Az igazi boszorkányok hétköznapi ruhákban járnak, hétköznapi házakban laknak és hétköznapi foglalkozásuk van, próbálta Roald Dahl a könyveiben figyelmeztetni ifjú olvasóit azzal kapcsolatban, hogy a felnőttek világában nem minden az, aminek látszik, s a felszín alatt sötét titkok húzódhatnak. Ez a megállapítás igaz volt a szerző magánéletére is.

Bámulatos képzelettel megáldva

A nagyszerű regények mögött, amelyek gyerekek millióinak képzeletét ejtették rabul, egy komplex személyiség bújt meg rengeteg bonyolult vagy egyenesen romlott karaktervonással. Jellemhibáit nem könnyű figyelmen kívül hagyni még akkor sem, ha Roald Dahl írói nagyságát elismerjük. Nemcsak büszke antiszemita volt, de nagy nőcsábász is, aki élvezetét lelte abban, ha másokkal kegyetlenkedett. (Tavaly a brit Királyi Pénzverde nem volt hajlandó Roald Dahl-emlékérmét kiadni az író antiszemitizmusa miatt.)

Kortársa, Noël Coward író-rendező-színész brilliánsnak és bámulatos képzelettel megáldott embernek nevezte, ugyanakkor hozzátette, hogy ebben a bámulatos képzeletben sajnos ott húzódik a kegyetlenségre való hajlam is.

Roald Dahl a buckinghamshire-i házuk mögötti kisházban írta könyveit, egy öreg karosszékben, miközben a térdén egy még öregebb hálózsák hevert. Postaláda helyett pedig egy óriási faláda szolgált a kapujuknál, mert gyerekek ezrei írtak neki levelet minden héten. Könyvei 200 millió példányban keltek el világszerte. Pedig nem ment könnyen neki az íróvá válás. Több mint hét évébe került például, hogy a Charlie és a csokigyárnak kiadót találjon, s élete egy pontján komolyan fontolóra vette, hogy inkább bukmékernek áll. Csak az utolsó évtizedeiben tett szert olyan hírnévre, hogy végre anyagilag is biztonságban érezhette magát.

Vonzódott a groteszk iránt

Gyerekkora minden volt, csak nem rózsaszín leányregény. Hároméves volt, amikor az apja meghalt, és kilenc, amikor anyja bentlakásos iskolába küldte, aminek minden percét gyűlölte, és tizenhét, amikor mindent maga mögött hagyva kalandtúrára indult Afrikába.

Élete leginkább egy extrém hullámvasútra hasonlított, ami tele volt kiszámíthatatlan fordulókkal. Mivel rajongott a képzeletbeli tájakért, így találó, hogy a norvég felfedező, Roald Amundsen után nevezték el. Apja és anyja is norvég volt, ő azonban már Wales déli részén született, ahol apja egy hajók bontásával foglalkozó céget vezetett.

Roald nagyon kíváncsi fiú volt, és a csodák iránti érzéke soha nem hagyta el, ezért tudta felnőttként is egy gyerek szemén keresztül látni a világot. A kunyhójában, az öreg karosszékében gyermeki állapotba süllyedt vissza, és engedte, hogy képzelete ámokfutásba kezdjen.

A groteszk iránti vonzalma valószínűleg akkor ébredhetett fel, amikor gyerekkorában norvég népmeséket hallgatott. A bentlakásos iskolából haza írott leveleiben pedig hamar megtalálta írói hangját, amikor mind saját, mind mások szerencsétlenségét szórakoztatásra próbálta használni. „A bristoli állomáson Hoggard hányni kezdett, s amikor ezt megláttam, engem is elkapott a hányinger, de már teljesen jól vagyok” – írta egyik levelében.

