Nem szeretem azt a szót, hogy punci, túl kislányos. A pina vagy picsa meg trágár, durva, igazából degradál valamit, ami hozzám és minden nőhöz tartozik. De akkor mim van nekem „ott lent”? Van erre rendes szavunk? Külső nemi szerv, vulva – ezek olyan orvosi kifejezések, idegennek hatnak a mindennapokban. Klitorisz és vagina helyett is inkább mondunk csiklót és hüvelyt, már ha egyáltalán kimondjuk őket feszengés nélkül.
Nem mintha a férfiak jobb helyzetben lennének. Kukija, fütyije a kisfiúknak van, falloszról talán csak a tudósok beszélnek. És jól értem, hogy a pöcs kicsi, a fasz nagy? De mind a kettő egészen biztosan sértő, ha személyre mondják. Esetleg kiegyezhetünk abban, hogy a farok és a pénisz kvázi semleges.
De mit mond el rólunk, hogy nincsenek rendes szavaink a nemi szerveinkre, csak orvosi, trágár vagy gyerekes?
– A nyelvünk a szexuális kultúránk és társadalmunk valóságát képezi le. De mivel a szexuális kultúránk nagyon tabusított, a nyelvben sincsenek jó szavaink a nemi szerveinkre – mondja Váradi Fanni szexuálpszichológus. Szerinte, ha elkezdünk nyitottabban állni a szexualitáshoz, akkor az a nyelvben is meg fog nyilvánulni.
A tabukat persze nem egyszerű feladat feloldani, pláne társadalmi szinten. Hiszen ha csak a zsidó-keresztény kultúrájú Európát vesszük, akkor is több mint ezer éve öröklődik generációról generációra, hogy a nemi szerv az valami piszkos, rossz, rejteni és szégyelleni való testrész, amiről jobb nem is beszélni. A tabu pedig pont ez: amiről nem beszélünk.

A szavak hatalma és a testünk szabadsága

Azért persze egyre többen szólalnak meg. Laura Dodsworth fényképész például akkor robbant be a köztudatba, mikor a 2010-es évek során kiadott három interjúkkal teli fotóalbumot. A Meztelen igazság (Bare Reality) első kötetéhez száz nő mellét, a másodikhoz száz péniszt, a harmadikhoz száz vulvát fotózott le, és hosszasan elbeszélgetett alanyaival arról, hogyan élik meg a nőiességüket, férfiasságukat a 21. században. Hogy mi az ő gyönyörük, szexualitásuk, félelmeik, szorongásaik, szülői szerepeik, fájdalmaik, szülésük, betegségük története. 

Dodsworth projektjei azért olyan értékesek, mert többek között felhívták a figyelmet arra, hogy hányféle forma és méret tartozik a normális tartományba ezeken az elrejtett testtájakon is, és egyáltalán, hogy az egészséges, „rendes” testünk része a nemi szervünk, éppen úgy, mint a kezünk, a fejünk, lábunk – nincs rá okunk, hogy szégyelljük.

Több mint húsz éve, az azóta legendássá váló A vagina monológok című interjúkötet és a belőle készült előadás bevezetőjében a szerző, Eve Ensler elárulta, mekkora feladat volt a beszélgetések során megnyitni a szégyen falait. Amikor viszont az interjúalanyai végül elkezdtek beszélni a vaginájukról, illetve a vulvájukról, akkor szinte abba sem akarták hagyni. Hiszen a beszéd, az eltitkolt, elfojtott, elhallgatott szavak kimondása felszabadító erejű.
Persze itt is volt egy kis csavar a dologban. A kötet címében szereplő vagina a hüvelyt jelenti, míg a monológokban sokszor a vulváról is szó volt. A vulva a női nemi szerv külső része, a szeméremdomb, a külső és belső ajkak, a csikló, a szeméremrés, a hüvelytornác és, ha még megvan, a szűzhártya együtt. A köznyelvben a vulvát sokszor felcserélik a vaginával, ami nemcsak arra utalhat, hogy a beszélő nincs tisztában a szavak jelentésével, hanem ezen keresztül arra is, hogy igazából nem ismeri elég jól a testét.
Pedig úgy tűnik, ez egy alapvetően fontos lánc: amire van szavunk, azt (nagyobb eséllyel) ismerjük, amit ismerünk, az a miénk, arról tudunk dönteni, élni vele.

