Meghalt Göncz Árpád özvegye, elhunyt Göncz Árpádné, olvasható a hazai sajtó szalagcímeiben. Az asszonynak saját neve is volt: Göntér Zsuzsanna, akiért nem csak Göncz Árpád miatt érdemes megemlékezni.

Mi történt?

Elhunyt Göncz Árpádné Göntér Zsuzsannna. A néhai köztársasági elnök özvegye életének 97. évében halt meg, családja körében.

Miért fontos?

Hivatásszerűen, nagy energiákkal dolgozott az elesettekért, hátrányos helyzetűekért, élete során számos fontos tevékenység köthető a nevéhez. Kevesen tudják, honnan jött, és milyen események formálták az életét.

Tovább olvasnál? Ez lesz még a cikkben:

• Az édesapjától tanulta meg, hogy meg kell oldani a problémát, amit az élet elénk tesz. Ezekből jócskán kijárt neki is.
• Mutatjuk, milyen eredményeket ért el elhivatott szociális munkásként.

Dunántúli pedagógus családból származik, olyan közegből jött, ahol természetes volt a  másokon segítés. Azt vallotta, hogy így hálálhatja meg azt a sok baráti, emberi segítséget, amelyet akkor kapott, amikor négy gyermekével egyedül maradt férje börtönévei alatt.
Zsuzsanna 96 esztendőnyi életében, a történelem eseményei által a magyar társadalom számos arcát látta, megélt súlyos nélkülözéseket, kollektív és személyes traumákat. Fiatalkorát ennélfogva sem lehet felhőtlennek mondani: 1923-ban született, pár évvel a trianoni diktátum után, egy háborúból kilábaló országban, ahol tombolt a szegénység. Mire egy kicsit magához tért volna az ország, jött a nagy gazdasági válság, amikor végzettségre való tekintet nélkül tombolt a munkanélküliség. Aztán kitört a második világháború annak minden borzalmával, és utána jött a szocializmus, majd újabb fordulat, a rendszerváltás. Apjától, akit az élet többször is térdre kényszerített, azt  tanulta, hogy amit az élet hoz, azt meg kell oldani.

„Apám 49 éves volt miniszteri főtisztviselőként, amikor kikerült az utcára, és akkor egészen természetes volt neki, hogy elment kertészeti segédmunkásnak, meg hát mindenfélét. De én nem hallottam panaszt ezzel kapcsolatban”

– emlékszik vissza a szocializmus éveire egy 2003-as interjújában, amelyben  Ferenczi Ágnes riporter kérdezi. A sok nehézség mellett megtapasztalta azt is,  milyen az, amikor az ÁVO emberei az éjszaka kellős közepén kirángatják mellőle a gyermekei apját. De egy kicsit visszapörgetve az életeseményeit, az elsők között volt, akik elvégezték a szociális munkás képzést, amely 1942-ben indult. Zsuzsanna ekkor érettségizett és nem volt kérdés számára, hogy beiratkozzon a szakra, amelyet az akkori Közgazdasági Egyetemnek a szociálpolitikai tanszéke indított el. „Borzasztó érdekes képzés volt, mert a világon mindent tanultunk, a mezőgazdaságtól elkezdve a néprajzon át a pszichológiáig és a szociológiáig, statisztikáig, szóval tényleg sok mindent” – mesél egyetemi élményeiről az említett interjújában. 1952 -be be kellett fejeznie a munkát, hiszen a kommunista Magyarországon hivatalosan nem léteztek szociális problémák, így szociális munkásra sem volt szükség. Papíron. Eddigre Zsuzsanna már a harmadik gyermeke is útban volt, azt meséli, hogy állás híján Árpád fizetéséből élt az akkor négytagú család. A férjével egyébként  1947. január 14-én házasodtak össze Budapesten és 68 évig éltek együtt. Kőszeg Áron és Petri-Lukács Ádám 2013-ban készítettek interjút Göncz Árpáddal és Göncz Árpádnéval, amelyben úgy fogalmazott a férje és a közte lévő kapcsolatról, hogy az nem volt más, mint szerelembe oltott barátság. A pár a második világháború alatt ismerkedett meg, és onnantól kezdve Göncz Árpád haláláig együtt is maradtak. 

,,Mi egy dumás házaspár voltunk ám mindig, úgyhogy mi mindent megbeszéltünk”

– olvasható a Mandiner cikkében, amely az említett interjú kivonatait tartalmazza. Göntér Zsuzsanna, aki megtehette volna, hogy elnökfeleségként csak jól marketingelhető, jól sajtózható látogatásokat tesz sanyarú sorsú gyerekeknél, elesett emberekkel foglalkozó intézményeknél. De ő helyette komoly munkát és energiát fektetett abba, hogy segítse a fogyatékkal élők helyzetét, a KézenFogva Alapítvány élén végzett tevékenységével méltán írta be a nevét a magyar gyógypedagógia  történetébe. 

„Én csak akkor léteztem elnökfeleségként, amikor tényleg valamilyen külföldi meg protokolláris kötelezettség volt, egyébként nem”

– mondja arra utalva, hogy mindig volt mit csinálnia, és hogy csak az édesanyja halála után tudott azzal foglalkozni, hogy mit is kell csinálni egy elnökfeleségnek. (…) ,,És akkor meghívtak egy ilyen értelmi fogyatékos nemzeti sportfesztiválra, amikor megint iszonyatos sírást csaptam, de mese nem volt, mert odanyomták elém a mikrofont hogy én most szóljak, na szóval akkor elköteleződtem. Az értelmi fogyatékosokkal mondjuk korábban is volt kapcsolatom, mert volt olyan jóbarátunk akinek azóta lakóotthonba van a lánya, szóval mondjuk ez az indításom megvolt, hogy tudtam hogy milyen egy szülőpár, illetve egy család élete egy olyan helyzetben amikor értelmi fogyatékos gyereke van” – mesélte. Nem sokkal később férjével megalapították a KézenFogva Alapítványt, amelynek ő volt a kuratóriumi elnöke, többek között neki köszönhető, hogy 36 lakóotthonnal lett gazdagabb az ország. Személyes közreműködésével is erősítette az értelmi és halmozottan sérült gyermekek sorsának, gondozásuk és fejlesztésük körülményeinek jobbításáért folytatott sokoldalú munkát. Jelentős szerepe volt a fogyatékosok esélyegyenlőségét szorgalmazó, kedvező nemzetközi visszhangot kiváltó törvény megszületésében is.
Élete utolsó évtizedeiben kiteljesedett a szociális munkában, amire hosszú évtizedekig nem volt lehetősége a család mellett, ami  – ahogy ő mondja – akkoriban természetes volt.

,,Nézd ahogy most ezt ugye állandóan mondják is hogy érvényesítsd önmagadat, meg valósítsd meg önmagad, hát ugye ezt a mondatot mi nem ismertük, de hát nem is volt az agyunkban ilyen.

Én utólag megfogalmaztam magamnak, közben nem, mert hogy természetes volt, hogy az élet arról szól, hogy az ember elé mindig állít feladatokat. És akkor én azért vagyok, hogy én azt megoldjam. Nem saját magamat valósítom meg, hanem annak a közösségnek amibe beletartozom – ez a család vagy egy kicsit szélesebb közösség – azt a feladatát, ami rám tartozik, azt én megcsinálom.”

(Kiemelt kép: gonczarpad.hu)

Ha tetszett a cikk, regisztrálj, hogy hozzáférj az előfizetői tartalmainkhoz is!