Ha néhány évvel ezelőtt azt mondja valaki, hogy izgatottan várom majd egy német sorozat folytatását, valószínűleg azt gondolom, hogy az illetőnek nincs ki mind a négy kereke. Nem a német nyelvűség miatt, sokakkal ellentétben szeretem ezt a nyelvet, hároméves korom óta beszélem – inkább a német sorozatgyártás az, amiről nincsenek túl jó emlékeim. Dereng valami a Derrickről, valamelyik adón ment is nemrég, párszor megpróbálkoztam vele, inkább hagyjuk. Rémlik persze A klinika is és a A Guldenburgok öröksége, de az ezekre jobban emlékezőknek sem hiszem, hogy többet jelentenek puszta nosztalgiánál. Az osztrák Rex felügyelőt például gyerekként szerettem, de ma már nem hiszem, hogy képes lennék végignézni akár egy részt is belőle. Ahogyan a Cobra 11-ből vagy a Medicopter 117-ből sem. Tehát annak ellenére, hogy a német filmek között rengeteg jó van, sorozat műfajában – számomra – nem villantottak nagyot.
Aztán jött a Netflix és az HBO GO, illetve velük az egyre több külföldi sorozat, és most ott tartunk, hogy az európaiak közül manapság nemcsak a skandináv, olasz, francia stb., de bizony a német sorozatok is szenzációsak. Egyik nagy kedvencem például a Babilon Berlin, a weimari köztársaság idején játszódó, izgalmas városi noir, a németek egyik legnagyobb gurítása. Epizódonként kétmillió eurót költöttek a sorozatra, így a látványra (de nagyjából semmi másra sem) garantáltan nem lehet panasz. De most nem a Babilon Berlint méltatnám, hanem a Dark (Sötétség) című sci-fi thrillert, vagy ha úgy tetszik, misztikus sorozatot, aminek június 27-én érkezik a harmadik, egyben sajnos befejező évada. Június 27-ig még van 10 nap, így ha kimaradt, addig pont bepótolhatod az első két évadot. Ha rákattansz, simán menni fog 10 nap alatt, sőt akár egy erősebb hétvége alatt is, csak aztán ne lepődj meg, ha őrültebbnél őrültebb álmaid lesznek éjszaka. Ha amiatt aggódnál, hogy németül van, engedd el! A misztikus filozófia alaptételei, az időutazás és egy sor agyrobbantó okkult probléma úgyis annyira lefoglalja majd az agyad, hogy minden egyébről megfeledkezel majd.
Időhurok, agycsavarás
Kezdjük a legfontosabbal: ha azt hallod, hogy a Dark a német Stranger Things, ne hidd el. Annyiban van köze hozzá, hogy egyik idősíkja a 80-as években játszódik, az az évtized pedig éppolyan harsány volt Amerikában, mint Németországban. Illetve itt is gyerekek és tinik állnak a középpontban (főleg), de ennyi. Nincsen Demogorgon, sem egyéb szörny, itt csak egyetlen ellenség van, az pedig maga a rettenetes idő és a közeledő apokalipszis. A Twin Peaks szokott még felbukkanni referenciaként a sorozatról szóló kritikákban, a különleges hangulat és a nyomasztó atmoszféra mindenképpen stimmel, de szerintem itt véget is érnek a párhuzamok David Lynch szürreális thrillersorozatával.
A Dark 2019. őszén kezdődik. Egy német kisvárosban, Windenben járunk, ahol a lakók nagy része a közeli atomreaktornak köszönheti megélhetését. A szürke égbolt és az esős idő már megágyaz valami kellemesen hátborzongatónak, az érzés aztán idővel egyre erősebb lesz, főleg, miután megtudjuk, hogy eltűnt egy kisfiú. A gyerek eltűnésének körülményei és hatásai egyre inkább összefonódnak négy család különös és baljós történetével és az időutazás lehetőségével, ami Winden lakóinak generációit egészen furcsa módokon köti össze. Minél több dolgot tudunk meg ezekről a családokról, illetve a városka melletti barlangban található féreglyukról, ami 33 évvel képes előre vagy visszavinni az időben, annál több kérdés merül fel – aztán mire azokra is választ kapunk, addigra hatványozottan több kérdéssel szembesülünk. Ahogyan az időutazással foglalkozó filmek általában, itt is a szabad akarat és az eleve elrendelés áll a középpontban, illetve az időutazás paradoxona. Az időparadoxon René Barjavel sci-fi-író 1943-as, Az óvatlan utazó című könyvében jelent meg először. A második személyben kimondott paradoxon így hangzik:
Tegyük fel, hogy visszautaztál az időben, és megölted a biológiai nagyapádat, mielőtt találkozott volna nagyanyáddal. Ennek következtében valamelyik szülőd meg sem fogant (és így te sem), ezért aztán vissza sem utazhattál a múltba, hogy megöld a nagyapád.
És így tovább. A legtöbb időutazós sztori vagy elengedi a paradoxont vagy alternatív valóságokat gyárt szereplőinek, de nem úgy a Dark! Itt arra jutnak az alkotók, hogy azt mondják: nincs szabad akarat, mindannyian az idő fogságában vagyunk és azt tesszük, ami előre meg van írva. Aztán csavarnak egyet az időparadoxonon, megfűszerezik pár logikai bukfenccel, amitől aztán néha tényleg azt érzi a néző, hogy semmit sem ért és már semmiben sem biztos többé. És ez az a pont, ahol a kritikák általában elmarasztalják a Darkot, felróva neki azt is, hogy túl sok a karakter és emiatt követhetetlen a történet. Pedig már az első éved közepén biztosak lehetünk benne, hogy noha a sok szereplő közül többek akár indokolatlannak is tűnhetnek, de egy ponton (kérdés, hogy mikor?) biztos, hogy értelmet nyer majd a létezésük. De mindezek ellenére, vagy talán pont az intellektuális kihívás miatt valójában nagyon is szórakoztató a sorozat, ha egyszer elkap, egyik részt nézed a másik után és egyszer csak azt veszed észre, hogy már hajnalodik, és te olyanokon gondolkodsz, hogy tényleg megszülheti-e valaki a saját anyját, vagy mi van, ha tényleg végtelen számú párhuzamos univerzum létezik. Az biztos, hogy a 2020. június 27-én bekövetkező apokalipszis visszavonhatatlanul közeledik, és hőseink története (még durvább csavarokkal) talán végül értelmet nyer.
(Kiemelt kép: IMDb)
Ha tetszett a cikk, regisztrálj, hogy hozzáférj az előfizetői tartalmainkhoz is!