Vulva a tükörben

Harriet Lerner, amerikai feminista és pszichológus a szókincsünk témájában odáig megy, hogy szerinte, ha következetesen hanyagoljuk a vulva szó használatát, akkor az felér egy pszichés nemiszerv-csonkítással. A nincs neve=nem létezik érv mentén Lerner arról értekezik, hogy mivel a hüvely elemien szükséges a heteroszexuális, pénisz-a-hüvelyben típusú szexhez, a gyereknemzéshez és a természetes szüléshez, a vagina/hüvely kifejezést, ha nem is ünneplik, de mindenesetre megtűrik. A vulva (a klitorisszal/csiklóval együtt) viszont még a szexnél és a menstruációnál is nagyobb tabut leplez le: a női gyönyört. A vulva Lerner szerint a férfitól független női szexualitás terepe, ami teljesen jól elvan pénisz nélkül is. Szerinte ezért maradt meg a vulva szó az orvosi szakkifejezések között, és nem került át a közbeszédbe.
Biztosan vannak, akiknek Lerner okfejtése túl erősnek vagy szélsőségesnek tűnik, annyi igazsága viszont mindenképpen van, hogy ahogy magunkról beszélünk, az tükrözi a testképünket, az önképünket. Sőt, hatással lehet a párkapcsolatainkra és a szexuális életünkre is, vagy arra, hogyan éljük meg a nőiességünket, illetve a férfiak a férfiasságukat. Arról nem is beszélve, hogy szükségünk van a szavakra ahhoz, hogy meg tudjuk fogalmazni az igényeinket vagy a problémáinkat.
Váradi Fanni tapasztalata, hogy amikor a pácienseivel a szexuális témák kerülnek szóba, eleinte gyakran feszengenek, és megkérdezik, milyen szavakat használjanak. Ő azt szokta mondani, hogy nevezzék úgy a nemi szervüket, ahogy nekik komfortos, az elsődleges cél, hogy egyáltalán el tudjanak kezdeni valahogyan beszélni a témáról.
Azoknak, akik szégyellősek vagy idegenkednek a nemi szerveiktől, hasznos alapgyakorlat lehet, ha egy kis tükör segítségével otthon elkezdenek megismerkedni a látvánnyal. Ez különösen a nőknek lehet értékes, hiszen a női nemi szervek egy jó része rejtett, nem is látjuk őket, ha meztelenül állva csak úgy végignézünk magunkon – ellentétben a férfiak pénisz+herezacskó csomagjával. Visszatérve a tükörre, először, másodszor, harmadszor ez a gyakorlat még zavarba ejtő lehet, de ha kitartóan csináljuk, akkor idővel megszokjuk, megismerjük. És amit ismerünk, attól kevésbé félünk.
Abban az esetben viszont, ha valakinek annyira ellentmondásos a viszonya a saját nemi szervével, hogy undorodik még a gondolatától is, hogy neki hüvelye, méhnyaknyákja van, vagy ha annyira szorong a teste miatt, ami akadályozza például az ismerkedést vagy a szexualitás megélését, akkor Váradi szerint érdemes szakemberhez fordulnia, hiszen valamilyen mélyebben húzódó problémáról van szó.

Ezért ne adj becenevet a gyereked nemi szervének

Amikor azt látjuk, hogy a gyerekek félszegen említik a nemi szervüket, vagy nevetgélnek, mikor valaki szóba hozza, akkor már beindult a tabusítási folyamat – de nem visszafordíthatatlan.
Sajnos a szexuális nevelésre is érvényes, hogy ha nem tudatosítjuk a saját szorongásainkat vagy szégyenérzetünket, akkor automatikusan átadjuk őket a gyerekeinknek. 

Aminek viszont az lehet a következménye, hogy nemcsak kevésbé mernek majd kérdezni a saját testük működéséről, hanem az is kevésbé valószínű, hogy elmondják egy megbízható felnőttnek, ha valaki szexuálisan zaklatja, megérinti őket.

