Feljegyzések az egérlyukból (1864)

Helikon Kiadó, 2016.

A mű 1864-ben íródott, közvetlenül a Bűn és bűnhődés előtt. Dosztojevszkij felesége betegágya mellett vetette papírra történetét, amelyet azóta is a „furcsa” jelzővel illet a nagyközönség. Főhősünk egy negyvenéves nyugdíjba vonult kishivatalnok, aki a világot figyeli, és közben erőteljesen bírálja is. Nem törekvő ember, csupán szemlélődik, odújából tekint a külvilágra, amit kegyetlensége miatt teljesen elutasít. A kisregény komoly alapkérdéseket vet fel, ugyanakkor megkérdőjelezi az író egyik kortársának (Csernisevszkij) esszéregényében megjelenített társadalomképét is.

Bűn és bűnhődés (1866)

Európa Könyvkiadó, 2018.

A mintegy másfél évtizedig érlelődött regény a maga korában nem hozott osztatlan sikert. Habár az olvasók szerették, a kritikusok elutasítóan, sőt érzelmek nélkül fogadták. Az ekkor 45 éves író viszont egyértelműen korszakalkotó művet hozott létre, amellyel az egész világirodalomra hatást gyakorolt. A mű központi és egyben legfontosabb kérdése az, hogy vajon van-e jogunk mások élete és sorsa felett dönteni. Az író első nagy regényének főszereplője Raszkolnyikov, a nyomorgó pétervári diák, aki úgy érzi, hogy nem kell alkalmazkodnia az erkölcsi törvényekhez, számára akár még a gyilkosság is megengedett. A fiú a napóleoni emberhez hasonlítja magát, tettét (az uzsorásasszony hidegvérű megölését) viszont mintegy próbának szánja saját magával szemben. Célja kideríteni, hogy vajon valóban annyira erős-e a lelkiereje, mint azt gondolja.

A játékos (1866)

Alinea Kiadó, 2012.

Népszerű írásnak nevezhető A játékos, amely leginkább szórakoztató jellegével lopta be magát az olvasóközönség szívébe. A szerencsejáték világát megjelenítő történethez az írónak – sorozatos csalódásai után – a rulettasztal mellett eltöltött időszak adta az ihletet és az élményanyagot. A kisregény főhősét szinte ördögi erővel ragadja magával a két szenvedély: a szerelem és a játék. A mély érzelmek sodorják őt a szerencsejátékhoz, idővel azonban helyet cserél a két dolog az életében, vagyis a játék izgalma felülkerekedik a szerelme iránti vágyon. Dosztojevszkij saját tapasztalatait is belevitte a műbe, ami ugyan nem önéletrajzi alkotás, mégis életének komoly válságában, tartozása miatti kilátástalan és zavaros időszakában született meg.

A félkegyelmű (1869)

Fapadoskonyv.hu, 2010.

Az eszményi szépségű ember eljöveteléről ír Dosztojevszkij 1869-es könyvében, A félkegyelműben: ,,Egy tökéletes szépségű embert szeretnék ábrázolni” – mondta az író saját művéről. A regényt ugyancsak negatív kritikákkal, sőt értetlenséggel fogadták, mint később kiderült: sem a kritikusok, sem az olvasók nem voltak „felnőve” az alkotáshoz. A történet főszereplője Lev Nyikolajevics Miskin herceg, a „jó ember” megtestesítője, aki okos, kedves, ugyanakkor naiv és megbocsátó. Miután hosszú betegség után visszatér Oroszországba, igyekszik újra beilleszkedni az életbe. Próbálkozása azonban tragikusra sikeredik. A regény nagyszerű társadalomrajzot ír le, miközben megtalálhatóak benne az író védjegyei: a mély lélektani és önéletrajzi elemek.

A kamasz (1875)

Jelenkor Kiadó, 2007.

Az 1875-ban megjelent regény a bizonytalanságot és a nyugtalanságot hordozza magában. A történet fókuszában egy olyan család áll, amelynek tagjait a vérrokonságon kívül semmi más nem köti egymáshoz. Sem gondolataik, sem törekvéseik nem mutatják azt, hogy összetartoznak. Az író rengeteg vázlatot és jegyzetet készített a műhöz, amelyből végül körvonalazódott, hogy a kiegyensúlyozatlan fiatalember, Arkagyij Dolgorukij szemszögéből mutatja be a rendezetlen társadalmat. A fiú nem jó, de nem is rossz, célja, hogy megtalálja azt az eszmét, aminek segítségével egyszerre őrizheti meg személyes szabadságát és lehet értékes tagja a társadalomnak.

A Karamazov testvérek (1879-80)

Jelenkor Kiadó, 2013.

Dosztojevszkij legnagyobb, legösszetettebb és egyben utolsó nagy regénye A Karamazov testvérek. Hasonlóan a Bűn és bűnhődéshez, érett és szinte egész életművét megkoronázó alkotása is egy bűntény elemeiből építkezik. Az irodalmi remek egy nagyszerű összegzés is, amelyben az író megannyi tapasztalata, bölcsessége, pszichológiai hitelessége, valamint művészi nézetei is megjelennek. A történet középpontjában a Karamazov-család áll, amelyet a szétfeszítő erők éppúgy támadnak, mint az apa és a fiúk egymással való szembefordulása és az önpusztító sodródás. A szereplők a felbomló múlt századi orosz társadalom sorsát hordozzák, azt, amely képes elpusztítani önmagát, hogy aztán egy új, jó és szeretetteljes világot teremtsen, amelyben minden seb begyógyul majd.

Szöveg: Légrádi Júlia

Nyitókép: Pinterest

Könyvborítók: a kiadók oldalairól