szomorú karácsony, Getty Images

Ha alkoholista van a családban, kell hogy legyen egy B terv is

Az ünnepi időszak elé függők, és függők családtagjai egyaránt szorongással néznek, az alkohol sokszor családokat tud szétszakítani. Van megoldás?

Az alkoholfogyasztás a világ csaknem minden pontján a közösségi kultúra része, és milliók tudják ezt a tudatmódosító szert úgy használni, hogy ők irányítanak. De azoknak a száma is jelentős (itthon is több százezer ilyen ember van), akiknek sokkal összetettebb és egyenlőtlenebb a viszonyuk az itallal, és akik betegsége nemcsak a saját, de a környezetük életét is tönkreteszi. Az alkoholizmus Magyarországon a legszélesebb társadalmi rétegeket érintő, hosszú ideje fennálló probléma, amiről nem lehet eleget beszélni, és ami az ünnepek, az év végi koccintások sokasodásával megint fókuszba kerül.

Bajzáth Sándor

Bajzáth Sándor 1965-ben született, felépülő függő, szociális munkás, addiktológiai konzulens, gyászcsoport vezető. Kb. 15 év intravénás kábítószerhasználat, több mint tíz kórházi elvonós leállási kísérlet és több rehabilitációs intézetben eltöltött 40 hónap után 2002 szeptember 10-e óta él szer és alkoholmentesen, felépülésben. Drog- és alkohol függőkkel valamint hozzátartozóikkal foglalkozott tizenöt évig egyéni és csoportos formában intézményi keretek közt 2022-ig. 2012-ben kezdte a magánpraxisát, függőkkel és hozzátartozóikkal dolgozik egyéni keretek között, illetve hozzátartozói csoportokat vezet. Évek óta függőség témájú cikkeket publikál (www.addikt.hu), előadásokat tart. Társszerzője a Repülök a gyógyszerrel és a Pörögnek a fejemben a filmkockák c. köteteknek. 2023. szeptemberétől a SOTE-ETK addiktológiai konzultáns képzésén óraadó tanár.

Bajzáth Sándor addiktológiai konzulens, felépülő függő segítségével az alkoholizmus kérdését járjuk körül rászokástól leszokásig, fogadkozástól visszaesésig, a családtagok szerepének vizsgálatától a társadalom közönyéig. Második beszélgetésünkben arról kérdezzük, fel lehet-e készülni arra, ami az ünnepek alatt a függőre és családjára várhat. 

Elérkeztünk az évnek abba a szakaszába, amikor egymást érik a meghívások, amikhez itthon az esetek döntő többségében ital is tartozik. Baj, hogy ilyenkor mindenki egy kicsit többet iszik?
Annak, akinek egyébként rendben van a viszonya az alkohollal (a cikksorozat első részében erről részletesen beszéltünk), nem baj, hiszen ő vélhetően tudja tartani a határait, még akkor is, ha nagyon tukmálják. Az ünnepi időszakhoz gasztronómiailag is kapcsolódik az alkohol: ilyenkor különlegesebb italokat kóstolunk, borleves fő, esetleg még a desszert is „részeges”. Ezzel alapvetően semmi probléma, de az mindenki számára fontos szempont kell legyen, hogy az ember mennyire őrzi meg a méltóságát, mennyire kerül kellemetlen helyzetbe, ül-e autóba, ha ivott. Az utóbbival kapcsolatban sajnos nagyon megengedőek vagyunk magunkkal: rokonlátogatásból-rokonlátogatásba esünk, mindenhol kínálgatnak, és sokan, pláne vidéken úgy gondolkodnak, hogy majd a kertek alatt hazagurulnak. Pedig ez nem egyszerű felelőtlenség, de ön- és közveszélyes, illetve büntetendő is. Az, hogy merjünk és tudjunk nemet mondani, amikor kell, nagyon fontos akkor is, ha egyébként nincs gondunk az itallal.

