Persze, egy régebbi korban játszódó film hitelessége nem csupán az abban megjelenő jelmezeken múlik, de az egyik legfontosabb alappillére mégis ez minden kosztümös mozinak. Az, hogy adott film szereplői milyen öltözékekben tűnnek fel a vásznon, már a színészek megszólalása és a feliratozás előtt elárulhatja az avatottabb nézők számára, hogy a karakterek melyik században (esetleg évtizedben), társadalmi osztály tagjaként és milyen anyagi körülmények között tengetik napjaikat. A világ talán leghíresebb és legsikeresebb jelmeztervezője, Edith Head is gyakran hangoztatta, hogy a jelmeztervezés alapvetően nem arról szól, hogy ki képes a színészeket minél szebb ruhakölteményekbe bújtatni, hanem arról, hogy az adott filmben megjelenő ruhák mennyire passzolnak a viselőik karakteréhez, mit tesznek hozzá a történetmeséléshez, és hogy hordoznak-e bármiféle többletjelentést.
Épp emiatt keltett nemrég nagy felháborodást a Louisa May Alcott regénye alapján készült Kisasszonyok 2019-es filmadaptációja, amely a divattörténészek legnagyobb bosszúságára még a legjobb jelmeztervezésért járó Oscar-díjat is elnyerte – ezzel igazságtalanul megfosztva Az ír, a Jojo Nyuszi és a Volt egyszer egy… Hollywood című filmek stábjait az elismeréstől. (A Kisasszonyokban látható viseleteket megálmodó szakember egyébként nem más volt, mint a Vágy és vezeklés és a Büszkeség és balítélet című Keira Knightley-filmek csodás dizájnjaiért is felelős Jacqueline Durran – érdekes módon ugyanaz a jelmeztervező, aki óriási luftot rúgott a 2017-es A szépség és a szörnyeteg kosztümjeivel is.)
Miután nemrégiben mi is egy hosszabb kitekintést tettünk a 19. század divatjára (és az akkori udvarlási szokásokra), most mindezt filmes példákkal szemléltetjük – hogy legközelebb már a kevésbé avatott szemek is kiszúrhassák, ha esetleg vicces kedvű jelmeztervezők meg akarnák téveszteni őket, valamint hogy olvasóink azt is felismerhessék, ha a szakemberek szándékosan, valamilyen magasztosabb cél érdekében élnek a kreatív szabadság eszközeivel (gondoljunk például Milena Canonero tudatosan eltúlzott, hihetetlenül extravagáns tervezéseire a 2006-os Marie Antoinette esetében).
Bernadette Banner amerikai bestseller-író és egykori jelmeztervező-asszisztens tucatnyi kollégája közreműködésével vette górcső alá a tavalyi év filmes jelmezeit. Nézzük hát, hogy a divattörténészek szerint mely tavalyi sikerfilmek ábrázolásaiban bízhatunk, és mely alkotásokat nem érdemes hiteles maszkabálas inspirációnak tekinteni!
Két film kevéssé korhű jelmezekkel
Meggyőző érvek (Persuasion) – jelmeztervező: Marianne Agertoft
A 1810-es évek angol vidékén játszódó Jane Austen-műből a Netflix készített romantikus filmdrámát Dakota Johnson főszereplésével. „A frizura és a smink még csak a legkevésbé sem igyekszik megidézni az adott kort, ez pedig igazán nagy kár, hiszen az ennyire modern frizura és smink a jelmezek hitelességét illető legapróbb törekvéseket is aláássa” – véli Banner. Jóllehet, a Meggyőző érvek esetében nemcsak a fodrászok, de a jelmezesek számára sem volt elsődleges, hogy korhű kinézetet varázsoljanak a szereplőknek. A jelmezek néhol teljesen modernek (például a főszereplő, Anne Elliot áttetsző fehér inge, amihez hasonlót szinte bármelyik mai fast fashion-üzlet polcán találhatunk), néhol évtizedekkel maradnak le a szóban forgó kor divatjától (például Lady Russell fodros-bodros babarózsaszín ruhája).
