Öt év telt el a Budapest School (BPS) megalapítása óta. Van-e valami, ami markánsan változott ez idő alatt? Kellett-e módosítani az eredeti stratégián, az alapításkor megfogalmazott célkitűzéseken?
A Facebook emlékeztetett, hogy pont öt éve kiraktam egy posztot arról, hogy csinálnánk egy iskolát. Vagyis akkor még egy óvodához hasonló iskola-előkészítő csoportot, amely később iskolává válik. 90 százalékban ugyanazt csináljuk, mint amit akkor elhatároztunk. Például volt egy olyan mondatunk az induláskor, hogy az önkifejezésnek a dalolás és a forrasztás is eszköze lehet. Ez rímel arra, hogy szeptembertől már technikumot is csinálunk, amire sokan azt mondják, szakbarbárság, az éneklésre meg általános műveltségként tekintünk. De nekünk, mint iskolának ezek egyenrangú tudások. Nekünk abban kell támogatni a gyerekeket, amit nekik tanulni kell vagy szeretnének. Az elmúlt öt évben ugyanazokat az induláskor is már előkerült fogalmakat gyúrtuk újra és újra át és így sokkal jobban megértettük az induláskor megfogalmazott kulcsszavainkat. Például a személyre szabottság fontos dolog. De ma már tudom, hogy rögtön hozzá kell tennem:
ez nem azt jelenti, hogy egyedül ülnek a gyerekek egy számítógéppel odahaza, és mindenki azt csinál, amit akar. Inkább azt jelenti, hogy differenciálni tudunk az emberek közt és mindenkit úgy támogatunk, ahogy neki a legjobb.
Például kisgyerekkorban a kézügyességet fejleszti a kézműveskedés is, de a barkacsolás is. Hát válasszuk azt, ami a gyereket jobban érdekli.
A pedagógiában fontos szerepe van a differenciálásnak, ez nem csak az alternatívok sajátossága. Az más kérdés, hogy hány helyen valósul meg.
A differenciálás alatt ma sokan azt értik, hogy a tanár egy órán a gyerekeknek más-más feladatot ad. De ugyanaz a tantárgy, ugyanaz a harminc gyerek, ugyanaz a tanár. A személyre szabottságnál szét tudjuk szedni mindegyik elemet. Dekonstruálni tudjuk az egész iskolát, majd újra összerakni. Februárban, az akkreditációs folyamat közben felmerült, hogy a távtanulás egy általános iskolában tilos, mert az iskola egyik funkciója, hogy vigyázni kell a gyerekekre. Egy hónappal később viszont, Magyarországon egymillió, a Földön pedig egymilliárd ember kényszerült a távoktatásra.
(Fotó: Nagy Tamás/nőklapja.hu)
A BPS-ben már a járvány előtt is dilemma volt, hogy mennyire támaszkodhatnak a távtanulási módszerekre?
Ez mindenkinek dilemma volt, csak nem beszéltünk róla. Matek óra-e az, ha a matek könyvből egyedül gyakorolsz egy teremben a tanár jelenlétében? Igen. Matek óra-e az, ha ugyanezt online csinálod? Igen. Matek óra-e az, ha harmincan különböző helyen vannak? Nem. Ugyanaz történik a gyerekkel, ugyanazt tanulja meg, ugyanaz az eredmény, de egyszerűen nem fogadjuk el tanórának. A tanár se, a szülő se, az állam se. Azt érzem, hogy a modern pedagógiával nyolcvan százalékban egyetértünk, mégis az alapstruktúrákat nem tudjuk megváltoztatni. Mindenki egyetért azzal az állítással, hogy valamennyi gyerek számára a legjobb oktatási környezetet biztosítsa az iskola. Mindenki helyesli, ha van egy mentor az iskolában, aki arra figyel, hogy jól van-e a gyerek és halad-e a tanulmányaiban. Azzal is mindenki egyetért, hogy meg kell tanulnia a gyerekeknek önállóan tanulni, és idővel egyre önállóbbnak kell lenniük. Szóval azt érzem, nyolcvan százalékban egyetértünk. De ha azt mondom: engedjük, hogy az erre képes gyerekek otthonról tanulják a matematikát, akkor már lefagy mindenki.
A járvány mennyire kavart be az életükbe? Könnyű volt az átállás?
Nem volt sima ügy. Szerintem senkinek. De gyorsan reagáltunk, és folyamatosan finomítottunk a rendszerünkön és körülbelül a tavaszi szünetre elég jól ment a dolog. Nálunk még fontosabbá vált a mentorálás. Eddig is fontos volt, de március óta hetente kétszer minden gyerek kap 20 percet a mentortanárától. Van egy naplója minden gyereknek, amelyben a mentorral mindig leírják, hogyan érzik magukat, mik a céljaik, vannak-e nehézségek. A következő héten a gyerek visszatér a leírt célokhoz a mentortanárral, s megnézik, mit sikerült teljesíteni. Az első dolog volt, hogy a mentorálást megerősítettük, mert tudtuk, hogy a karanténban könnyebb elveszni. Jobban kell figyelni a gyerekekre, mert nem látod őket, hogy vannak. A tanároknak különleges képességük, hogy még hátrafelé is látnak, de az online térben ez nem sokat segít.
