Megint nincs jól. Csak úgy mellékesen mondja, hogy hányt egész délelőtt. Kérdezem, hagyjuk-e. Nem. Azt mondja, ő erős és makacs. Mindent kibír. Amúgy pedig megszokta. Ezt is mondja. A kutyák a nyomában, a lába körül, néznek rá szerelmesen, ahogy az igazán hű kutyák tudnak, ahogy a tolószékből áthuppantja magát a kanapé peremére. Sarah, amelyik sok éve társa, és a két mentett fekete, amelyeknek folyamatosan végleges, vagy legalább ideiglenes gazdát, jó helyet keres. Mindig imádta az állatokat. Szántó Ivett sok mindent imád.
Milyen szép ez a kert. Gyümölcsfák. Dió. Napfény. Csönd és nyugalom. Otthon. Nem volt mindig ilyen.
– Engem nem akart az anyám. – Kezdi a legelejétől. De csöndesen mondja, finoman, amilyenek a vonásai is, amilyen a mosolya. – Még a hasában voltam, de mindent megpróbált, hogy sose jöjjek világra, hogy vége legyen, mielőtt elkezdődne. Gyógyszerezte magát, drogozott, ivott, kiugrott a harmadikról. Csak meghaljak már. De én nem haltam meg. Viszont idő előtt jöttem ki a napfényre, hat és fél hónapra, és kissé hibásan. Nyitott hátgerinccel. Nagyon gyenge voltam, sok esélyt nem adott nekem senki, pláne nem az orvosok. Anyám a kórházban hagyott, másfél évig ott voltam, amíg annyira megerősödtem, hogy végre megműthettek. A papírok szerint ezalatt az anyám kétszer látogatott meg, és egyszer küldött nekem egy képeslapot. Ezen szoktam is nevetni. Aztán mégis hazaadtak hozzá. Akkor már katéteres voltam, mert a vesém egyáltalán nem működött. A mai napig háromóránként katéterezem magam, itt, a köldökömön keresztül… – mutat, a hasára. – Fél év után vettek el tőle. Elhanyagolás, veszélyeztetés. A szomszédok hívták ki a gyámügyet, és már vittek is. Maradtam állami gondozott, annak összes leszedhetetlen bélyegével. Néhány éve, amikor anyámmal találkoztam, elmondta, hogy sajnálja, de ő sosem tudott, és nem is fog tudni engem szeretni. – Csak széttárja a karjait, kicsit felhúzza a szája szélét, hogy ez van. Nem lehet ezen gondolkodni, csak bele van ékelve ez a mondat az ember szívének csücskébe, mint egy üvegszilánk. Üvegszilánk…
Mit tehet egy gyerek…?
Az orvosok rámondták még a kórházban, hogy járni sosem fog tudni. Mégis, néhány évvel ezelőttig nemhogy járt, de futott, táncolt, sportolt.
