy tűnik, megtörténik!

Szovjet díszek az 1950-es, ’60-as évekből (Fotó: Getty Images)

Egy csoport nem csak gyűjtőknek

A Régi karácsonyfa díszek szerelmesei csoportot Tóbiás Kristian alapította, aki más kultúrában nőtt fel, de nyolc éve hazaköltözött Magyarországra. A csoportban többnyire a Szovjetunió üvegfúvó mesterei által készített darabok „pörögnek”, de mint mondja, ennek meglehetősen egyszerű oka van: Magyarországon ezekből van a legtöbb, hiszen a magyar háztartások ezekhez fértek hozzá. „Az üvegből készült karácsonyfadísz egyébként német találmány, az 1830-as, ‘40-es években kezdték őket készíteni. Az első világháború után sok, katonának behívott üvegműves ragadt orosz földön, ott kezdték el tanítani erre az oroszokat – hoz képbe Kristian a történelmi alapokkal. – Így alakult ki az igazi orosz karácsonyfadísz-gyártás, amely stílusában nagyon hasonlított a németre.

Tóbiás Kristian, a Régi karácsonyfa díszek csoport alapítója, karácsonyfadísz gyűjtő

Az oroszok sajátjukká tették, bár az orosz üvegdíszek mindig vastagabbak, hiszen más technológia állt rendelkezésükre, nem tudtak ugyanolyan vékonyat fújni.” Oroszország pedig hatalmas, rengeteg embert kell kiszolgálnia, így az 1930-as, 1940-es évektől kezdve gyakorlatilag külön iparággá vált a karácsonyfadísz-készítés. „17 gyár volt, amely kizárólag ilyen díszeket készített, és így ezzel később már nemcsak Oroszországot, de az egész KGST-piacot is lefedték” – mondja Kristian. A karácsonyfadíszes csoportot kicsit több mint két éve alapította, de díszeket jóval korábban kezdett el gyűjteni. A csoport alapítása egyébként prózaibb módon történt, mint gondoltam:  „Ha az ember díszeket gyűjt, bizony előfordul, hogy egy-egy vágyott dísz egy csomag része, amit mondjuk az eladó nem akar megbontani. Ilyenkor van az úgy, hogy meg kell venni az egész kupacot. Azt az egy díszt kiemeltem és áttettem a gyűjteményebe. Egy idő után már rengeteg díszem volt, amivel nem tudtam mit kezdeni, így feltettem egy hirdetést a marketplace-re, hogy rengeteg eladó díszem van. Sokan jelentkeztek – és arra gondoltam, ha már ennyi ember összejött, akkor érdemes lenne létrehozni egy csoportot. Azt gondoltam, leszünk majd kb. százan. Jelenleg négyezer tagot számlálunk, és ez folyamatosan emelkedik. Természetesen gyűjtőkbe is belefutottam, bevallom, nem is számítottam rá, hogy itt Magyarországon is ilyen komoly gyűjtői munka folyik.”

A létszám tehát folyamatosan nő, és egyre több a fiatal is, aki már csak a szülők elmeséléséből tudja, hogy milyenek voltak valójában ezek a díszek, mégis érdeklődnek irántuk. Van, aki csak egy-egy díszt keres, de olyanok is vannak, akik a gyűjtés útjára lépnek… „A meglátásom szerint mindenki úgy kezdi a gyűjtést, hogy meglát egy bizonyos díszt, ami annak idején mondjuk fent volt a családi karácsonyfán, és megveszi azt. Majd elkezd utánaolvasni, találkozik érdekességekkel. Ha pedig fogékonyabb erre a témára valaki, akkor utánanéz az egész hátterének, hogy honnét származik adott dísz, majd újabbak jutnak eszébe, amiket be akar szerezni… Úgy a tizedik után pedig már nincs leállás. Fertőzötté válik az ember. De én ezt a csoportban is sokszor leírom, hogy vigyázat, mert fertőző osztály” – mondja Kristian.

