Sokan vannak, akik a sérüléshez hasonlítják a mostani időszakot, amely otthonmaradásra kényszerít bennünket. Mások éppen ellenkezőleg: újra felfedezik a futás eredeti örömét azáltal, hogy nem kell a teljesítményelvárásnak megfelelni. Cikkünkben futóedzővel, pszichológussal és amatőr futókkal beszéltük át a „karanténfutás” nehézségeit és felszabadító hatását.
Az amatőr futók egy része nem csak úgy futkorászik bele a világba, hanem az edzéseiket célok motiválják – kisebbek, nagyobbak, szinte mindegy. Van, akit egy 10 kilométeres futóverseny teljesítése mozdít ki a kanapéról, sokakat a félmaraton lefutásának szándéka motiválja. A komolyabb sportolók maratonisták lesznek, és akinek további motivációkra van szükségük a táv növelésével, abból ultrafutó válik. Mint a 246 kilométeres Spartathlonon láthattuk tavaly, a magyar futók világelsők ebben a sportágban.
Persze az eszünkkel tudjuk, hogy futni önmagáért is jó, mert serkenti az anyagcserét, kedvező hatása van az állóképességre, erősíti az immunrendszerünket. Remek eszköz arra is, hogy gyakrabban nyitogassuk büntetlenül a fridzsider ajtaját a feszültségektől sem mentes otthoni karanténban. De mégis! Ahhoz, hogy heti háromszor-négyszer futócipőt húzzunk, valami pluszmotiváció is kell. Futótársaimnál úgy látom, az új cél alapvetően kétféle lehet: a megszokott táv gyorsabb teljesítése, vagy a táv növelése. A verseny, a pillanat, amire az ember készül, s ahol megmérettetik, talán az egyik legfontosabb motivációforrás nap mint nap. Csakhogy, mint annyi mindent, úgy az idei futóversenyszezont is tönkre tették a járvány miatt elrendelt korlátozások. Mindent lefújtak, a kis, vidéki terepfutásoktól kezdve a városi tömegversenyeken át, az ikonikus Balaton-kerülő futásokig.
Két hónap karantén után már látszik, hogy a legtöbb futót ez sem tántorította el attól, hogy rója a köröket. De voltak, akik más sport felé néztek, megint mások leeresztettek és begubóztak.
– Azt látom a tanítványaimon, hogy a legtöbben menekülésnek tekintik a futást ebben a nehéz időszakban. A home office következtében felszabadul a napi munkába járási idő, a kijárási korlátozások miatt nem tudnak szociális életet élni, ami szintén idő, s most másra lehet fordítani. A kényszer miatt megspórolt időt sok tanítványom még több futásra használja, annak ellenére, hogy nincsenek versenyek. 3-4 olyan futóm is van, aki ebben az időszakban 300-400 kilométert fut egy hónapban – osztja meg tapasztalatait Markocsán Sándor, vagyis ahogy sokan ismerik, Sanyosz edző, a Sanyoszistálló Könnyűatlétikai Klub alapítója. Elmondja: a karantén kezdetén nem a minőségi munka dominált, a sportolóinak azt ajánlotta, hogy a cél a szinten tartás legyen. – A járvány elején különösen fontos volt, hogy a futók ne tegyék ki a szervezetüket extra terhelésnek, ami miatt a vírus könnyebben megtámadhatja őket. Ráadásul a tavasz eleve olyan időszak, amikor a test kimerültebb, nem véletlenül beszélünk tavaszi fáradtságról. Ezért a tanítványaimmal a biztonságra törekedtünk: nem a fejlesztő munkára, hanem a kilométerekre fókuszáltunk – mondja Sanyosz, aki szerint néhány hete ez a biztonsági futás átalakult.
