− Nézz körül! Betoppant a taknyos ősz, a „ratkósok” bébicsősszé alakultak – mondja egy kedves arcú nagymama, aki a férje társáságban vigyázza örökmozgó kisfiú unokáját a keresztúri játszótéren.
– Én is csapattag vagyok – felelem mosolyogva, de aztán futok, mert a hároméves kislány unokám épp egy iskolásoknak való csúszdára kapaszkodik fel, de közben körülnézek. Igaza van a hölgynek, fiatal anyukát csak egyet látok, a többi felnőtt ötvenes-hatvanas. Nagypapák, nagymamák − s hogy teljes legyen a kép: a kerítésen túl unoka nélkül ácsorog néhány hajléktalannak tűnő, szerencsétlen kortársunk −, tizenvalahányan lehetünk. Visszatérek a rokonszenves párhoz, a férfi barátságosan fordul hozzám:
– Mit gondol, a mai szülők tudják, hogy Ratkó Anna 1950 és ’56 között egészségügyi miniszterként betiltotta a terhességmegszakítást, ezért vagyunk annyian, mint az oroszok…? − kérdezi nevetve, mire a tanár felesége válaszol.
– Biztosan sokan tudják, de én nemrégiben olvastam, hogy ma már többen vannak a hetvenes évek gyermekei – mondja, majd rémülten néz az órájára. – Be kell érnem az iskolába délig! − kiáltja, majd sebtiben figyelmezteti a férjét, hogy a tűzhelyen hagyta az ebédet, és csak egy órát aludjanak a kicsivel, mert háromra érkezik érte a menyük, aztán úgy viharzik el, mint egy harmincéves.
– Nekem is dolgoznom kell délután – mondja a nagypapa −, de nem baj. A munkám és a két unokám tart fiatalon, bár néha-néha eszembe jut, időnként pihenni is kellene.
Az utolsó egységes nemzedék
− Igaza van a rokonszenves házaspárnak, már nem ti, az ötvenöt–hetvenhárom éves baby boomerek (a hazai szakirodalomban így nevezik az 1946 és 1964 között született generációt – a szerk.) vagytok legtöbben a közel kétmilliós létszámotokkal, hanem az 1965 és ’81 között született, két és félmilliós X generáció – mondja Nemes Orsolya, akinek idén jelent meg a Generációs mítoszok című remek, hiánypótló könyve. – Egyébként a népesség nemzedékekbe sorolása csak a huszadik század közepén kezdődött, ami azzal is összefügg, hogy kétszer annyi ideig élünk, mint száz éve – azaz jóval több korosztály él egymás mellett, mint korábban −, hiszen a huszadik század előtt körülbelül negyven év volt az átlagos várható élettartam – magyarázza a fiatal generációkutató.
– Hazánkban az 1946 és ’64 között született nemzedék különleges, mert ez az utolsó egységesnek mondható generáció.
Ugyanis a tagjai hasonló körülmények és anyagi viszonyok között nőttek fel, s közel azonos hatások érték őket, ami nem jellemző az utódaikra. Ma izgalmas, sokszínű ez a nemzedék, akik abban is egyediek, hogy az ifjúkori stílusuk, öltözködésük, lázadásaik, vitáik és nem utolsósorban a zenéjük visszahatott az idősebbekre, azaz hatással voltak a szüleik korosztályára. Általában nagyon korán alapítottak családot – a férjem szülei húszéves koruk körül vállaltak gyereket −, miközben én harmincegy évesen szültem. Ez átlagosnak mondható az Y generációban, amelyhez tartozom. És igaz, hogy az X generáció – a mai negyvenesek és az ötvenes éveik elején járók − fiatal korában vált tömegessé az új technológiák használata, de az 1946 és ’64 között születettek jelentős része is korán ismerkedett meg az informatikával. Az édesapám is e nemzedékhez tartozik, aki gépészmérnökként tanult informatikát, és úgy beleásta magát, hogy aztán ő tanított másokat Londonban, azaz hazánkban az első informatikusok is baby boomerek voltak.
Persze hiába hozott sok újat e nemzedék, a szüleik korosztálya halálosan fel volt háborodva, amikor a gyerekeik trapéznadrágban, hosszú hajjal vagy parányi miniszoknyában buliztak a Metro-, Illés- vagy Omega-koncerteken, közben biztosan nem tudták, hogy ezzel sok ezer éves példát követnek. Nemes Orsolya említi a könyvében, hogy Babilon romjai közt egy háromezer(!) évnél is idősebb égetett agyagtáblán a következő feliratot találták: „A fiatalság velejéig romlott. A fiatalok elvetemültek és semmirekellők. Sohasem lesznek olyanok, mint a régi idők fiatalsága. A mai fiatalok nem lesznek képesek megőrizni a kultúránkat”. Ugye, nincs új a nap alatt…?
