Mivel a Nők Lapja mindig is missziójának tartotta az olvasás népszerűsítését, árgus szemekkel figyeljük a könyvkiadók kínálatait. Igyekszünk nem lemaradni a fontos új megjelenésekről, újrafordításokról, és szívesen kutatunk ritka és rejtett gyöngyszemek után. Lépést tartunk a nemzetközi könyvpiac trendjeivel, folyamatosan keressük a friss hangokat, a feltörekvő ifjú vagy kevésbé ifjú, de írói karrierjük elején álló szerzőket itthon és a külföldi kínálatban egyaránt.

A fenti szempontokat szem előtt tartjuk A 100 legjobb könyv kiadvány szerkesztésekor, és a Nők Lapja Irodalmi Díj odaítélésekor is. Ez utóbbi esetében idén egy új kategóriában is hirdettünk díjazottat, pont azzal a céllal, hogy a radar alatt mozgó tehetségekre is ráirányítsuk a közönség figyelmét. Most négy olyan frissnek számító regényt ajánlunk, amelyek megérdemlik, hogy minél szélesebb körben olvassák őket, beszéljenek róluk. Irodalomkedvelő szeretteinknek karácsonyi ajándéknak is jó szívvel ajánljuk!

1. Karin Smirnoff: Elvittük anyát északra
(Scolar, 2024, fordította: Patat Bence)

„Szeretem a mozgalmas cselekményt. Szeretem a fordulatos történeteket, amiket egyszerűen lehetetlen letenni. Csak azért nem írok krimit, mert nem szeretem az olyan befejezéseket, ahol minden megoldódik és minden szál kibomlik, megoldódik a végére. Az élet nem ilyen.” Karin Smirnoff a Boktugg nevű svéd könyves weboldalnak mesélt írói módszereiről, döntéseiről és a nagy sikerű „janakippo”-trilógiáról. Az Elvittük anyát északra a regényfolyam második része. Érdemes az elsővel kezdeni: az Elmentem az öcsémhez (Scolar, 2023, fordította: Patat Bence) ugyanis bom

baként robbant be 2018-ban a skandináv irodalmi életbe. A nagy presztízzsel bíró svéd August díjra is jelölték, ami egy debütáló regény esetében kiemelkedő. A két könyv egyként, egymás után közvetlenül is olvasható, sőt, ha az elsővel végeztünk, nem igazán tudjuk megállni, hogy ne kezdjünk bele rögtön a folytatásba.

A történet középpontjában Jana Kippo, egy kemény álca mögé húzódó női főszereplő áll, aki megpróbálja feldolgozni múltját,

és felgöngyölíteni a homályos részleteket az apró és zárt északi szülőfalujában. Smirnoff regényei a zord északi vidék nyers, sokszor kegyetlen világát ábrázolják, ahol az emberek egymás titkait őrzik, és ahol a mindennapok drámái eltéphetetlen, fájdalmas szálakkal fonják össze a kisközösségek életét. Ahol mindenki tud mindent, de senki nem tesz semmit.

Karin Smirnoff: Elvittük anyát északra(Scolar), 4989 Ft, libristo.hu; Kovács Krisztián: Ablakok az ébrenlétben (Európa), 4581 Ft, libristo.hu; Csák Helga: Utolsó utca, utolsó ház, 3353 Ft, libristo.hu; Giulia Caminito: A tó vize sohasem édes (Park), 6232 Ft, libristo.hu

A cselekmény tempója nem megy a karakterábrázolás kárára: azt a hatást éri el vele az író, hogy bármennyire sötét helyen járjunk is a történetben, képtelenek vagyunk elszakadni tőle. A szövegben sajátos nyelvtani szabályok érvényesülnek, az író szándékosan mellőzi az írásjelek hagyományos használatát, ami különleges, monoton, mégis pattogó ritmust és dinamikát ad a könyvnek. Patat Bence fordítása pedig ismét zseniális.

Az Elvittük anyát északra egy utazással indul: Jana Kippo és ikertestvére édesanyjuk holttestét Finnországba viszik, hogy végakaratának megfelelően ott temessék el.

Az egyben érzelmi és múltfeltáró út során rég elfojtott, homályba veszett családi titkok kerülnek felszínre, miközben Jana szembesül anyja bonyolult örökségével és a finn falusi környezet különös világával. 

A második rész óriási cliffhangerrel ér véget, tűkön ülve várjuk a folytatást.

2. Kovács Krisztián: Ablakok az ébrenlétben
(Európa, 2024)

Kovács Krisztián már az előző két regényével bebizonyította, hogy napjaink egyik legtehetségesebb mesélője. Mondatai úgy hatnak ránk, mint a Balaton vizén úszó gumimatrac ringatózása – kissé hullámos, szeles időben. Ránt magával a szöveg, megjelennek előttünk a karakterek, történeteikben saját múltunk részleteire ismerünk, és mindeközben hatalmas érzelmi amplitúdók mentén utazunk a lelki hullámvasút kocsijában, amibe a regény ültetett.

