Ilonát januárban eszméletlen állapotban szállították kórházba kezeletlen cukorbetegség miatti vérmérgezéssel. Mire magához tért, amputálták a bal lábát. A műtéti seb még nem gyógyult be, amikor hazaküldték a kórházból. – Pénteken engedték ki, hétfőig kapott inzulint, gyógyszert – meséli Tibor, a beteg veje. – Még egy mankót sem adtak. Édesanyám öt éve halt meg, tőle maradt néhány segédeszköz a fürdetéshez, kerekesszéket, szobavécét a házunk közös képviselője hozott. Az elsőn lakunk, lift nincs, így alig bírtuk a lépcsőn felvonszolni szegényt, hetekig akadálymentesítettük a lakást, felszedtük a szőnyegeket. Anyuka a kisszobában alszik, mi a párommal a nagyszobában. Az inkontinenciája miatt pelenkát használ, de amit a kórházban kapott, nagy volt. Otthoni szakápolásra van szüksége, de hosszú a várólista. Az állandó lakcíme másik kerületben van, ezért a háziorvosunk nem ír fel receptet. Most próbáljuk elintézni, de mivel személyesen nem tud utánajárni és egyedül hagyni sem lehet, nehéz az ügyintézés. Munkanélküli vagyok, az önkormányzattól igényeltük az egyszeri otthonápolási támogatást, amit a kórházból hazaküldött betegek részére folyósítanak, de még nem kaptuk meg, így a szomszédok segítségére szorulunk.

Alapellátás vagy szakellátás?

A betegek tömeges hazaküldése utáni tapasztalatokról mesélt a Magyarországi Otthonápolási és Hospice Egyesület elnöke, Majerné Horváth Anita.