– Az emberek megtanultak együtt élni a járvánnyal, tudják, ha betartják az előírásokat, biztonságban vannak. Ezért a „csak” szinten tartás már nem volt elég, sokan elkezdték igényelni a minőségi munkát. Ez az az időszak, amikor több tanítványom is egyéni rekordokat futott. Volt olyan, aki Prágában maratont futott volna május elején. A verseny ugyan elúszott, de ő azt érezte, mégis futna. Elkísértem őt a Szigetre, és 2 óra 49 perc alatt teljesítette a maratoni távot. Egy másik tanítványom félmaratonon futott egyéni rekordot, 1 óra 25 perccel. Volt olyan sportolóm, aki 18 perc 35 másodperc alatt futotta körbe a Szigetet, ami kilométerenként 3 perc 45 másodperces tempót jelent – meséli.
Az edző jelenléte kulcsfontosságú. – A távolságot tartva kísérem őket bringával. Fontos, hogy biztatom őket, ott vagyok velük. Többet hoznak így ki magukból. Sanyosz a sportolóin azt látja, hogy még közelebb kerültek a futáshoz, mert segített nekik feloldani a karantén miatt kialakuló depressziót. A karantén ugyanis pszichésen a sérüléshez hasonló.
– Ha lesérülsz, nem tudsz odaállni a versenyen a startvonalhoz. De ebből töltekezni is lehet. Az emberekben megvan a bizonyítási vágy, az, hogy tavasszal ugyan nem sikerült, de ott lesz az ősz, akkor majd megmutatom – mondja. Azt látja, hogy ami igazán hiányzik a sportolóinak a karantén időszaka alatt, az a kiegészítő teremedzés, a regenerációt segítő masszázs, a gyógytorna és a közösség ereje. Annak ugyanis teljesítményfokozó hatása van, amikor ott futsz a pályán, nézed az előtted futó hátát, vagy az edző néz a pálya széléről.
Sanyosz, az edző bringán kísér, a tanítvány fut. Így készül az egyéni félmaraton rekord.
Ne görcsölj rá az izomlázra!
Menczel Zsuzsa tanácsadó szakpszichológus is arról számol be, hogy több olyan kliense is van, akinek javult a teljesítménye azzal, hogy elengedte a versenyeket. – A versenyek miatt sokan teljesítménykényszerbe csúsznak: hajszolják az időt, a tempót, a távot. Ez a nyomás elmúlt. Vissza tudják hozni azt az élményt, ami miatt elkezdtek futni, az örömöt – mondja. Ott okozhat inkább problémát a versenyek elmaradása, ahol a teljesítmény hajszolása mögött akár súlyos önértékelési zavarok, gyerekkorba visszavezethető traumák is állhatnak. Ha csak a versenyek jelentették valakinek a kapaszkodót arra, hogy bebizonyítsa, ő mennyire értékes, ott már érdemes elgondolkozni a pszichológiai munkán.
– A járvány miatt elrendelt korlátozások felborították az életünket, ezt nevezhetjük határhelyzetnek. Az ilyen helyzetek amellett hogy – a változásból adódó – stresszel, lemondással, negatív érzésekkel társulnak, egyben lehetőséget adnak arra, hogy mélyebben elgondolkodjunk az életünkön, akár a futáshoz fűződő viszonyunkról is – magyarázza. Nem mindenki fut most személyes rekordokat, sőt, van olyan futó, aki ebben a válságban nem a futáshoz fordul „vigaszért”, hanem valami teljesen újba fog, alkot, süt-főz. Menczel Zsuzsa is a sérülés időszakához hasonlítja a járványügyi vészhelyzetet. – Sokak életébe beépült a rendszeres futás, mert így vezették le a munkahelyi stresszt, így menekültek el egy kicsit ki a családi élet nehézségei elől. Ha egy ilyen ember lesérül, akkor hasonló motivációvesztésen esik át, mint amilyenen most sokan a karanténban. Ilyenkor keresni kell új megoldási módokat, megnézni, mi az, ami segít. Azt kell megérteni a karantén kapcsán, hogy ez most teljesen más helyzet, mint amilyenben valaha voltunk, ezért most a túlélés a cél. Most egyszerre kell tanárnak lenned, mert bezártak az iskolák, anyának, mert ott a háztartás, miközben már a gyerekek is ki vannak bukva, és őket is motiválni kellene. Egy személyben rengeteg szerepnek kell megfelelni. Ahogy a sérülés, úgy