Propagandaeszközből vágyott cukiság

A szovjet díszek egyébként propagandacélokat szolgáltak. Például az én aranyos kis űrhajósom abból az időből való, amikor beindult az űrverseny, és Jurij Gagarin – ő volt ugyebár a első ember az űrben – diadalát népszerűsítette. „Nagyon népszerűek voltak a kozmonauta díszek, nagy keletje volt az űrhajóknak, rakétáknak és egyebeknek. De vannak olyanok is, amelyek nem készültek tömeggyártásban, már csak az elkészítés rendkívül aprólékos és nehéz volta miatt sem. Nekem is van például egy űrállomásom, ami jelen pillanatban olyan 150 és 250 ezer forintot ér. És hát itt válnak el a azok, akik csak a karácsonyfájukra gyűjtenek díszeket azoktól, akik tényleg gyűjtőnek számítanak – mondja. – A ritkább daraboknak már nemcsak eszmei értéke van, hanem tényleg rengeteget érnek a piacon.”

Egykor propagandaeszköz, ma kedvelt régiség – ezek a díszek tömeggyártásban készültek (Fotó: Tóbiás Kristian képe a Régi karácsonyfa díszek szerelmesei Facebook-csoportból)

Nyilvánvalóan felmerül, hogy ha az ember csak kedvtelésből venne pár díszt, mi az az értékhatár, amely még reális, és mi számít túlárazottnak?. „Azt szoktam mondani, hogy díszeket lehet venni száz forinttól másfél millió forintig, hiszen vannak tömeg- és gép által gyártott díszek, de vannak kis tételben, aprólékosan, kézzel készült díszek is. És hát természetesen az is fontos, hogy milyen állapotban maradtak fenn ezek. Ha az ember komolyabban gyűjt, akkor a katalógusok vannak segítségére. Rengeteg országnak van ilyenje, Magyarországnak viszont nincs, ezt egyébként szeretném majd egyszer pótolni. Ezekben a katalógusokban mindig ott van egy-egy dísz utolsó, ismert ára, és általában ez a kiindulópont. És ezek külföldön általában sokkal magasabbak, mint itthon. Az alapvetés az, hogy mindegyik annyit ér, amennyit valaki kiad érte. A csoportban én például azért tudom kedvezőbb áron kínálni őket, mert én nagy tételben szerzem be ezeket, főleg Oroszországból, bár a háború miatt ez most nyilván nehézkesebb. Én egy másik kultúrában nőttem fel, szóval nálam nincs meg ez a mechanizmus, hogy próbáljuk meg a legtöbb pénzért eladni, hátha valaki megveszi.

Tóbiás Kristianék karácsonyfája igazi időutazás (Fotó: Tóbiás Kristian)

A csoporttagoknak azt szoktam javasolni, hogy nyugodtan keressenek meg, ha kérdésük van, szívesen segítek beárazni, elvégre azért láttam már egyet, s mást. Vannak díszek, amiket ráadásul hamisítanak is, a csehországi Gablonzban készülteket például különösen.” ( A gablonzi díszek a fémszálra fűzött, üvegből készült csövek, hasábok és gömböcskék, illetve gyöngyök felhasználásával készült díszek, amelyek gyakran bonyolult tárgyakat ábrázolnak három dimenzióban – a szerk.) 

Az én szerzeményeim 3000 forintba kerültek (darabja), ami a középkategória tetején van – de a különféle retró és vintage Facebook-csoportokban néha ennél is többet kérnek értük. Olykor pedig sokkal kevesebbet, hiszen az is előfordul, hogy valaki a nagyszülők padlásán talál csomag egy díszt, és csak gyorsan meg akar szabadulni tőlük. Ők általában nem tudják, hogy ezek a régi, mostoha sorsú kincsek újra egyre több otthonban kerülnek a karácsony középpontjába.

 Kiemelt kép: Getty Images/nőklapja.hu