Hírességekkel körülvéve

Amint kitört a második világháború, jelentkezett a brit légierőhöz, s bár testalkata nem tette volna alkalmassá – 198 centijével túl magas volt pilótának, a feje kilógott a gépből –, ennek ellenére imádta a szolgálatot. 1940 szeptemberében azonban komolyan megsérült, amikor kényszerleszállást hajtott végre a líbiai sivatagban. Betört a koponyája, s ezzel véget ért karrierje a háborúban. Dahl nagyon elkeseredett, később azonban meggyőződésévé vált, hogy a fejére mért ütés tette íróvá. Sérülése egész életében komoly fájdalmakat okozott neki.

A baleset után Washingtonba helyezték mint helyettes légiattasét, s ott kezdett el komolyabban írni. Rövid ideig kém is volt. Túlzás lenne azt állítani, hogy más emberré tette a baleset, de az tény, hogy komoly változáson ment át a személyisége. Előtte meglehetősen félénk volt a lányokkal, Washingtonban azonban hirtelen ellenállhatatlannak találták a – főleg idősebb – nők. Lefeküdt Ginger Rogers színésznővel is, a politikus és dúsgazdag örökösnő Clare Boothe Luce segítségével pedig, úgy tűnt, megtalálta az utat a könnyű élethez. Egyik ismerőse szerint Dahl hajlandó volt lefeküdni bárkivel, akinek évi ötvenezer dollárnál nagyobb volt a jövedelme.

Közben pedig összebarátkozott Charlie Chaplinnel és teniszezett az akkori amerikai alelnökkel, Henry Wallace-szal.

Első könyvét, ami gonosz manókról szólt, de felnőttek számára, Walt Disney vette meg, aki rajzfilmet akart belőle csinálni. Úgy tűnt, Dahl írói pályája repülőrajtot vett. Első eladott könyvét sajátosan ünnepelte meg: vett belőle egy műfogsort. 21 éves korára ugyanis – nem tudni, mi okból – minden fogát eltávolították. A beígért Walt Disney-rajzfilm azonban soha nem készült el, és a következő könyvei mind megbuktak. Vissza kellett mennie Nagy-Britanniába, ahol az anyjához költözött.

A harmincas évei közepén visszatért Amerikába, ahol megismerkedett Patricia Neal Oscar-díjas hollywoodi színésznővel. Kapcsolatukat nehezen lehetett volna égben köttetett szerelemnek nevezni. Nealt nem sokkal korábban dobta Gary Cooper, akibe még mindig szerelmes volt, Dahlt pedig jobban vonzotta Neal celebstátusza, mint bármi más.

Neal barátja, a krimiíró Dashiell Hammett próbálta a nőt lebeszélni Dahlról, akit buta, unalmas fickónak tartott, ennek ellenére ők egypár hónap múlva összeházasodtak. Patricia pedig hamar felfedezhette, hogy férjének igencsak fura szokásai vannak. Például csak sötétben volt hajlandó szeretkezni, és nem szerette, ha felesége meztelenül mászkált otthon.

Bárhonnan is jött a férfi prűdsége, nem az anyjától örökölte, aki nagy feltűnést keltett buckinghamshire-i szomszédai körében azzal: büszke előfizetője volt a Health and Efficiency naturistamagazinnak. Eközben Roald akivel csak lehetett, még felesége legjobb barátnőivel is, félrelépett, a gazdag Gloria Vanderbiltet pedig még a hitvesi ágyukba is megpróbálta becsalni, amikor a neje távol volt. Szorosra zárta a szívét Miután gyors egymásutánban született öt gyerekük, a Dahl házaspár azt a benyomást keltette, hogy sikerült a nehézségeiket maguk mögött hagyniuk, ügynöke ösztönzésére pedig Roald gyerekkönyveket kezdett írni. Ekkor azonban előbb a csecsemőkorú fiuk sérült meg csúnyán egy balesetben, amikor a babakocsijába beleszaladt egy taxi, majd legidősebb lányuk, Olivia hétévesen meghalt agyvelőgyulladásban.

