„Lapozzatok bele” a magazinba a képre kattintva!
Emlékek
Az év elején ki kellett pakolnom a szüleim lakását. Az ember azt hinné, egy alig hatvan négyzetméteres otthon nem fog ki rajta. Igen ám, de egy ott leélt élet és annak lenyomatai, fényképei, tárgyai kiszámíthatatlanul megnehezítik a dolgot. Hiszen minden egyes darab újabb és újabb emlékképet hoz elő. Minden egyes fénykép kincset ér. És bizony, gazdagok vagyunk, mert apukám mániákus fotózásainak köszönhetően fényképből annyi van, mint csillag az égen, vagy még több. Kicsi, fekete-fehér, inkább szürke téglalapok, felkunkorodott csücsökkel, rajta anyukám vagy a nővérem, én, apu, a kolozsvári rokonok, más rokonok, az első autó, a második, az első unoka, a második… Ezek a képek sorra előhívják az emlékeket. Éppen úgy, ahogy az előhívó folyadék a korábbi kicsi lakás fürdőszobájában, ahol apu ügyködött szovjet gyártmányú nagyítójával, vegyszeres tálcáival, melyek varázslatosan, fokról fokra kirajzolták és élővé tették a fotópapíron előbukkanó szereplőket. Jó volt ott segédkezni.
Nézem a fényképeket, a korábbiakat is, próbálom kitalálni, kik vannak rajtuk. Szép, míves darabok, cakkos szélűek, szépen kiöltözött emberek, műtermi fotók régről, még a múlt század első feléből. Amikor még nagy szó volt elmenni egy fotográfushoz, amikor ünneplőbe öltöztették a gyerekeket, felöltöztek az asszonyok, kipödörték a bajszukat a férfiak. Jó nézni ezeket a képeket is, még akkor is, ha sok szereplőről nem is tudom, ki volt ő. Ki ez a kedves, gömbölyded fiatalasszony itt? Megismerném-e? Nem, ha nem tudnám az egykori családi emlékidézésekből, hogy ő bizony a nagymamám, akit én már ősz hajjal, szemüvegesen ismerhettem, szerethettem. De vajon néhány év, évtized múlva lesz-e még, aki tudja?
Emlékezni jó. És jó, hogy van kire, mire, s hogy egyáltalán vannak emlékeink. Még ha olyan rejtélyes is az agy, hogy talán fel sem tudjuk fogni, mikor mi hozza elő a régi történéseket vagy azoknak csupán egy-egy töredékét. Egy illat, egy mozdulat, egy dátum, vagy például egy ünnep? Mint ahogyan Szegő András írásában ilyen különös katalizátorként jelenik meg augusztus huszadika. Hogy aztán a Nők Lapja Téma és a Lélek rovatunkban megvizsgálhassuk ennek a sajátos lelki folyamatnak a mélyebb rétegeit.
Lazarovits Szilvia, vezetőszerkesztő
Ha előfizetnétek a nyomtatott magazinra, ne habozzatok, kattintsatok az mc.hu oldalra, és kövessetek minket a Facebookon, Instagramon, valamint YouTube-on is!
Fotó: Archív, Getty Images