Sokat gondolkodtam azon is, vajon miért olyan fontos néhány embernek, hogy koccintsunk vele? Van absztinens ismerősöm, aki rendre megkapja, hogy jaj már, hát egyet se iszol, ne már, hülye vagy, most miért csinálod…
Nekem az a tapasztalatom, hogy akinek ez ennyire fontos, az egy kicsit a saját fogyasztását is szeretné elbagatellizálni. Megiszom egyet a Pistivel, a Józsival, ez csak a haverkodásról szól… És egyébként is: hiszen mindenkivel csak egy-egy italt ittam. Viszont közben lehet, hogy a Pisti, a Józsi, meg a többiek tényleg csak egyet ittak, de emberünk tizenkettőt. Önbecsapás, amivel az érintett úgy csinál, mintha a közös élményen lenne a hangsúly, és nem a piáláson. Ráadásul ott van benne egy ego kérdés is: na nehogy már engem visszautasítsanak.

Az ünnepi időszak akkor is tele lehet feszültséggel, ha az alkohol nincs a képben. Neked mi a tapasztalatod, hogy „megy neki” egy függő a karácsonyi szezonnak?

Bajzáth Sándor

Bajzáth Sándor, saját fotó

A függők általában diszfunkcionális családból jönnek, mindenkinek megvan a saját egyéni tragédiája, és az a tapasztalom, hogy – akár aktív használóként, akár már felépülő függőként – az ünnepek érzelmileg nagyon megterhelő, nehéz időszakot jelentenek. Ilyenkor nemcsak a stressz, a folyamatos nyomás, a vásárláskényszer ömlik felénk, de az is hogy mennyire fontos a család, a szeretet, az összetartozás… Erre a függő is vágyik. Lehet, hogy meg is próbál valamilyen szinten kontrolláltan inni, mert szégyelli magát, vagy mert ott vannak a vigyázó szemek, akik nézik, mennyit iszik. Ez együtt nagyon-nagyon stresszes élmény. Ott van az is, hogy a függők eleve nehezen tudnak kapcsolódni, félnek a meghittségtől, nehezen élik meg az intimitást, akár mert feljönnek bennük a még fel nem dolgozott érzelmek azzal kapcsolatban, hogy gyerekkorukban nekik is traumatikus élményekben volt részük, vagy azért, mert ők is nagyon sok embert megbántottak, vagy éppen elmartak maguk mellől. Így aktív függőként teljesen magukra maradtak, és ilyen előzmények birtokában a bizalmat rettenetesen nehéz újra felépíteni. Nagyon sokaknak még a felépülésben is a legnagyobb félelme az elmagányosodás és az, hogy a bűntudat miatt nem tudják, hogyan is kellene viselkedniük a környezetükkel.
Külön kitérnék arra is, hogy azoknak a családoknak milyen nehéz, akik úgy várják az ünnepet, hogy a körükben aktív alkoholista van. Nekik egyszerűen állandóan arra kell figyelni, hogy mi fog történni, hogyan fog alakulni az az ünnep. Veszélyben leszünk-e, vagy „csak” fagyos lesz a légkör? Hogy térjünk ki az illető hülyeségei elől, ha elkezdi nyomni a sódert? Kínos lesz-e az egész, esetleg fölgyullad-e idén a fa, mert apám vagy anyám képtelen kompetens felnőttként viselkedni.

Na igen, a gyerekek…
Róluk nagyon fontos beszélni ebben a témában. Mind tudjuk, hogy a gyerekek nagyon érzékenyek, és attól függetlenül, hogy egy gyerek kicsi, esetleg nem érti pontosan, mi történik, azt határozottan érzi, hogy ott vibrál a feszültség, a türelmetlenség, a sérelem, a bizonytalanságnak az érzése, vagy az az élmény, hogy rá se ismer a szüleire. Mondjuk azért, mert a családfő, amikor elkezd inni, négyévessé válik. Anya fúria lesz az italtól, esetleg agresszív, nagypapa leissza magát, és akkor valami olyan történik, ami nagy megrázkódtatás a gyereknek. Aki aztán ezeket az érzéseket, ezt a traumát viszi tovább. Sokszor maga is függő lesz, de ha nem; ezekkel az érzésekkel, emlékekkel közelíteni egy karácsonyhoz, még józanul is embert próbáló feladat.

