Porkoláb Cecília 2017 óta az Magyar Nemzeti Balettintézet növendéke, klasszikus és modern balett tanulmányai mellett folyamatosan szerepelt a Magyar Állami Operaház előadásainak gyerek és ifjúsági balettszerepeiben, többek közt a Billy Elliot című musicalben, a Giselle, a Párizs lángjai,  A diótörő, a KisHattyúk tava és a KisCsipke (Csipkerózsika) című előadásokban. A november végén pedig már első operaházi felnőtt szerepében debütált, A diótörő női karában vesz részt a hópelyhek táncában. Ez utóbbi megtiszteltetés mellett nemrég még egy hatalmas elismerést szerzett: ő nyerte meg a Magyar Táncművészeti Egyetem által megrendezett Budapest Ballet Grand Prix senior kategóriáját.

Cilivel két iskolai órája között  kérdeztük példaképeiről, lemondásról és a balett szigoráról.

Mióta táncolsz?
Négyéves korom óta táncolok, persze eleinte nem gondoltam arra, hogy egyszer hivatásként tekinthetek majd a balettra. Egy kisebb balettiskolában töltött néhány év után aztán édesanyám 12 évesen vitt el az Opera balettiskolájába, a Magyar Nemzeti Balettintézetbe. Itt rögtön a második évfolyamhoz csatlakoztam. Akkor fogalmazódott meg bennem, hogy ezzel komolyan szeretnék foglalkozni, és azt is itt ismertem fel, hogy ehhez nagyon sok lemaradást kell behoznom.

Porkoláb Cecília A diótörőben (Fotó: Magyar Állami Operaház)

Milyen lemaradásod volt?
A balettre való felkészülés már nagyon fiatal korban el kell, hogy kezdődjön, ekkor rakják helyre az alapokat a mesterek. Az elején ehhez rengeteg gimnasztika szükséges, hogy az izmokat felkészítsék arra, hogy utána rúdhoz álljanak a gyerekek. Nekem ez kimaradt, mivel nemcsak az első évfolyamot, de az azt megelőző előkészítőt is kihagytam. Amikor a második évfolyamba becsatlakoztam, rögtön éreztem, hogy nem rendelkezem azzal a tudással, amivel az osztálytársaim, úgyhogy az eleje nagyon nehéz volt.

Főleg úgy, hogy közben iskolába is jársz, most fogsz érettségizni. Hogyan kell elképzelni a hétköznapjaidat?
Igen, ebben a tanévben fogok érettségizni, és ez utolsó évem itt a Balettintézetben is. Utána, ha minden jól megy, akkor lehetőséget kapunk arra, hogy felvételizzünk az Opera társulatába. Minden nap van balettóránk, ami legalább másfél óra, erre jönnek a különféle próbák, külön spicc óra, karakteróra, modern óra, ritmikus gimnasztika, a kicsiknek szteppórájuk is van… A közismereti képzést mindenki más iskolában a csinálja, a legtöbben közülünk magántanulók, mint én, van aki év közben gyűjt jegyeket, én vizsgázni szoktam.

Nem egy átlagos tinédzserélet. Sok lemondással jár?
Sok mindenről le kell mondanom, de nekem nem is kérdés, hogy bármilyen körülmények között ezt válasszam ahelyett, hogy mondjuk elmenjek vásárolni vagy kávézni a többiekkel. Ha van szabadidőm, akkor azt is a balettra fordítom, ez nekem örömet okoz, nagyon élvezem, hogy folyamatosan legyőzhetem a korlátaimat, büszke vagyok, hogy sikerült a hátrányomat is ledolgozni, és nagy boldogságot okoz az is, ha a mesterimtől pozitív visszajelzést kapok.

Porkoláb Cecília A diótörőben (az álló sor közepén – Fotó: Magyar Állami Operaház)

Szűken mérik az ilyen visszajelzést? A balett világával kapcsolatban a legtöbbünknek az a kép él, hogy ott bizony vasszigor van.
Tény, hogy a balett világa nagyon szigorú, de szerintem ennek így is kell lennie. Ahhoz, hogy az emberből profi táncos legyen, a lehető legkomolyabban kell venni a munkát, persze józan keretek között. Alap, hogy ne késsünk, hogy mindig legyen felszerelésünk, meg legyen csinálva a hajunk, amikor megyünk az órára, de ezek teljesen érthető elvárások. És ha van is szigor, az inkább a kedves, jobbító fajta. 

