„Lapozzatok bele” a magazinba a képre kattintva!
Költségnullás almaleves
Szűkre szabott dán szókincsem alapját két kifejezés képezi: a tilbud (annyi, mint akciós ajánlat), és az udsalg (kiárusítás). Mindkettőt akkor gyűjtöttem be, amikor nem sokkal a rendszerváltás után a férjemmel meglátogattuk az akkor éppen Erasmus-ösztöndíjjal Dániában tanuló öcsémet. Két napba tellett, amíg ócska Skodánkkal átszeltük Európát, és megérkeztünk a hangulatos jyllandi kisvárosba. Ott azután nemcsak a számunkra akkor még ismeretlen hygge rokonszenves megnyilvánulásaival szembesültünk – kedves, sárga téglás kis házak, meghitt kávézók, gyertyák az ablakban, csinos kis lakberendezési boltok a sétálóutcán –, hanem a skandináv fizetésekhez szabott árakkal is.
Ez utóbbiak a mi költségkeretünkhöz mérten egyszerűen orbitálisnak tűntek, pedig nem voltunk szegények, igaz, gazdagok sem, csak afféle szocialista értelmiségi család átlagos anyagi viszonyok között felnőtt tagjai. Mégis, ahogy az élelmiszerboltok gondolái között sétálva átváltottuk a koronában kiírt árakat forintra, az eredmény annyira abszurdnak tűnt, hogy kínunkban kitört belőlünk a nevetés. Ettől kezdve sportot űztünk belőle, hogy lehetőleg csupa „tilbudos” és „udsalgos” alapanyagokból hozzuk ki az öcsémék kollégiumának konyháján összeütött vacsoránkat. Egymással versengve találtunk ki minél olcsóbb recepteket, és egyébként így is elkápráztattuk a többi lakót, akiknek a szakácsművészete abban merült ki, hogy olajban kisütötték a mélyhűtött halfilét. Szigorú takarékossági programunkra az a fogás tette fel a koronát, amely „költségnullás almaleves” néven vonult be a családi legendáriumba, ugyanis a városi park almafáiról szedett gyümölcsből főztük. Ezzel a humoros hozzáállással néhány hétig ki lehetett bírni az alacsony büdzséjű életmódot, de nem tudom, hogy reagáltam volna, ha a kényszerű költségmegszorítás állandósul.
Nagyon sok embernek szintén legföljebb a mi dániai kalandjainkhoz hasonló saját élményei vannak arról, mit jelent anyagi gondok között élni, minden fillért megfogni, azon aggódni, lesz-e másnap mit enni. Ezért született meg a Sociolpoly nevű társasjáték, amelyet a szegénységről szóló cikkünkben Rist Lilla próbált ki. Mert aki egyszer is belelépett Kék apuka szerepébe, és átéli, mit jelent szembenézni Jenővel, az uzsorással, és megalázkodni a közmunkát kegyként osztogató polgármesterrel, az soha többé nem fogja azt hinni, a mélyszegénységért azok a felelősek, akik benne élnek.
Mörk Leonóra, vendégszerkesztő
Ha előfizetnétek a nyomtatott magazinra, ne habozzatok, kattintsatok az mc.hu oldalra, és kövessetek minket a Facebookon is!
Fotó, illusztráció: Thinsktock, Archív