Hogy készülhet fel az ünnepekre az, akinek a szűkebb vagy tágabb családjában függő van?
Az ünnepek előtt komoly nehézség, hogy sokszor a hozzátartozó félelme, haragja, és a függő viselkedése egymást generálja. Tehát mondjuk, ha én vagyok a hozzátartozó fél, már úgy várom a karácsonyt, hogy félek az egésztől, szorongok, idegeskedek, kérlelem a másikat, hogy ne igyon, esetleg fenyegetem, hogy ugye nem fogsz inni. Ettől a másik még inkább feszültebb, meg ingerültebb lesz, és akkor ez nagyon könnyen kulminálódik egy óriási berúgásban, azt követő veszekedésben, esetenként agresszióban. Nehéz ezt laikus eszközökkel jól kezelni. Fontos viszont tudni, hogy az alkoholizáló fél számára is elérhetők például az anonim alkoholisták gyűlései, amelyek az év minden napján, hangsúlyozom, hogy karácsonykor is meg vannak tartva. Ezek egy elmagányosodott függő vagy felépülő függő számára is megtartó közösséget jelenthetnek, amitől elviselhetőbbé válik számukra az egész.

Az alkoholisták hozzátartozói részére is vannak elérhető hozzátartozói csoportok, én is tartok ilyet, vagy ott vannak AI-Anon Családi Csoportok, amelyek szintén segítséget nyújthatnak. Emellett egy olyan családban, ahol alkoholistával élnek együtt, nem árt, hogy ha van valamilyen B terv. Nagyon nehéz meghatározni, hogy az pontosan mi legyen, hiszen családonként eltérő, erre nincs sablon. Valami olyasmire gondolok, hogy legyen valahova elmenni, legyen egy-két olyan szám, amit föl lehet hívni, hogyha nagyon nagy a baj. Itt nem is feltétlenül a fizikai erőszakra gondolok, hiszen akkor nyilvánvalóan a rendőrségre van szükség, hanem

ha azon kapjuk magunkat 24-én, hogy érzelmileg túl megterhelő a helyzet, akkor el lehessen mondani valakinek, aki érti, megérti. 

Legyen egy olyan barát, akihez át lehet menni, vagy ha a helyzet úgy hozza, akihez el lehet menekülni, mert a rendőrség sajnos csak akkor jön ki, ha már vér folyik.  Annak ellenére, hogy a családon belüli erőszak esetek nagyon nagy részében ott az alkohol. Ha ez nem megoldható, akkor azt próbáljuk biztosítani, hogy mondhassuk a függőnek, hogy Szenteste ide, vagy oda, ebben az állapotban nem lehetsz itthon: legyen kitalálva, hogy akkor ő hova mehet. Ez piszok nehéz, de nagyon fontos meghúzni a határokat, és figyelni kell arra is, hogy a legtöbb családban vannak gyerekek, akikre muszáj megint csak tekintettel lenni.

Megoldás lehet az, ha azt mondjuk, idén senki semmilyen italt nem iszik? Én olyan álságosnak érzem, hogy mindenki iszik egy-egy kupicával, majd ha valaki nem képes itt megállni, akkor őt megvetjük.
Lehet ezt is csinálni, de én azért azt gondolom, hogy nem a többségnek kell egy valakihez alkalmazkodni. És nem azért, mert mi többiek nem bírjuk ital nélkül, hanem mert a határok kijelölése fontos inkább. Ne mi akarjuk megoldani a problémát a függő helyett, mert az lehetetlen. Természetesen, ha a függőség egy kimondott dolog a családban, akkor hozhatunk közösen egy döntést, hogy tanulván az előző évek tapasztalataiból kipróbáljuk, hogy milyen egy alkoholmentes ünnep, én mégis inkább a határhúzásban hiszek. Ha tudjuk, hogy van egy nagybácsi, aki évről évre elrontja az ünnepet a viselkedésével, akkor ne az legyen a feladat, hogy mi próbálunk hozzá alkalmazkodni, elviselni.

Jogunkban áll nem meghívni őt ahelyett, hogy egész este azt lesné mindenki, hogy hol tart éppen a berúgásban.

Vagy köthetünk vele egy egyezséget: jöjjön, de ha nem tud úgy viselkedni, ahogy az a többieknek komfortos, akkor el kell mennie. Szerintem fontos végiggondolni, mi lesz ha beüt a krach, és hogy a függő családtagjainak mindig legyen meg a joga és lehetősége nemet mondani. Ha nem látogatóba érkező rokonról, hanem velünk élő családtagról van szó, akit nem tudunk nem meghívni, akkor legalább legyen esélyünk átmenni egy másik szobába, vagy egy rokonhoz. Akármennyire karácsony is van, egy gyerek is mondhassa azt, hogy nem megy el az alkoholista apjához.