a karantén is alkalmad ad arra, hogy kicsit megpihenjünk, végiggondoljuk, mit adott eddig a futás, miért is fontos. Ezeket a kérdéseket sokszor fel kell tenni, és mindig igyekezni kell más válaszokat adni, mert így tudjuk a negatív gondolatainkat felszínre hozni. A módszer hasonlít a pszichológiában ismert kognitív viselkedésterápiához – mondja Menczel Zsuzsa, hozzátéve: ha most valaki oda lyukad ki, hogy más mozgás – jóga, bicikli – esik neki jól, arra koncentráljon. – Ha valaki korábban futott, és a karantén miatt leállt az edzésekkel, azt is jelezheti, hogy a futásban már nem érzi annyira jól magát. Nem kell erre ráfeszülni. Elég sok feszültséget okoz az, hogy nem ölelhetjük meg szüleinket, idősebb családtagjainkat, hogy korlátozva vagyunk a kijárásban és kötelező home office-ban ülünk otthon. Most nem annak van itt az ideje, hogy még a futás miatt is görcsöljünk – összegzi tanácsait Menczel Zsuzsa.
Ahány futó, annyi karantén-történet
Linder Bálint, az Európai Parlament látogatói központjának munkatársa gyerekkori atletizálás után néhány éve kezdett el újra futni. Nála a versenyeknek kiemelt szerepük volt, az edzései teljesítését egy tavalyi maraton motiválta, amit nagyon jó idővel teljesített.
– Hajtott ugyan, de az örömfutás vesszőfutássá vált. Az edzéseken azt néztem, hol tartok, milyen tempóval futok. A futás visszahozta a stresszt, épp azt, ami elől a futásba menekültem. A versenyre szorgos hangyaként, egyedül készültem. Mint egy munka leadási határideje, úgy volt a fejemben a verseny dátuma, amire el kell készülnöm – meséli, hozzátéve, hogy ahogy a versenyen túl volt, nem volt cél, el is lustult, ráadásul ekkor született a második gyereke. Nemrégiben kezdett el újra futni, de nem kellett hozzá semmilyen versenycél. Bálintnak a járványügyi vészhelyzet volt az új motivációforrás. – Azt olvastam valahol, hogy a járvány miatt nem mindegy, milyen az immunrendszer aktuális állapota, ha erős, akkor a vírus kisebb eséllyel betegít meg, vagy ha mégis, egy erős szervezet gyorsan leküzdi. Nekem ez volt a hajtóerő arra, hogy újra elkezdjek futni. Kiléptem Brüsszelben az utcára, és úgy éreztem magam, mint egy autómentes napon. A máskor zsúfolt, büdös utcák üresek voltak, még a körgyűrűn is alig volt autó. Az első pár napban köszöntek a futók egymásnak a városban. Volt ebben valami jókedvű dac, hogy ugyan karantén van, járvány van, de mi csak azért is túléljük, sportolunk.
Mint az autómentes nap idején. Linder Bálint futószelfije Brüsszelben, a karantén idején
A kezdeti nehezebb edzések után elkezdtem nagyon jól érezni magam futás közben. Elkezdtem felfedezni a kerületet, ahol Brüsszelben lakom, a kis utcákat, a szecessziós házakat. Meghitt viszonyba kerültem a lakhelyemmel – meséli. De másban is segített a futás. – A karantén miatt össze vagyunk zárva a családommal, ami okoz feszültséget, de a futás épp ebből a feszültségből robbant ki. Mire hazaérek, sehol nincs az az idegesség, ami egy órával korábban még feszített – meséli. A karanténidőszak elején az újrakezdők óvatosságával futott, aztán lassan kezdett visszatérni a korábbi edzettsége. Nagy sikerélmény volt, amikor egy-egy futás alkalmával voltak olyan kilométerek, ahol azt érezte, újra gyors. Bálint nem tervez különösebb versenyt idén, arra törekszik, hogy legyen egy jó idővel teljesített félmaratonja. Az ő nagy elhatározása most nem egy versenycél, hanem a rendszeres futás. – Megfogadtam, hogy többet nem állok le. Nincs semmilyen indok, hogy megérje abbahagyni, mert annyival nehezebb újrakezdeni és visszakapaszkodni a korábbi edzettségi szintre. Akkor is folytatni kell, amikor éppen nem ad annyit, pont azért, hogy amikor nagy szükség van rá, ott legyen – összegzi.
