„Egyszer csak ott találtam magam a mosogató fölött, egyik kezemben egy tepsivel, amire előző nap ráégett a benne sült rakott kel nagyjából 20 százaléka, a másikban meg egy habos szivaccsal. Legutóbb akkor álltam itt öt másodpercnél hosszabb ideig, amikor eldugult a lefolyó és egy fél szombat délelőttöm azzal telt, hogy megpróbáltam megoldani a problémát anélkül, hogy a lányok szókincsét gyarapítottam volna” – számol be családi karanténjuk harmadik hetének tapasztalatairól Balázs. A feleségével és két lányával egy Budapest környéki városban élő férfi idén egy váratlan helyzetben találta magát: munkahelyére nem kell bejárnia, mindössze napi 4-5 órányi feladatot kell elvégeznie home office-ból, az óvoda és a bölcsőde zárva, azaz a gyerekei otthon, felesége pedig épp nemrég kezdett el állást keresni, a jelenlegi helyzetben azonban lényegében semmi esélye nincs arra, hogy találjon.
Új idők, új szerepek
Balázshoz hasonlóan férfiak tízezrei látták meg az elmúlt hetekben azt, amit hosszú éveken át legfeljebb csak sejthettek. Ez a láthatatlan munka, közismertebb nevén (bár nem kizárólag) a háztartás vezetése, ami elképesztő mennyiségű időt és energiát követel, ez a teher pedig a családok túlnyomó részében a nők vállát nyomja. Ennek okai egyaránt keresendők a történelemben, a szocializációban és a nők felé irányuló társadalmi elvárásokban, miközben ennek egyre kevésbé van alapja. A családok döntő többsége a kétkeresős modellre épít, egy nőnek pedig éppúgy meg kell felelnie a munkahelyi elvárásoknak, mint egy férfinak. A férfiak zöme ezzel tisztában is van, az általunk megkérdezett – jellemzően a harmincas-negyvenes éveikben járó családos – férfiak azonban az elmúlt hetekben rendre rácsodálkoztak arra, mennyi kisebb-nagyobb feladat is van a háztartás és a család körül.
A karantén-helyzet azon férfiaknak is az arcába tolja a láthatatlan munkát, akik eddig kora reggel mentek el otthonról a munkahelyükre, hogy onnan éppen hazaessenek a fürdetésre.
Többségük ennek ugyan örül, az ezt fejtegető mondatokban azonban mindig van egy nyomatékosan elhelyezett „de” szócska. „Tényleg örülök annak, hogy szinte egész nap a gyerekeimmel lehetek és egy csomó régóta tervezett feladatot megcsinálhatok a ház körül, de minden alkalommal összeszorul a gyomrom, amikor látom, hogy a főnököm hív, vajon nem éppen azt akarja velem közölni, hogy a cégnek nincs rám tovább szüksége” – osztja meg egzisztenciális szorongásait Ricsi. „Mióta nem kell bejárnom dolgozni, minden vacsorát én főzök meg azokból a receptekből, amiket az évek során lementegettem magamnak, csak aztán soha nem volt időm megcsinálni őket – osztja meg új hobbiját Csaba. Mondanom sem kell, a feleségem imádja ezt, de nem mondom, hogy nincs a motivációk között az is, mennyi pénzt tudunk ezzel megspórolni.”
Számos olyan család is akad, ahol a válsághelyzet hatására felcserélődtek a klasszikus szerepek, vagyis a nő keresi a pénzt, miközben a férfi intézi a családi ügyeket. „A feleségem eddig is rengeteget dolgozott, a mostani helyzetben az az új, hogy mindezt otthon teszi – kezdi családi karanténtörténetét Máté. Egy nemzetközi cégnél dolgozik menedzseri pozícióban, ezért egész nap konferenciahívásai vannak, a kettő között pedig levelekre válaszol és hatalmas prezentációkat gyárt. Én intézek mindent a bevásárlástól kezdve a takarításon át a 8 éves fiunkkal való közös tanulásig. Őszintén szólva már elegem van ebből a helyzetből, de csinálom, mert a feleségemnek legalább van egy nagyjából biztos, jól fizető munkája, amit nem visz el a válság – ezt a sajátomról már nem merném így kijelenteni” – osztja meg motivációját.
