– Azt mondják, ön mindig elkíséri a feleségét (Puja Andrea operaénekesnő – a szerk.) a meghallgatásokra, és közben vigyáz az egyéves kislányukra. Igazán lovagias!

– Rengeteg előkészületet kíván, hogy ezt megtehessem, de a családom számomra mindig az első. Eleve úgy alakítottuk a körülményeinket, hogy az édesanyjuk se legyen folyamatosan bezárva a négy fal közé a két kislánnyal – van egy nagyobb is, a kilencéves Dorka –, és mindketten betölthessük az első gondozó szerepét. Dorka születése után ez valamivel nagyobb fejtörést okozott, mert akkoriban a feleségemet még külföldi szerződés kötötte, és én kilenc hónap alatt tizenegy országban tologattam a kislányom babakocsiját. Lefejt tejjel etettem, és esténként a karomban aludt el. Életem legszebb időszaka volt! A feleségem nem ijedt meg attól, hogy hozzám is ugyanolyan szorosan fog kötődni a lányunk, sőt, ez még jót is tett a párkapcsolatunknak. Általában azt tapasztalom, hogy anyacentrikus szemlélet fogságában élünk, mintha ennek nem is lehetne alternatívája. Pedig nem igaz! Egy gyermek egyszerre kötődhet az anyához, az apához, a testvéreihez és a nagyszüleihez. Altatásnál sokszor még előny is, ha én ringatom a babát, mert nincs tejillatom, amitől a szopásreflex beindul, így a kislányom hamarabb elszunnyad.