Nemrég nyertél meg egy rangos versenyt. Mi is volt ez pontosan? 
A Budapest Ballet Grand Prix egy rangos nemzetközi verseny, ahol sok külföldi, illetve magyar növendék versenyzett. Többféle kategóriába soroltak be minket az életkoruktól függően, a zsűri elsősorban a technikát nézte, azt, hogy mennyire tudunk zenére dolgozni, milyen az előadásmódunk, majd ez alapján pontoztak, és ebből derült ki, hogy értünk-e el helyezést vagy sem.

Te mivel készültél a megmérettetésre?
A hattyúk tavából Odette (fehér hattyú) variációját mutattam be a 2. felvonásból, és egy Paquita-variációt (ez A púpos lovacska-variációként is ismert), mindkettőt Marius Petipa koreográfiájával, Radina Dace balettmester betanításában. Modern kategóriában Rafai-Vetési Adrienn balettmester készített és tanított be számomra koreográfiát Mísia Fado do Retorno című számára.

Mennyi idő alatt tudtál felkészülni egy ilyen nívós versenyre?
Ezeket a variációkat már táncoltam korábban is, de mindig van mit, és mindig kell is csiszolni a technikán. A balett világában ugyanis nincsen megállás, folyamatosan dolgozni kell, hogy az ember a hibáin javítson, hogy ne vesszen el egy-egy megtanult mozdulat vagy koreográfia. Nekem például jól megy, hogy zenére mozogjak, viszont nagyon sokat kell dolgoznom a forgásaimon, nagyon sok gyakorlást igényel, hogy megértsem a testem, és ez sok plusz időt felemésztett most is.

Porkoláb Cecília A diótörőben (Fotó: Magyar Állami Operaház)

Azt mondod, a balettban nem lehet megállni. Te még nagyon fiatal vagy, de biztosan van gondolatod arról, milyen életkorban van csúcson egy balettművész.
Nehéz kérdés, és gondolom, úgy lehet, hogy a csúcson nem is veszi észre az ember, hogy ott jár, hanem csak azt, ha valami miatt lekerül onnan. Szerintem nagyon egyéni, kinek mikor jön el az ideje. Minél fiatalabb az ember, annál ruganyosabb, a teste is hajlékonyabb, viszont az izomzatot sok idő, mire felépíti az ember, ez pedig inkább az idősebbeknek kedvez. Viszont

több balerina azt mondja például, hogy szülés után olyan szabadsággal és átéléssel tudtak táncolni a színpadon, ahogy előtte soha. 

November 25-én hópehelyként debütáltál A diótörőben, immár felnőtt szerepben. Milyen élmény volt? 
Nagyon-nagyon hálás vagyok ezért a lehetőségért, elképesztően boldog voltam, amikor megtudtam. Gyerekkoromban minden évben legalább egyszer megnéztem ezt a darabot, és arra gondoltam, milyen jó lehet ott lenni a színpadon, de arra gondolni sem mertem, hogy egyszer én is ott táncolok majd. Miközben ez azért egy nagyon ijesztő dolog is, hiszen a társulatban nagyon profi és szakmailag képzett mindenki, én pedig nagyon féltem az elején, és aggódom most is, hogy mennyire lóghatok ki közülük. Mindent megteszek azért, hogy a lehető legkevésbé, a többiek pedig elképesztően kedvesek velem. Többen felajánlották a segítségüket, volt olyan, aki a saját idejéből szánt rám, hogy átnézze velem a koreográfiát. Nem túlzás azt mondani, hogy a balett-társulat olyan, mint egy nagy család: mindenki ismer mindenkit, és mindenki nagyon kedves a másikkal.

Van példaképed a balett világából? 
Nagyon sok táncost csodálok külföldről is és a társulatból is, mindenkit más miatt. Van, akit a története, mást a technikája miatt. Nagyon szeretem Tanykpayeva Aliya művésznőt, illetve Yakovleva Mariát. Neki volt egy nagyon komoly sérülése, és egy évvel ezelőtt nekem is volt egy fáradásos törésem, illetve részleges szalagszakadásom. Én eléggé nehezen gyógyultam ki belőle, és nagyon csodálom őt azért, hogy milyen nehézségeket küzdött le, és milyen csodálatos táncos lett belőle. Tanykpayeva Aliyának pedig nagyon szeretem a technikáját, illetve a stílust ahogy táncol, és szerintem ritka az, ahogy át tudja adni magát egy szerepnek. 

Mi a legközelebbi célod?
Az álmom, hogy csatlakozhassak a Magyar Nemzeti Balett társulatához. Jövőre kiderül, ez is valóra válik-e.

Kiemelt kép: Porkoláb Cecília balettművész A diótörőben,  Magyar Állami Operaház