– Juditka, egy éve kapacitállak, értve ezalatt, hogy kértelek, könyörögtem, esedeztem, hogy beszélgessünk, de te mindig időt kértél, kitértél, húzódzkodtál, halogattad. Kérdezhetem, hogy miért?

– Igazán nem azért, mintha akkora sztárnak képzelném magam, és nem is kéretni akartam magamat… Nyilván tudtam volna időt szakítani is, csak éppen nem voltam olyan lelkiállapotban. Az idén meghalt az édesanyám, és ezt nagyon nehezen emésztettem meg… Kilencvennyolc évesen is teljesen fitt volt még lelkileg és fizikailag is, aztán egy hónap alatt elment… Még most sem vagyok túl rajta. Persze, tudom, hogy hálás lehetek, hogy ilyen magas kort ért meg, hálás is vagyok…