Az Ablakok az ébrenlétben elsősorban a barátság meséje. A szerző a könyvbemutatón elmondta, hogy rengeteg megtörtént esetet szőtt bele a történetbe a gyerek- és fiatalkorából, és mind a regény narrátorát, Ervint, mind a középpontba helyezett, gyötrődő művészfigurát, Botát saját tapasztalataiból, megéléseiből, érzelemvilágából gyúrta össze. Természetesen nem hiányozhat a műből a szerelem sem, amitől a főhős a megváltást reméli, a kapcsolódás lehetőségét, a mardosó magány felszámolását, támaszt, megoldást, megértést.

A vívódó lélek illuzórikus szerelmi története kitágítja a világot, hősünk Washingtonig utazik a délibábot hajszolva, miközben a két lábbal a földön álló, stabil, megtartó baráti közeg, a hátország tanácstalanul, értetlenül és aggódva keresi a pillanatot, lehetőséget, amikor közbeavatkozhat, és megmentheti Botát saját magától.

A főhős megindító útkeresése, romantikus szerelmi története mindenkivel azonnal rezonál, akibe szorult némi idealizmus (kibe nem?). Mi azonban mégis a baráti kapcsolatok életszerű ábrázolása miatt szeretjük annyira ezt a regényt, és külön értékeljük az izgalmas, részletgazdag időutazást vissza, a saját kamaszkorunkba, ami a könyv oldalain folyton visszaköszön.

3. Giulia Caminito: A tó vize sohasem édes
(Park, 2023, fordította: Lukácsi Margit)

Caminito művét gyakran állítják párhuzamba Elena Ferrante nápolyi regényeivel, talán mert ez is egy felnövéstörténet, központi figurái szintén a legmélyebb szegénységből próbálnak felemelkedni, ám A tó vize sohasem édes egy jóval metszőbb, merészebb, nyersebb alkotás, mint az említett tetralógia. Minden oldaláról süt a vibráló energia, ami nyugtalanít ugyan, de bűvköréből nem lehet szabadulni. 

Főhőse, Gaia olyan családban nő fel, ahol a szülők képtelenek úgy szeretni, ahogyan arra egy különösen kifinomult, mélyen érző emberi léleknek szüksége lenne. A kamaszlányban egyre nő, gyűlik a harag, és képtelen józanul értékelni emberi, baráti, szerelmi kapcsolatait. Gaia ellentmondásos figura, épp ezért nagyon is valós, hús-vér, és bár innen, a mi kényelmes fotelpozíciónkból nézve nem mindig értjük, mit miért csinál, elhisszük és elfogadjuk cselekedeteit.

Giulia Caminito könyve azok sorába illik, amelyek kimozdítanak a komfortzónánkból, és tágítják világképünket, fejlesztik emberismeretünket. Gazdagabbak leszünk általa, ha képesek vagyunk kellő figyelemmel, empátiával, ítélkezés nélkül olvasni. A regény végén nem marad el a katarzis: a szikár nyelvezet ellenére sem bírjuk ki sírás nélkül.

4. Bereczki-Csák Helga: Utolsó utca, utolsó ház
(2024)

Idén Bereczki-Csák Helga győzött a Nők Lapja Irodalmi Díj új kategóriájában: az Utolsó utca, utolsó házért megkapta a legjobb elsőkönyves női szerzőnek szánt díjat. A Nők Lapja szerkesztőségének döntése egyhangú volt. Aki csak felcsapta a könyvet, benne ragadt, ráment fél éjszakája, nem tudott kiszakadni belőle.

„Ha nem vidéken nőttem volna fel, nem tudtam volna megírni ezt a regényt” – mondta a könyvről a szerzője a díjátadó gálán. És ezzel pontosan rámutatott arra, miért annyira megkapó ez az alkotás: mert hiteles, és minden sorából süt a tisztelet, megbecsülés és szeretet, amit írója ez iránt az életforma és saját szereplői iránt érez.

A történet egy tizenéves kislánynak álcázott mindentudó narrátornak köszönhetően bomlik ki, a könyv az édesanya halálával indul, és az időben előre-hátra ugrálva jut el az egyszerre drámai, mágikus és megbékélést hozó végkifejlethez. Közben megismerjük a falut benépesítő figurákat, a személyes és kollektív tragédiákat, tanúi leszünk a közösség ünnepeinek ugyanúgy, ahogyan a gyászának is.

A cselekmény lassan építkezik, ám a végére egyre intenzívebb tempóra vált. Amikor megjelenik a mostoha a család életében, a könyv is tempót vált. Bereczki-Csák Helga gyönyörűen bánik a nyelvvel, különös tehetséggel csempészi bele a derűt, az emberszeretetet és az empátiát a mű legsötétebb szegleteibe is.

Az Utolsó utca, utolsó ház a Nők Lapja Olvasósarok könyvklubban a novemberi hónap regénye volt. (Ha még nem csatlakoztál a kortárs könyvklubunkhoz, szívesen látunk, kattints és csatlakozz!)

Könyvajánlónk végére érve arra is rádöbbentünk, hogy mindegyik műben megjelenik a művészet, mint megváltó, felszabadító erő. Szavak, színek vagy formákon a keresztül a művészet nemcsak az önkifejezésben, de a másokhoz való kapcsolódásban is segít a főhősöknek.

Téged is érdekelnek a szépirodalmi újdonságok, a hazai és a nemzetközi könyves hírek, információk? Rendeld meg kedvezményesen A 100 legjobb könyv 2024-es kiadványát!