Mi történt?

Múzeum otthonról: A Magyar Nemzeti Galéria olyan mesekönyvet mutatott be, amelyben a hős híres festmények világában kalandozik.

Miért fontos ez?

A bezártság nem ok arra, hogy elszakadjunk a művészetektől.

Tovább olvasnál? Amiről még szó lesz:

• Kitérünk arra, miért fontos kisgyerekkorban a művészeti nevelés.
•  Kis ízelítőt adunk a meséből és a képekből

A tanórák keretében történő múzeumlátogatás nem minden esetben nyújtja azt az élményt, amelyet remélnénk tőle. Na, milyen volt? – kérdezzük a hazatérő gyereket. – Unalmas – hangzik a tömör válasz. És valóban, ki ne emlékezne a gyerekkorából olyan alkalomra, amikor a kiállítótermekben pisszenés nélkül kellett hallgatni a tárlatvezető vontatott előadását. „Ne beszélgess!, Ne ásítozz!, Figyelj arra, amit a néni/bácsi mond!” – ismétlődtek a fegyelmező vezényszavak, és alig vártuk, hogy kijussunk a szabadba. Vannak olyanok, akiknek örökre el is megy a kedve a múzeumlátogatástól. Szerencsére egyre több az olyan kezdeményezés, amely a gyerekek érdeklődéséhez alkalmazkodva, izgalmas és színes ötletekkel próbálja felcsigázni a kíváncsiságot a képzőművészet iránt.

A feladat duplán nehéz, ha a járványhelyzet miatt a múzeumok zárva tartanak. A Magyar Nemzeti Galéria munkatársai azonban azt gondolták, hogy ebben az időszakban is megtalálható az a módszer, amely közel hozza az alkotásokat a gyerekekhez. A megoldás – mint oly sokszor – a mese. A #variációkkaranténra sorozat részeként a Galéria online is elérhetővé tette Koós Nikolett múzeumpedagógus mesealbumát, amelyet Fehér Zsanett illusztrált. Az Áron és az aranymadár című kiadványban olvasható történetet a képtárban található műalkotások ihlették. Olyan képek, mint Gulácsi Lajostól A varázsló kertje, amely már önmagában is egy sejtelmes látomást tár elénk.
A cselekmény az egyik elvarázsolt világból vezet át a másikba. „Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy nagy ország. Az országot messze földön híres király uralta, mesém azonban most még sem róla szól, hanem egy fiúról, aki egy kis faluban élt, távol a király udvarától. A fiút Áronnak hívták. Édesanyja magára maradva egyedül nevelte a fiát. Az egyre nagyobbra növő fiú mindenben segítette édesanyját, és soha nem gondolt arra, hogy megnézze, mi van a falu határán túl” – indul a megszokott módon a kaland, ami különböző festészeti korszakokon át vezet a megtalált boldogság felé.

– A művészet az öröm forrása, márpedig a sikeres élethez az öröm feltétlenül szükséges – mondta egy előadásában Vekerdy Tamás pszichológus. A gyermeki fantáziában éppannyi teremtő erő dolgozik mint a művészi alkotásokban, nem véletlenül írta azt egy múzeumpedagógiai útmutatóban Vásárhelyi Tamás, hogy „a szépérzéket akkor kell elkezdeni kifejleszteni, amikor az ember még minden benyomásra a legérzékenyebben reagál, mikor még minden iránta legfogékonyabb és a legbefogadóképesebb: a gyerekkorban”. Aztán, ha végre vége lesz a karanténnak, lehet menni a múzeumba, élőben is megmutatni a gyerekeknek merre kalandozott Áron.

(Kiemelt kép: Wikipédia)