A hit, a hívő közösség ott kezdődik, ahol az irgalmasságot gyakorolják. A hívő ember nem ájtatoskodik, hanem odahajol azokhoz, akiknek szükségük van rá, közösséget vállal velük, és senkit nem zár ki ebből a közösségből. Jézus többek között ilyesmit érthetett egyetemességen. Böjte Csaba ferences szerzetes egyetemes ember, mert irgalmas. Igazi testvér, derűs, életerős, szeretetet árasztó.

– Szereti a verseket?

– Igen. Nagy hatással van rám József Attila, Ady Endre, Kányádi Sándor, Weöres Sándor, és sorolhatnám hajnalig, ki mindenki költészete.

– Pedig az édesapját egy vers miatt vesztette el ötévesen.

– Ez régi és nem szép történet, de valóban egy vers miatt ítélték börtönre. Annyira összeverték, hogy a szabadulása után másfél hónapot élt.

– Ismeri azt a verset?

– Nem, nincs meg a teljes szöveg, de azt tudom, hogy a reményről szólt, hogy várni kell, jön majd a tavasz… Néha azt éreztem, el kellene mennem Bukarestbe, és kikérnem a peranyagot, de erre még nem szántam rá magam. Úgy érzem, nem akarok belenyúlni abba a szennybe, ahol ezt őrzik. Talán édesapám emlékére, régebben magam is próbálkoztam versírással.

– Jól értem, hogy már nem születnek rímek?

– De születnek, csak nem papíron. A gyerekek lelkébe próbálok írni.

– Ez minden bizonnyal sikerül is.

– Hiszek benne. Bár soha nem tudható, mi íródik, mi hagy nyomot egy gyermek lelkében. Az viszont tény, hogy a nálunk felnőtt gyerekek közül több mint ötvenen ott maradtak a Dévai Szent Ferenc Alapítványnál, a különböző házakban, különböző településeken.

– Mi a titka?

– Nincs titok. Minden gyerek jónak születik, de azzá lesz, amit lát, hall, és annyira képes szeretni, amennyire szerették. A változásokat a felnőttek, a rohanó világ és egyéb külső körülmények idézik elő. Én hiszem, az alma messze tud gurulni a fájától, és mindegy, milyen családba született a gyermek, akit befogadunk, az képes megváltozni. Mert ha szeretet van, minden van.

– Szentkúton lelkigyakorlatot tartott az Irgalom iskolája címmel, és elmélkedéseiben kulcsszó volt a szeretet.

– Mert fontos. Házaspárok, szülő-gyerek, rokonok, szomszédok, munkatársak, az egész emberiség között. A szeretet, ami türelmes, megbocsátó és irgalmas. Amikor valaki azt mondja, nem hisz az Istenben, meg szoktam kérdezni, miben hisz. Általában nem tudnak mit mondani, és én nem kezdek el győzködni senkit, mert nem szeretném, ha a hitetlen ember agresszívvá válna, hiszen az ellenállást vált ki. Inkább azt mondom: pedig Isten maga a szeretet, és a szeretetnek nincs alternatívája. Ilyenkor elgondolkodnak. Talán ezért hirdetem, hogy a szeretet, a szelídség, az őszinte beszéd óriási erő, ami képes átformálni a világot.

– Úgy látja, bajban a világ?

– A világ és Európa szinte minden országa, Magyarország is bajban van. Az őzike él az erdőben, de ott a farkas, a hiéna, aki rátámadhat. Tehát küzd a létért. Európa, a Kárpát-medence is megmérettetik. Egy nemzetnek sem jár alanyi jogon a lét. A létért, fennmaradásért harcolni kell. És tudni azt, az ellenséget legyőzni csak higgadtan, profi munkával lehet. Nem rohammal, nem nagy hanggal. Sehova nem vezet, ha állandóan azt érezzük, hogy felpezsdül az indulat a szívekben. Erőszakkal a népek nem tudják jobbá tenni a másik vagy a világ életét.

– Mit tart az emberiség vétkének?

– Azt, ha ellenséget kreál magának. Nem a politikai vagy vallási hovatartozást, a bőrszínt, a származást kell nézni. Ehelyett jó volna megtanulni, és gyakorolni az irgalmat. Etetni az éhezőt, itatni a szomjazót, öltöztetni a szegényt, befogadni az úton lévőt, ellátni a beteget, látogatni a börtönben levőt, a halottakat eltemetni. És tudni okosan meginteni, aki hibázik, tanítani, tanácsot adni, vigasztalni, tűrni, megbocsátani, és imádkozni az élőkért és a holtakért. Ezek nem politikai, vallási kérdések, és bőrszíntől sem függnek. Ezek az irgalmasság testi és lelki cselekedetei. De sajnos azt kell mondjam, nehéz gyakorolni, mert a fasizmus mélyebben bennünk van, mint gondolnánk.

– Meglep, amit mond, és meglepőek a beszédeiben fellelhető furcsa hasonlatok, a zsargon, a szleng. Nem kapott még fejmosást a „fasírtban vagyok”, „lecsesz”, „szívat” és hasonló szavakért?

– Hú, ezek így kiragadva valóban nem szokványos szavak egy pap szájából, de tudni kell, én gyerekek közt szocializálódtam. Több mint húsz éve köztük élek, és olyan stílusban beszélek, amit ők maguk is használnak. Ha tanításról van szó, akkor legfontosabb a figyelem ébrentartása. A felnőttek a pap beszédére akkor is képesek tíz percig üveges tekintettel figyelni, ha egy szót sem értenek belőle. A gyerekek nem! Az ő érdeklődésüket az első pillanattól az utolsóig le kell kötni, az ő szavaikkal, néha viccekkel, máskor tanító, érdekes történetekkel. Ha nem az ő nyelvükön beszélnék, az első perc után esemeseznének, játszanának a pad alatt.