Az a javaslat szokott működni, hogy a függő csak 1-2 pohárral igyon?
Ritkán, mert akinél kialakult a függőség, az épp a kontrollt veszítette el, és onnantól kezdve, hogy az első kortyot megitta, már nincs birtokában ennek a képességnek. Kiszámíthatatlan lesz a dolog. Elképzelhető, hogy sikerül majd megállni egynél-kettőnél, de lehet, hogy tizenkettő lesz a vége. Röviden fogalmazva: nem az utolsót meg a másodikat nem kell meginni, hanem a legelsőt. Akkor tutira önmaga marad az illető. Ebben egyébként nagy lépés a függőség beismerése, mert ezzel az ember elfogadja, hogy egy nálánál nagyobb dolog legyőzte őt, és ha az ütközetet el is vesztette, a háborút még megy tudja nyerni. Ha ez megvan, akkor valamivel könnyebb nemet mondani, és napról napra igyekezni tisztának maradni a felépülés során.

Neked mi volt a taktikád arra, amikor buliban, ünnepekkor nemet kellett mondani arra a bizonyos első pohárra? Biztos sokakat kellemetlenül érintene azt felfedni, hogy gondjuk van az alkohollal. Te elmondtad?
Igen. Ha ez felmerül (szerencsére egyre ritkábban) akkor el szoktam mondani, hogy én függő vagyok, ezért nem iszom. Vagy azt, hogy köszi, én már megittam a magamét. Én nem vagyok híve a hazudozásnak, és nem is lehet mindig azt mondani, hogy gyógyszert szedek, vagy vezetek, ahogy sokan teszik, de egy-egy helyzetben átlendíthet, ha ezzel hozakodunk elő. Viszont ha valaki nagyon tukmál, érdemes inkább vissza is kérdezni, hogy tulajdonképpen neki miért olyan fontos, hogy én igyak? Miért csináljak olyat a másik kedvéért, ami számomra méreg? És végül, ha egy olyan társaságban vagyok, ahol ezt tőlem nem tudják elfogadni, akkor nem vagyok a helyemen, oda nem megyek újra. Még csak nem is kell alkoholistának lennem, hogy ne akarjak inni: akkor vagyok jó helyen, ha bármikor mondhatom, hogy köszönöm, nem kérek.

Úgy képzelem, hogy a te munkádban is vannak a többinél sűrűbb időszakok. Többen keresnek meg az év végén és januárban, mint máskor?
Igen, van ennek is egy ciklikussága. Kicsit olyan, mint más életmódváltás, fogyókúra, vagy edzés: sokan felbuzdulnak, hogy jövőre mindent másképpen fognak csinálni. Ha az ember belefog, az mindig jó, de még jobb, ha most teszi le a poharat, csak a mai napra, és nem vár a jövő évre, következő hónapra, hétfőre.

Az a tapasztalatom, hogy sokszor, amikor valaki az év vége felé eldönti, hogy na majd jövőre minden másképpen lesz, feljogosítva érzi magát arra, hogy annyit igyon, amennyi a csövön kifér.

A karácsonyról beszéltünk sokat, de a szilveszter legalább olyan kockázatos időszak ebből a szempontból. A függők és a nem függők is veszélyben vannak ilyenkor. Akár érzelmileg, hiszen megint ok az ivásra, ha egyedül van valaki, vagy épp a társaság kedvéért. Ilyenkor szinte népszokás hogy igyunk meg mindent, még a tinik is betáraznak az év bulijára. A gépszíjas nagyivás (a múltkor beszéltünk róla, hogy az ugyanúgy alkoholizmus, mint a rendszeresebb ivászat) ilyenkor teljesen normalizálva van, pedig egészséges és beteg emberre illetve a családjukra egyaránt veszélyes lehet. A függőknek és családtagjaiknak is hosszútávú segítségre van szükségük a felépüléshez. 

Nem arról ismerhető fel az alkoholista, hogy mennyit iszik” – Bajzáth Sándorral készített beszélgetéssorozatunk előző cikkét itt tudod elolvasni

Kiemelt kép: Getty Images