Egyes csillagjegyek szülöttei decemberben (vagy egész évben…) nem foglalkoztak a kiadásokkal és bevételekkel. A pénzügyek elhanyagolása pedig év végére kezd igazán érezhetővé válni, hiszen mire mindent megvesznek, megrendelnek, beszerzik a karácsonyfát és az összes vendégváró pezsgőt, lehet, hogy teljesen kiürül a pénztárcájuk. Sőt, lesz, akinek még kölcsönre is szüksége is lehet, hiszen mikor ütne be a krach, ha nem karácsonykor?
A következő 3 csillagjegynek érdemes még most, az utolsó pillanatban visszafogni a vásárlást, mert olyan rendkívüli kiadások jöhetnek még, amire nem számítanak. Senki nem akar zárszervizt, duguláselhárítót vagy autómentőt hívni ünnepek alatt, de a szükség mindent felülír, nem igaz?!
A következő 3 csillagjegy szülöttei próbálják meg elkerülni a túlköltekezést, hogy nyugodtan teljen az év vége és anyagi biztonságban induljon az új év!
1. Nyilas (november 23. – december 21.)
A Nyilas csillagjegy szülöttei a legspontánabb emberek, amitől igazán kalandos velük az élet, de sajnos így állnak a vásárláshoz is. Előfordulhat, hogy az utolsó pillanatban foglalnak le egy utazást, vagy olyan ajándékokat vásárolnak, amelyeket nem terveztek és így rengeteget költenek. A legtöbb ember fejben kalkulál, ha meglát egy tökéletes, drága ajándékot, ők soha! Csak az lebeg a szemük előtt, hogy örömet okozzanak a szerettüknek.
Ez az pénzügyi hozzáállás azonban megnehezítheti számukra a megtakarítást vagy a költségvetés követését.
A Nyilasok mottója, hogy végül úgyis minden megoldódik.
Az esetek többségében tényleg szerencséjük szokott lenni, de nem szabad pénzügyekben a szerencsére hagyatkozni. Ha Nyilas vagy idén legyen az az elved, hogy a kevesebb, több! Az túlzó ajándékhegyek helyett sok értékes, együtt töltött idő legyen a középpontban!
2. Halak (február 20. – március 20.)
A Halak a Neptunusz által uralt jegy, és szeret nagyot álmodni. A jegy szülöttei mindig gondoskodóak és segíteni akarnak másokon. Néha a Halak túl sok pénzt költenek a családjukra, barátaikra, még akkor is, ha magukra nincs elég pénzük. A Halaknak azért is nehéz lehet a pénzzel bánni, mert inkább álmodoznak ahelyett, hogy a valós problémákkal foglalkoznának.
Kapcsolódó: 3 csillagjegy, akire meglepő karácsony vár
Ahhoz, hogy jobban bánjanak a pénzzel, a Halaknak meg kell tanulniuk határokat szabni, és nemet mondani, amikor kell. Törekedniük kellene arra, hogy félretegyenek maguknak egy kis pénzt, és ne adjanak mindig túl sokat.
Ha Halak jegyű vagy, akkor érdemes egy pénzügyekben otthonosan mozgó ismerőstől, baráttól segítséget kérni, hogy megtervezzétek a 2025-ös kiadásaidat és megtakarításaidat. Stabilabb és kiegyensúlyozottabb pénzügyi jövőd lehet, miközben továbbra is nagylelkű maradsz.
Kapcsolódó: 3 csillagjegy, akinek tökéletes karácsonya lesz idén
3. Kos (március 21. – április 20.)
Ha költésről van szó, a Kos jegyűek még a Nyilasokon is túltesznek az impulzív vásárlással. Rengeteg anyagi kockázatot vállalnak úgy, hogy ezzel teljesen tisztában vannak. Ők azok, akik pillanatok alatt elveszíthetik mindenüket, ha nem vigyáznak.
A Kosok részéről kíván legtöbb energiát és odafigyelést, hogy megtanuljanak a pénzzel bánni.
Néha a Kosok annyira izgatottak a nagy álmaik és céljaik miatt, hogy túl sok pénzt költenek arra, hogy elérjék azokat. A türelem nem az erősségük. Előfordulhat, hogy túl sok hitelt vesznek fel, vagy olyan kockázatot vállalnak, amit nem tudnak kezelni. Aztán amikor váratlan költségek merülnek fel, nehéz helyzetben találhatják magukat. Fontos, hogy a Kosok megálljanak és gondolkodjanak, mielőtt pénzt költenek.
Ha Kos vagy, akkor mindig nagyon pontos pénzügyi tervezésre van szükséged, és egy olyan emberre a közeledben, aki mindig emlékeztet a célokra és kockázatokra.
Kapcsolódó: 3 csillagjegy, aki még 2025 előtt nagy felismerésre jut
Kiemelt kép: Getty Images