Nem sokkal azelőtt, hogy személyesen is találkozott volna először a nőklapja.hu újonnan alakult csapata, éppen telefonon beszéltünk Anitával, a főszerkesztővel, amikor nevetve mondta, képzeljem, a szerkesztőség zöme magas nőkből fog állni.
A dolognak valóban volt hírértéke, mert nem szoktam hozzá ahhoz, hogy velem kábé azonos termetű nőkkel legyek körülvéve. 14 éves koromra elértem a 186 centimet, és ez olyanokat jelentett, hogy általában kontraposztban állok, ha beszélgetek nagyjából bárkivel, mert így vagy öt centivel csökken a kettőnk közti különbség. De jelentette a csoportos fotózások és az osztálytermek hátsó sorát, a kiborítóan reménytelen nadrág- és cipővásárlást, vagy azt az alig palástolt, berzenkedő izgalmat, amivel mások (=felnőttek) azt tárgyalták ki, vajon hogy találok majd így párt, és te jó ég, milyen magasak lesznek a gyerekeink?! Én meg ott álltam lakli tinédzserként, és nem, nem akartam a holland fiúk magasságával foglalkozni, sem kosarazni, sem modellkedni, csak elbújni a könyveimmel és végre egyszer nem plátóian szerelmesnek lenni.
Persze a magasságot sokan sokféleképpen élik meg, a kamaszkorból kinőve pedig egyre több hasonló termetű nővel találkozom. Végül úgy alakult, hogy most a szerkesztőségben is én vezetem a tornasort. Viszont a 11 fős csapatból hatan magas nők vagyunk, ami tényleg üdítő arány, úgyhogy a magas emberek napja alkalmából páran leírtuk, számunkra mit jelent így élni. De mielőtt rátérnénk a saját tapasztalatainkra, lássuk, mit jelent mindez Magyarországon és a világon számokban?