A képre kattintva ízelítőt kaptok a lap tartalmából:
Negyven nap
Most, hogy a járvány elvette tőle, ilyenkor jön rá az ember, hogy az életében és a körülményeiben mennyi mindent tart evidensnek, ami pedig egyáltalán nem az. Például, hogy van egy iroda, ahova be lehet járni dolgozni, és ott vannak kollégák. A kényszerű bezártság, még ha az ember a szeretteivel is van összezárva, indulatokat szül, ezt magamon tapasztalom. Nagyobb fokú tudatosság kell ahhoz, hogy az élhető viszonyok megmaradjanak most, hogy számos külső tényező megváltozott.
Az első és legfontosabb annak tudatosítása, hogy a mások és saját magunk érdekében a legjobban tesszük, ha otthon maradunk. Emlékszem, néhány hete még jóformán senki nem vette komolyan a járványt. Aztán szép lassan a többségünk életében eljött a pillanat, amikor valami átkattant. Nálam ezt egy traumatológián dolgozó orvos barátunk drámai beszámolója jelentette arról, hogy milyen az, amikor valaki levegőért küszködik, és csak annyit tudnak rajta segíteni, hogy a testhelyzetét változtatják, hogy a légutak kicsit átjárhatóbbak legyenek, más eszközük már nincs.
A jövő héten kezdődik a nagyhét, ami nemcsak a húsvét ünnepének a felvezetését, hanem a negyvennapos nagyböjt végét is jelenti egyben. Negyven nap, olaszul quaranta giorni – innen származik a mai karantén szavunk. A nagyböjtben arra emlékezünk, hogy Jézus kiment a pusztába, ahol negyven napon keresztül böjtölt. A sátán háromszor kísértette meg, amiből én azt a következtetést vontam le a magam számára az otthonom kényelmes karanténjában ücsörögve, hogy a mostani helyzetben a következőket érdemes tudatosítanom: jobb, ha én vagyok az ura a testi vágyaimnak, mint ha azok nekem; tanácsos leszámolnom a sérthetetlenség érzésével, hogy velem ez úgysem történhet meg; illetve érdemes kordában tartanom a korlátlan önrendelkezés iránti vágyamat.
Az idén nagyszombatra esik József Attila születésnapja, ami már több mint öt és fél évtizede a magyar költészet napja is egyben. Ennek az egybeesésnek a kapcsán jutott eszembe egykori magyartanárom, akitől az a gondolat származik, hogy a művészet valójában nem más, mint megváltáspótlék: segít megbirkózni a halál realitásával, és megcsillant valamennyit a lélek halhatatlanságából. Vagy másképp fogalmazva, segít átvészelni a nagypéntek és a húsvétvasárnap közötti reménytelenséget. Ez a költészet csodája, ezt ünnepeljük ebben a lapszámban.
Krúdy Tamás, vezetőszerkesztő
