Fotó: Zsólyomi Norbert

Interjú előtt kinézek a dolgozószobából az ablakon, háztetőket látok, antennát, a szomszéd erkélyén biciklit, üres virágládát, a fák nyújtózó ágait. Már helyet kérnek a nap alatt, de a levegő üres még, szagtalan. Ez az a pillanat a természet nagy előadása előtt, amikor átborzong az idegeken a „mindjárt kezdődik”. A néző izeg-mozog, támlás székén hátradől. Ugyanebben a pillanatban nem messze Budapesttől, egy erdő melletti házban leül a Skype elé a színésznő.

– Bekapcsoljuk a kamerát?

– Biztos, hogy be akarod kapcsolni?
– Egyáltalán nem biztos, csak úgy kérdeztem. Ritkán adok otthonról interjút.

– Megteszed, hogy leírod az olvasóknak, hol vagy most?
– Csömörön élünk, nem messze az erdőtől, ahová ki tudunk menni sétálni. Le a kalappal azok előtt a családok előtt, akik most a négy fal között próbálják megoldani az életet! Most minden anyuka azon van, hogy kitalálja, mi legyen az ebéd, hogyan tudnák lefárasztani a gyereket, az apukák meg azon, hogy mit kezdjenek magukkal. Mondtam is a férjemnek (Csányi Sándor színművész – a szerk.), most minden férfinak annyi ideje van, hogy gyönyörűek lesznek a kertek a környéken.

– Egy négy hónapos kisfiú viszonylag együttműködő, de az óvodás Lucának mit mondtatok a helyzetről?
– Mindent, amit az ő szintjén el lehet magyarázni. Sétálunk az erdőben, meglátjuk egy óvodástársát, megáll, ők is megállnak, és két méter távolságban beszélgetnek, maszkkal a fejükön. Nem tudom, mennyit fog föl belőle. Százévente egyszer fordul elő ilyen, hogy megáll az élet, és arra sarkall, hogy nézz körül, hol élsz és kikkel. Most nem mondhatod azt a másiknak, hogy nincs időd. Most élhetünk úgy, ahogy mindig is szerettünk volna.

– Színészházaspárként az elsők között szembesültetek azzal, hogy a feje tetejére állt a világ: hisz ki hallott már ilyet, hogy bezár a színház?
– A feje tetejére állt, igen. Az Örkény István Színház tagja vagyok, nálunk nincsen havi fizetés, előadások után kaptunk pénzt. Így, hogy nincsenek előadások, nincsen fizetés sem. Az ember egyből elkezd számolgatni, mije van, meddig lesz elég. Sanyi az első filmjét rendezné augusztusban, amiben először dolgoznánk így együtt. Nagyon reméljük, hogy elindulhat. Aztán próbálunk arra figyelni, mit tehetünk ma. Péterfy-Novák Éva ötlete volt, hogy olvassam fel a regényét, az Egyasszonyt, ami fontos állomás a pályámon. Iskoláknak olvasunk fel meséket, kötelező olvasmányokat. Amikor már azon kapom magam, hogy esténként úgy olvasom a gyereknek a mesét, hogy pörgetem-e az „r” betűt, figyelem, hogy a susogó hangok a helyükön vannak-e, akkor azt hiszem, már nagyon hiányzik a színház! (nevet)