Endorfin bomba: Juhász Nóra (jobbról az első futó) a Runnabe Round teljesítését követően.
Juhász Nóra ügyvéd január óta nagyon fegyelmezetten készült a fő versenyére, a márciusi 15-re szervezett Barcelona maratonra. – Egy héttel az időpont előtt mondták le a szervezők. Akkor még úgy gondoltuk, csak turistaként mégis kimegyünk pihenni, de annyira felgyorsultak az események a járvány miatt, hogy végül minden foglalást lemondtunk. A nevezésemet áttettük jövő tavaszra – meséli Nóra. Elsőre csalódás volt, hogy törölték azt a versenyt, amire annyira készült, de nem törte le a futás iránti lelkesedését. Belátva, hogy a veszélyhelyzet olyan dolog, amire nincs ráhatása, sikerült új célokat találnia a futásban. – Amikor elkezdődött a karantén, elhatároztam, hogy nem szeretnék kötötten edzeni. Minél több örömfutást szerettem volna. Minden reggel 6-kor kelek és elindulok. Az elmúlt két hónapban összesen 3-4 pihenőnapom volt – meséli. Nórának sikerült a munkáját teljes egészében otthonra átállítania, így nem kell sehová mennie. A futás szinte az egyedüli indok, hogy kilépjen a lakásból. A 6-os indulás időközben rutinná vált és most már magától ébred hajnal 5-kor. A napi 10-14 kilométereket egy barátnőjével futja, ahogy mondja, „kényelmes, csevegős tempóban”. – Néhány hét folyamatos együtt futás után arra gondoltunk, jó ez így, de mégis kéne valami versenyszerű megmérettetés. Azon a hétvégén, amikor a Boston maraton lett volna, nekivágtunk a városnak, és futottunk egy 43 kilométeres kört. Nem volt frissítés, nem volt tömeg, ami adta volna a tempót – meséli Nóra, aki korábban soha nem futott ilyen távot versenyen kívül. Ez gátakat szakított fel benne. – Eddig nem volt nagy tapasztalatom a maratonfutásokban, mindössze háromszor teljesítettem. Legutóbb tavaly ősszel, Amszterdamban, amire nagyon precízen készültem. Tartottam a tervet, egyszer sem hagytam ki edzést. A versenyen elért sikerélmény ellenére sem éreztem azt, hogy ezt a távot bármikor le tudnám futni. Ez a most lefutott 43 kilométer viszont – nem megszervezett körülmények között, egy hátizsákkal a hátamon –, megadta ezt az élményt. Könnyedén futottunk, így 3 óra 37 perc alatt teljesítettük. Annak ellenére, hogy semmi görcs nem volt bennem, jobb lett az időm egy perccel, mint az első maratonomon – mondja Nóra, aki azóta egy másik nagy megmérettetést is teljesített. A Runnabe Round egy olyan kihívás volt, amely mindössze annyi megkötést tartalmazott, hogy a Clark Ádám térről kell indulni, oda is kell érkezni, a nettó szintidőnek 6 órán belül kell lennie, és 14 budai hegycsúcsot kell érinteni tetszőleges sorrendben. A szigorú edzésterv mellett korábban „ekkora őrültség” nem fért volna bele. – 1700 méter szint jött össze, és 37.7 kilométer. A karantén azt hozta ki belőlem, hogy rájöttem, mennyi mindenre képes a testem, ha szívből futok és nem utasítások alapján – fűzi hozzá.
(Kiemelt kép: Unsplash/Charlie Egan)