Megváltó szerelem (Redeeming Love) – jelmeztervező: Moira Anne Meyer
Egy másik, szintén kevésbé jól sikerült jelmezekkel operáló tavalyi mozi az 1850-es években, a vadnyugaton játszódó Megváltó szerelem. Nincs értelme kertelni: ami az öltözékeket illeti, a film már az alapoknál megbukik, a főhősnő, Angel ugyanis az egyik jelenetben fordítva, azaz fejjel lefelé viseli a fűzőjét – és ez nem vicc, hanem egy valódi, hatalmas baki, ami benne maradt a végső változatban. Ráadásul nem merülnek ki ennyiben a jelmezproblémák: Angel egyrészt nem is a kornak megfelelő fűzőket viseli, azok alá pedig még chemise-t sem húz (a chemise a fűző alatt hordandó hosszú ing, alsónemű, ami a fűzőt védi az elhasználódástól), mindez pedig akkora hiba, ami alól még az a tény sem menti fel a karaktert, hogy prostituáltként keresi a kenyérrevalót.
Két film tökéletesen korhű jelmezekkel
Emily (Emily) – jelmeztervező: Michael O’Connor
Bárcsak mindenki olyan alapossággal végezné a munkáját, mint az Emily jelmezes stábja! Az Emily Brontë angol írónő fiktív portréját bemutató, az 1840-as években játszódó filmes alkotás minden amatőr és profi divattörténész szívét megmelengeti. A sziluettek, az anyaghasználat és az alig észrevehető smink, valamint a frizurák is tökéletesen hűek az eredeti évtizedhez. Bernadette Banner meglátása szerint külön dicséretet érdemel, hogy az alkotók a kor általános szépségideálját is hűen bemutatják, ennek megfelelően szinte a végletekig hangsúlyozzák az akkoriban preferált kerekded vállvonalat. A különböző ruhák eltérő ujjszabásai, de még a film villanásnyi jeleneteiben látható, nem csontozással, hanem zsinórozással merevített fűzők befűzése is korhű módon, a megfelelő irányban történt (spiral-lacingnek nevezik, mikor a fűző szalagjait nem keresztfűzéssel, hanem cikcakkos vonalban bújtatják át a lyukakon). Egy szó, mint száz: tökély.
A csoda (The Wonder) – jelmeztervező: Odile Dicks-Mireaux
A csodát nézve (a filmről és az azt ihlető hátborzongató, valós eseményekről itt írtunk korábban) nemcsak a film legelején olvasható feliratozást elolvasva, hanem már csupán a jelmezekre pillantva is egyértelművé válhat számunkra, hogy az 1860-as évek vidéki Írországban járunk. A ruhák szabásvonalai tökéletesen megfelelnek a kor kívánalmainak: ismét találkozhatunk az ejtett vállvonallal, Florence Pugh-on makulátlanul állnak a főszereplő Lib Wright ruhái, melyek a már említett, korabeli, gömbölyded felsőtestű szépségideált elevenítik meg. A profizmus azonban nemcsak abban mutatkozik meg, hogy a készítők mit mutatnak meg, hanem abban is, hogy mit hagynak ki a képből: ennek megfelelően a stáb szintén elegendő figyelmet fordított arra, hogy (tekintve, a cselekmény vidéken játszódik) a női karakterek ne viseljenek olyan, széles krinolint a szoknyáik alatt, ami egyébként ezekben az időkben városi, magasabb társadalmi körökben igen jellemző volt. Le a kalappal!
Kiemelt kép: Jacqueline Durran a Kisasszonyok című film jelmezeiért elnyert Oscar-szobrát tartja a kezében a 2020-as díjátadón – Fotó: Jeff Kravitz/FilmMagic via Getty Images