Ez is tanárfüggő, nem? Sok iskolában úgy folyt az online oktatás, hogy a tanár behívta mind a harminc gyereket, megtartotta az órát, miközben a gyerekek lekapcsolt kamerával, kikapcsolt mikrofonnal játszottak.
Ha az a tanár David Attenborough, akkor ez nagyon jó is lehet. Viccet félretéve, van szerepük és fontosak is az előadások. De online lehet bejelentkező kört is tartani, csak a csoportnak meg kell tanulni az új médium használatát. Egyébként egy nagyon furcsa módszer is működött néhány csoportunkban: a tanár csak ott van, nyitva van a videó, de mindenki maga csinálja a dolgát. Ha valakinek kérdése van, akkor csak kérdez, és a többiek hallják. Ez furcsa, hiszen 20 ember ül csendben ugyanabban a meetingben, a kamera be van kapcsolva, és mindenki teszi a dolgát. Mégis egy erős közösségi élmény keretezi a munkát, és még segíteni is tud, ha valaki elakadt. Ha erős a közösség, és mindenki azért van ott, hogy jól menjen a tanulás, akkor nem zavarják egymást.
Amin sokat dolgoztunk, az az önálló tanulás. Sokat beszéltünk arról tanárok között, hogy hogyan tudunk minden korosztályban mindenkit egy kicsit elmozdítani az önállóbb tanulás felé. Az online térben még kevesebb a kontrollod, mint a tanteremben: ott van, de nem tudod, hogy lehalkított-e téged vagy nem. Már a tanteremben sem szabad abban bízni, hogy ha valamit elmondasz, akkor a tanulás megtörténik. Online térben még kevésbé. Tehát a tanulásért dolgozni kell a gyerekeknek. Én személy szerint jót szórakoztam azon a facebookos vitán, hogy lehet-e házi feladatot adni. Karanténban minden feladat házi feladat! Szóval a mentorálás és az önálló tanulás volt az a két dolog, ami sokkal jobban ment nekünk idén, mint tavaly. Az évet hagyományosan azzal zárjuk, hogy a gyerekek bemutatják a portfoliójukat, azaz, hogy mire büszkék az évből, mit tanultak, alkottak, mit értek el. Most ezt könnyebb volt megrendezni, nem kellett a tanároknak bajlódni a kiállításokkal. Egy hét alatt, 1112 művet szedtek össze a gyerekek, azt rendezgették. A tanárok dolga annyi volt, hogy kicsit noszogatták, bátorították a gyerekeket. De a munkát a gyerekek végezték el.
Az öt év alatt volt lemorzsolódás is. Ennek mi az oka?
Amikor elindul egy csoport, az első évben 20-30 százalékos a cserélődés. Ennek két oka van: az egyik, hogy sokan kipróbálják az iskolát, és van, akinek nem jön be, vagy elég volt neki egy év. Erre én bátorítom is a szülőket: szerintem teljesen oké egy évre elmenni egy iskolába egy közösségbe. Ahogy nagyon értékes lehet egy évre külföldre költözni. A másik ok az, hogy a kezdeti káosz nem mindenkinek segít. Minden csoportunkban káosz van a kezdet kezdetén. Ha pozitív akarok lenni, akkor ez a kreatív káosz.
Ez elkerülhetetlen?
Ilyenkor még nem ismerik egymást a szülők, nincsenek még jó kapcsolatban, de már kialakulhatnak köztük különbségek hiszen mások vagyunk, mások az értékeink. Minden csapat kialakulásának vannak szintjei, ilyenek a „Forming”, „Storming”, „Norming”, és a „Performing”. (Alakulás, viharok-konfliktusok, normalizálódás, és az alkotás – a szerk.) Az elején van, aki rájön, hogy mégsem egymást akarjuk. A párkapcsolatok egy része is felbomlik. De tanultunk az öt év alatt. Például azt, hogy minél több információt el kell mondani arról, mi történik. Elmondani azt, hogy ne azért hozza valaki a BPS-be a gyerekét, mert utálja a mostani iskoláját, hanem azért, mert szeretné a BPS-t.
Az öt év alatt változtak a tanárkiválasztás szempontjai?
Félúton, amikor már kellően sokan voltunk, rájöttünk, hogy mivel a szülő és a tanár kapcsolata nálunk sokkal erősebb, mint egy hagyományos iskolában, ezért a felnőtt-felnőtt kommunikáció képessége ugyanolyan fontos, mint hogy hogyan tud egy csoportnyi gyerekkel együtt dolgozni. Ezért két éve bekerült egy olyan lépés a tanár kiválasztási folyamatba, amely a nagyvállalati értékelési központ (assessment center) módszerrel a felnőtt-felnőtt kommunikációs készséget vizsgálja. Megmaradt az is, hogy lássuk a jelöltet gyerekek körében is, de ez a kommunikációs szempont fontosabb lett. Van olyan, akit azért nem választunk ki, mert azt érezzük, egy konfliktushelyzetben nem tudná a problémákat a szülővel átbeszélni.
