A képre kattintva galéria nyílik!
Érzékenyítés
A klasszikusokat azért érdemes újraolvasni, mert mindig találunk bennük valami újat. Ez a gondolat ihlette azt a novellát (a szerzője nevét szégyenszemre elfelejtettem), ahol a főszereplő képes szó szerint belesétálni a leghíresebb regényekbe, és ott kedvére alakítani a cselekményt. Így fordulhat elő, hogy a bölcsészhallgatók értetlenkedve kérdezgetik egymástól: ki az az ismeretlen pasas, aki a 215. oldalon csókolózik Bovarynéval?
A mondás akkor jutott eszembe, amikor nemrégiben, sokadszorra, újra elolvastam a Jane Eyre-t. Ismeretlen pasast, aki Jane-nel csókolózna, ugyan nem fedeztem fel benne, viszont valóban felfigyeltem valamire, amire korábban nem: arra, hogy az írónő a külföldi szereplőket egytől egyig roppant ellenszenvesnek ábrázolja. A férfi főhős, Mr. Rochester francia gyámleányának, a kis Adèle-nek például „a ruha jelenti az életet”. Ezt a bűnös hajlamot nyilván attól a céda anyjától, a könnyűvérű párizsi táncosnőtől örökölte, aki még a szeretőjét is megcsalta. Még szerencse, hogy a történet végére a kislányból „a jó angol nevelés kiirtotta a francia hibákat”. Rochester további kitartottjai közül az olasz Giacinta „ravasz és erőszakos”, a német Clara „nehézkes, ostoba és érzéketlen”, míg jamaikai sógora „bárgyú”. A pálmát azonban színes bőrű felesége viszi el, a szemérmetlen, buja elmebeteg, aki hozzá hasonlóan aljas, gátlástalan és értelmileg terhelt kreol családja aktív közreműködésével a hálójába keríti a gyanútlan, tiszta lelkű angol fiatalembert. Az amúgy rokonszenves Jane–Rochester páros a birodalomalkotó brit öntudatlan gőgjével néz le mindenkit, akinek nem jutott osztályrészéül az a szerencse, hogy a Brit-szigeteken jöjjön a világra (leszámítva természetesen Írországot, a maga alsóbbrendű lakóival).
Hogy az általam nagyrabecsült Charlotte Brontë előítéletessége csak most szúrt nekem szemet, az azt bizonyítja, hogy az érzékenyítés igenis működik. Ez pedig reményt kelt bennem, hogy előbb-utóbb mindannyian megtanuljuk nemcsak megérteni, hanem őszintén elfogadni, hogy a világ lakói sokfélék. Nem feltétlenül olyanok, mint mi, de ettől nem kevésbé értékesek. Például nő létükre egy másik nőt választanak párjukul, és közösen nevelik a gyerekeiket, mint e heti számunk egyik riportjának szereplői. Ha a japánok olyan toleránsak, hogy azon sem ütődnek meg, ha egy dobozfejű ember jön szembe velük az utcán (mint egy másik írásunkból kiderül), akkor mindenkinek sikerülhet eljutnia ide.
Mörk Leonóra, vendégszerkesztő
Ha előfizetnétek a nyomtatott magazinra, ne habozzatok, kattintsatok az mc.hu oldalra, és kövessetek minket a Facebookon is!
Fotó, illusztráció: Archív,Thinkstock