Olivia halála mélyen megrázta az írót, aki szorosra zárta a szívét, hogy így óvja meg magát bármilyen további fájdalomtól. Amikor két és fél évvel később a felesége sztrókot kapott, a háromhetes kóma után Dahl egy törzsőrmester szigorúságával vezényelte őt vissza az életbe, bár Neal fél arca egész életére lebénult, és mozgásában is korlátozott maradt. Roald viselkedése az egyik látogatójukat leginkább egy kutyatrénerére emlékeztette, s Neal egyszer hallotta, ahogy férje azt mondta a gyerekeiknek: „Mami mindent meg tudna csinálni most is, csak akarnia kéne.”

De bármilyen kemény vagy kegyetlen is volt az „edzésterv”, működött. És miközben gondoskodott a feleségéről és a gyerekekről, Dahlnak még írni is maradt ereje. Talált egy kiadót, olvasóinak száma pedig nőni kezdett. Filmes munkákat is kapott, s bár a Csak kétszer élsz (1967) című James Bond-film forgatókönyvéről így nyilatkozott: „a legnagyobb sz*r, amihez valaha a nevemet adtam”, egy rakás pénzt keresett vele.

A siker csúcsán

Írásai egyre népszerűbbek lettek: a Playboyban megjelenő pornográf novelláit falták az olvasók, Meghökkentő mesék című rejtélyes történeteiből pedig tévésorozatot forgatott a BBC. Mégis, a sötét humorú, bámulatos fantáziavilággal és felejthetetlen karakterekkel teli gyerekmeséi (Charlie és a csokigyár, Matilda, A barátságos óriás, A fantasztikus Róka úr) katapultálták a világhírig 40 éves korára. Gazdag és sikeres lett, ennek ellenére az életük Great Missendenben jóval kevésbé volt idilli, mint amilyennek kívülről tűnt. Dahl keményen ivott, és pár pohár whisky után nem a legjobb énje jött elő belőle. Összeveszett a régi barátaival, a kiadóival, az ügynökével, s Tessa lányát is kis ribancnak nevezte, aki mindenbe beleüti az orrát.

Mindez akkor történt, amikor Tessa bizonyítékot talált, hogy apja viszonyt kezdett Felicity Croslanddel. Dahl és Crosland akkor találkoztak, amikor a nő öltöztette Patricia Nealt egy kávéreklámban. Amikor Dahl meglátta a stylistként tevékenykedő Felicityt, életében először lett halálosan szerelmes. Tíz éven át tartott a viszonyuk, mire Dahl és Neal végre elváltak. Azért húzták eddig, mert az író attól rettegett, hogy a válás során elveszti a házát, s vele a kunyhót, ahol írt. A lánya, Tessa szerint jobban félt a kunyhója, mint a gyerekei elvesztésétől. A kunyhót mindennél és mindenkinél jobban szerette. Válásuk után Neal úgy írta le volt férjét mint durva, arrogáns férfit, aki egész házasságuk alatt próbálta őt megalázni és kisebbségi érzést kelteni benne. Ezért a nő csak Roald the Rottennek, azaz Rohadt Roaldnak csúfolta. Lányuk, Tessa pedig önzőnek és kontrollálónak látta az apját, és azt mondta róla: „apu gyerekek millióinak szerzett örömöt, miközben én lélekben haldokoltam”. A többi gyereke is kritikusan nyilatkozott arról, milyen volt az író apaként.

Dahl a válás után pár hónappal feleségül vette Felicityt, s bár ez a házasság lenyugtatta, továbbra sem volt könnyű vele élni. A leukémia egy ritka formájában halt meg 1990. november 23-án, 74 éves korában. Utolsó szavai összhangban voltak személyiségével, amikor ugyanis a nővér beadott neki egy morfiuminjekciót, ő kinyitotta a szemét, és azt motyogta: „Ó, b*a meg!”, majd meghalt.

A cikk eredetileg a Nők Lapja Psziché 2019/6. lapszámában jelent meg.

Fotó: Getty Images