Sok szülő ezt a dilemmát azzal próbálja feloldani, hogy eufemizáló beceneveket ad a gyereke nemi szervének: tulipánod, pillangócskád, holdacskád, kincsed stb. Csakhogy a gyerekek pontosan érzékelik a szüleik zavarát, és ha ez ismételten megtörténik, akkor összekapcsolják ezt a zavart a témával – itt a nemi szervükkel –, és máris elkezd kialakulni az az érzés, hogy azzal a bizonyos testtájjal valami baj van, durva dolog beszélni róla.
A Huffpost egy nyolc pontos listában gyűjtötte össze az érveket a gyerek nemi szervének becézése ellen. Kutatások szerint a felnőttek nagyobb eséllyel adnak hitelt annak (vagy értik meg egyáltalán, mit jelent), ha egy gyerek azzal fordul hozzájuk, hogy „XY megfogta a puncimat, pisilőmet”, mint ha azt mondaná, „XY megfogta a tulipánomat”. Ide nyugodtan behelyettesíthetjük akár a gyík-fütyi párost is.
A pubertás kortól, amikor elkezd kialakulni a másodlagos nemi jelleg, szőrösödünk, növekednek a nemi szervek, a gyerekkor olyan bevett kifejezései, mint a kuki, fütyi, punci, nuni, komolytalanná válnak. Ez pedig nehezítheti a kommunikációt abban a viharosan változó időszakban, amikor a kamasznak rengeteg kérdése van.
És az is kérdés persze, melyik szülő mennyire kapna a szívéhez, ha azt hallaná, hogy a kisfia nem a kukijáról, hanem a péniszéről beszél. Mert amúgy mi a baj a pénisz szóval? Miért ne taníthatnánk meg a gyerekünknek, ahogy megtanítjuk, hogy a lábat lábnak hívják, és nem például „gyaloglócskának”? Az ideális az lenne, ha a könyékkel, nyakkal, vállal, térddel együtt a gyerekek megtanulhatnák a nemi szervük (és annak részei) semleges nevét, és azt is, hogy ezek a testrészeink csupán annyiban mások, hogy eltakarjuk őket, és nem nyúlhat hozzá akárki – de egyébként az egészséges testünkhöz tartoznak.

Amiről még beszélnünk kell – a gyerekkel is

Váradi Fanni szerint, amiben az elmúlt időszakban változott a szexuális kultúránk, az a pornó és a (női) testet tárgyiasító reklám- és médiakultúra előretörése. Ezek viszont hamis képet közvetítenek a szexualitásunkról, és így hamis kultúrát is eredményeznek. Ráadásul a szókincsünkben is a trágár, lealacsonyító kifejezéseket erősítik, és nem segítenek abban, hogy jobban tudjunk beszélni a szexről vagy magunkról. – Kettős arcú kultúra alakult ki. Egyfelől nagyon túlszexualizált, másfelől sok családban és közösségben még mindig tabu a szex és a szexuális egészség – mondja Váradi.
A helyzet elég súlyos és sürgető, hiszen az okostelefonok, tabletek, laptopok korában a gyerek pár kattintással kíváncsiságból vagy véletlenül pornóra bukkanhat. A látottak nemcsak traumatizálhatják a felkészületlen és minden szempontból éretlen gyereket, hanem – ahogy az idősebbek körében is – teljesen torz, fals első benyomásuk alakulhat ki az egészséges szexualitásról.
Ezt szülőként megint csak azzal tudjuk megelőzni, illetve kezelni, ha az életkorának megfelelően, de tabumentesen beszélünk a gyerekkel az emberi testről, az egészséges szexualitásról, az érzelmek szerepéről. A szexuális nevelés ugyanis már kisgyerekkorban elkezdődik azzal, hogy nem stigmatizáljuk a nemi szerveket.
A felelősségünk tehát nagy, a gyerekeink és önmagunk felé is. A magam részéről úgy döntöttem, kipróbálom, hogy működik nekem a vulva szó. Megírtam ezt a cikket, olvastam hozzá, kérdeztem és beszélgettem a témáról, és közben forgatom magamban a szót. Vulva. Még mindig idegennek és orvosinak érzem, de az tetszik, hogy kifejezésként nem nagyon van köznyelvi előélete. Tiszta lappal indul, aztán meglátjuk, hogy válik be.

(Kiemelt kép forrása: Getty Images)