Könnyűnek látszik, de nem az
Valamennyi fent említett helyzet megoldásának kulcsa a közös teherviselés lenne, ennek megvalósítása viszont sokkal könnyebbnek hangzik, mint amilyen a valóságban. Vitathatatlan tény, hogy – bár ellenpélda is akad, de – a nők minden felmérés szerint nagyságrenddel több otthoni (láthatatlan) munkát végeznek: a KSH tízévente méri fel ezt, a legutóbbi, 2010-es kutatás szerint pedig amíg a férfiak egy átlagos napon 78 percet fordítottak saját háztartásuk ellátására, addig a nők 183-t. A közel két és félszeres különbség ráadásul már egy javuló tendencia a kétezres évekhez képest, amikor ennél is nagyobb volt a nemek közti egyenlőtlenség, de az ebből is látszik, hogy messze még az út vége.
A mostani karanténhelyzet azonban jelentősen felgyorsíthatja az ezen való haladást. Ha a pár egyik tagja otthonról dolgozik, akkor a másik fél látja, mennyi időt és energiát vesz el tőle a munka, ami rossz esetben még jelentős stresszel is jár. Ha pedig a pár mindkét, vagy éppen egyik tagja sem dolgozik, akkor viszonylag kézenfekvő, hogy a közös életükben felmerülő feladatokat is közösen oldják meg. Logikusnak hangzik, de itt is adódhatnak váratlan buktatók: „A közös teherviselés is fokozatos átállást igényel, és nemcsak a férfiak részéről. Egyik apa ismerősöm mesélte, hogy a felsége nagyon nehezen engedi be a konyhába – össze is vesztek már emiatt, mert mindkettőjüknek szokatlan volt, hogy apa fog főzni. A jó szándék mellett tehát türelemre is szükség van és nem lehet egy nap alatt átállni” – meséli Léder László pszichológus, az Apa Akadémia alapítója.
Ezek a mai fiatalok!
A hazai, de főleg a nemzetközi felmérésekből az is kiderül, hogy a fiatal felnőttek mai generációja sokkal inkább hajlamos valóban megosztozni a láthatatlan munkán, mint az őket megelőző generációk. Az okok egyértelműnek tűnnek – jellemzően egy pár mindkét tagja dolgozik, munkahelyén hasonló elvárásokkal –, ehhez képest mégis nagyon lassan változik az a kép, hogy alapvetően női, nem pedig közös feladat a háztartás vezetése, a gyerekek nevelése és minden más, amiért nem kap az ember fizetést. A kényszerű karantén sokaknál változtathat az eddigi szokásokon, de ehhez mindkét fél részéről nyitottságra van szükség. „A tapasztalatok alapján sokkal több férfi venné ki részét a családi ügyekből, ha a munkavégzése ezt lehetővé tenné. Most itt a lehetőség arra, hogy kicsit elmozduljunk az emancipált háztartás és családmenedzsment irányába” – hívja fel a figyelmet Léder László.
Persze nem minden karanténhelyzet hoz pozitív változást, még akkor sem, ha senki nem beteg és egzisztenciális válság sem fenyegeti a családot. A tapasztalatok szerint azok a férfiak, akik ugyanúgy bejárnak dolgozni a munkahelyükre, mert például fizikai munkát végeznek, sokkal kevésbé érzik azt, mennyire megváltoztak a mindennapok, mint azok, akik otthon maradtak. Ők továbbra sem látják a családi hétköznapok küzdelmeit a saját szemükkel, kiegészítve azzal, hogy ezúttal a gyerek(ek) is otthon vannak, így még több feladat hárul a nőkre.
Azt se felejtsük el, hogy mivel a generációk ma már csak ritkán élnek egy fedél alatt, így a nőknek alapesetben is minden eddiginél több láthatatlan munkát kell elvégezniük.
Az ő esetükben fontos a megváltozott helyzet aktív kommunikációja a társuk felé, sok esetben ugyanis nem rossz szándékról van szó, hanem arról, hogy a férfiak nem gondolnak bele a nő helyzetébe, esetleg azt hiszik magukról, hogy ők valamiért nem képesek ellátni azokat a feladatokat, amiket kellene és ezért más elfoglaltságokba menekülnek.
Nagy kérdés persze, hogy az ebben a rendhagyó helyzetben kialakult változások mennyire maradnak meg, ha visszatér az élet a korábbihoz hasonló kerékvágásba. Ezt jelenleg csak találgatni lehet és nyilván fontos, mennyi ideig tart a kényszerű összezártság, mennyi embernek nem lesz munkája a végére, esetlegesen pedig hogyan alakul át a munka és a munkavégzés fogalma. A cikk elején megszólaló Balázst mindenesetre ráébresztette a helyzet egy fontos tanulságra: „Bár szerettem azt gondolni magamról, hogy egy menő, modern férj és apa vagyok, az elmúlt pár hétben rájöttem, mennyire kimazsoláztam magamnak ezen szerepek legjobb részeit anélkül, hogy ennek tudatában lettem volna.”
(Kiemelt kép: Getty Images)