– Egy ötvenperces elmélkedés alatt háromszor– négyszer elsírta magát. Ennyire érzékeny?

– A sírás a test és a lélek érzelmének kifejezése, ami napjainkban nem divat. Sőt a gyengeség jele. Pedig sírással az ember minden oktávot képes kiénekelni magából. Egy gondolat, egy történet tűzbe hoz, szárnyat ad, és ez kifejeződhet könnyekkel is. Ettől nem kell félni. Aki nem mer sírni, titkolja az érzéseit, és ez olykor érzelmi analfabetizmust takar.

– Januárban veszítette el az édesanyját. Nagyon megviselte?

– Az édesanyám betegágya mellett töltött nyolc hét életem legszebb lelki gyakorlata volt. Még az utolsó napon is beszélgettünk, és éreztette a gondoskodó anyai szeretetét. A szenvedés átélése pedig gazdagít. Szent Ferenc azt kérte, adja meg neki az Isten, hogy átélje azt az örömet és fájdalmat, amit Jézus a kereszten. Az élet összetett, és ennek az életnek a halál olyan kelyhe, amit mindenkinek ki kell üríteni. A gyász pedig a lét olyan dimenziója, amely egy új ajtót tár ki.

– Csaba testvér az írásaival emel egy másik dimenzióba. Hány könyvet írt?

– Fogalmam sincs. Engem a Jóisten nem leltározni küldött, hanem szeretni.

– Szeret, néha azonban úgy tűnik, az egyházat is kritikával illeti.

– A kettő nem függ össze, az építő kritika jó dolog, és szeretetből fakad. Nagyon fontos, hogy emberek ki tudnak és ki mernek mondani lényeges dolgokat, talán olykor én is. Nagyon tisztelem ezért például Gandhit vagy Martin Luther Kinget. És a szolgálati papságot. Ők óriási terhet cipelnek, azt tartom, többet dolgoznak bármelyik köztisztviselőnél. A pap esket, temet, keresztel, misézik több helyen, hittant tart, beteget látogat, órára nehéz volna összeszámolni, mennyit dolgoznak, tehát nincs bennem kritika a többi pap ellen. Azt viszont nehezen értem meg, aki nem kereszteli meg a kisgyereket, akit elvisznek a templomba.

– Akadnak, akik bántják?

– Biztosan.

– És mit tesz olyankor?

– Nehéz megérteni és megélni azt, ha valaki az ember lábára lép vagy belerúg. De ilyenkor fontos elgondolkozni azon is, hogy nem ő a hibás, hanem én, ha nem tudom őt fölszabadítani a fojtogató haragja alól, és megajándékozni az örömmel.

– Valahol azt mondta, bitang nehéz munka papnak lenni. Ez mit jelent?

– Az igazi önmegtagadás az, ha a munkát becsülettel végzed, és ez mindenféle munkára igaz, nem csak a papi hivatásra. A segítésre is. Ha valaki fuldoklik, utánaúszom, és ki akarom menteni, de az is könnyen előfordulhat, hogy magával húz a mélybe. Nekem mindenkihez, akit meg akarok menteni, úgy kell közelednem, nehogy magával rántson. És ez néha valóban bitang nehéz.

– Mit gondol a babonákról?

– A mai ember nagyon sokszor a babonákhoz szalad. Szalad, mert keres valamit, valakit, aki választ ad a kérdésekre, támasz az elbizonytalanodás idején. Ezeket az embereket jó dolog a Gondviselés felé terelni, szeretettel és nem erőszakkal, hangos szóval.

– A húsvéti időben az egyház bűnbánatra hív. Fontos a bűnökkel való foglakozás?

– Amióta azt a bizonyos almát levette a fáról Éva, a bűn létezik. Az ember vétkezik, elkövet ezt-azt, aztán józan ésszel belátja, hibázott. Meg kell nevezni a hibát, a bűnt magadban, olykor másban is, és meg kell szüntetni. Az őszinte megbánás után pedig ott a feloldozás, és menni kell tovább. A másik megítélése nem a papok dolga. Az Isten nem foglalkozik túl sokat a bűnnel, enged továbbmenni, mert szeret, mert hisz abban, hogy van újjászületés, képesek vagyunk megváltozni. Gondoljon a vén, képmutató Nikodémusra, a pénzéhes Zakeusra vagy az utcanő Mária Magdolnára.

– Több mint ötezer gyerek él, élt az árvaházaiban. Nekik is mindent megbocsát?

– A gyerek csínytevő, nem bűnös, és igényli az ősbizalmat. A gyereket soha nem szidom meg, hanem dicsérem. És ez fontos! Igen! Ő olyannak látja magát, amilyennek a mi szemünk tükre mutatja. Nagy felelősség van a szülőkön, nagyszülőkön, felnőtteken. Sok múlik rajtuk.

– Mit üzen az olvasónak?

– Érdemes elgondolkodni azon, hogy Jézus az utcán beszélt, szószék, mikrofon nélkül, mégis meghallották minden szavát. Aztán ott van a kereszten, mindentől megfosztva, szeretetével mégis képes megváltani a világot. A ma emberének számos szemléltető eszközre van szüksége, hogy elérje a célját. De ne eszközökre, épületekre, infrastruktúrákra, technikákra bízzuk az életünket, hanem merjünk hinni a végtelen szeretetben.

A cikk eredetileg a Nők Lapja 2016/12. számában jelent meg. 

Fotó: Körmendi Imre