– Engem mindig lenyűgöz, hogy kora reggel, nyitáskor már itt vagy kedvenc kávéházadban, félreülsz egy asztalhoz, és miközben folyik körülötted a társasági élet, te magadba merülve, szörnyű kis, olvashatatlan betűiddel rovod a sorokat, írod jeleneteidet, konferansziéidat, cikkeidet, átirataidat, könyveidet. Hetvenévesen is teljes aktivitással ténykedsz.

– Na, na, na… Jó ideje már nem eszem én sem olyan forrón a kását! Lassultam, visszafogtam magamat, és mondjuk, ha egy interjúban egy szó sincs abból, amit mondtam neked, de jobb dumát adsz a számba, elfogadom, mint most is. Menjen!