Az elmúlt években sok szülő alakított úgynevezett magántanulói csoportot. Volt egy háttériskola, ahol fél évente megjelent a gyerek levizsgázni, de a tanórai fejlesztést, a közösségi élményeket alternatív keretek között kapta meg. A Budapest School is a magántanulói státuszra épül, lényegében mindenféle iskolák magántanulóinak közösségeként működik. Ez a helyzet az akkreditáció hiánya miatt alakult ki. Az induláskor viszont az volt a reményük, hogy megkapják az akkreditációt és nem lesz szükség a magántanulói státusszal járó procedúrára.
Nem az akkreditáció hiánya miatt működtünk magántanulói csoportokként. Kezdetben nem az akkreditáció volt a fontos, hanem hogy minél gyorsabban el tudjuk indítani az iskolát, minél szabadabban kísérletezhessünk. A magyar magántanulói rendszer egy rendkívül biztonságos rendszer: fél évig úgy tanul a gyerek, ahogy lehetősége van rá, és fél évente vizsgázik. Senki nem veszhet el. Az elmúlt öt évben körülbelül 800 osztályozó vizsgát tettek le Budapest School-os gyerekek, az állam által elfogadott iskolákban az átlagnál jobb eredményekkel. Az ismeretlen módszereinket így a vizsgákkal tudtuk validálni. De közben kiderült, hogy naivak voltunk, s két dolgot nem mértünk fel az induláskor. Az egyik, a vizsgaszorongás. Ez nagyon erős a felnőttekben, és átöröklődik a gyerekekbe. Az, hogy félévenként be kell vinni a gyereket vizsgáztatni, és a portárs azt mondja, hogy „szülő nem mehet be”, na már ennek a gondolata is gyomorgörcsöt okoz mindenkinek. És ez a gyomorgörcs már hónapokkal a vizsga előtt megjelent a közösségben. A másik probléma , amit pár éve nem mértünk fel, hogy a gyerekek különböző helyeken vizsgáznak, jelenleg 102 különböző iskolában. És ez 102 teljesen különböző vizsga, 102 különböző felkészülés. Ezt nehéz volt menedzselni.
Az mennyire okozott szorongást a szülőkben, hogy bár teljesen más módszertannal tanulnak a gyerekek önöknél, mégis, a mindenkire kötelező, lexikális tudással telenyomott Nemzeti alaptanterv (NAT) alapján kell vizsgázniuk? Mennyire érzik sürgetőnek, hogy olyan iskolává váljon a BPS, amely az óvodás kortól az érettségiig lefedi a teljes oktatási spektrumot?
Nem gondolom, hogy akkora volna a különbség a NAT és a kompetencia-alapú tudás között, mint ahogy azt feltételezik sokan. A NAT nem rossz. Lehetne jobb, de alapjába véve nem hiszem, hogy a gyerekeimnek a NAT miatt lenne rossz az élete. Közben azt is megtanultam, hogy az emberek nem tudják, mi az a NAT, kerettanterv, kompetencia, lexikális tudás. Sokat használják ezeket a szavakat, de fogalma sincs senkinek, mit jelentenek.
Szerintem a lényeg, hogy senki sem akar számára értelmetlen dolgokat megtanulni úgy, hogy közben fáj a hasa, amikor az iskolára gondol.
Ha egy szakmával, területtel sokat foglalkozol, akkor nagy lesz a lexikális tudásod, mert úgy gyorsabban tudsz haladni. A kérdés csak az, hogy amikor ácsnak tanul az ember, akkor érdemes-e a tetők kultúrtörténetével kezdeni, és a görög építészet elemzésével, vagy építhetünk első órán egy tetőt.
A szülő attól fél, hogy bár jól elrajzolgat, eltabletezget a gyerek az iskolában, ahol nincs feleltetés, nincsenek osztályzatok, de nem biztos, hogy tudni fogja a napóleoni csatákat.
A napóleoni csaták sorrendjét is képes megtanulni a gyerek akkor, amikor neki erre szüksége van, vagy érdekli.
(Fotó: Nagy Tamás/nőklapja.hu)
Csak nem biztos, hogy ez az érdeklődés épp egybeesik a vizsga időpontjával.
Eleinte nem. A gyerekem, a mentora és mi a feleségemmel leültünk megtervezni az évet, és megkérdeztük a gyerekemet, hogy hányasra akar vizsgázni. Azt mondta, hogy négyes vagy ötös. Innentől kezdve az ő saját célja is, hogy megtanulja, ami a vizsgára kellett. És ez másoknál is működött. A mi gyerekeink 102 iskolában vizsgáznak, és az átlag felett teljesítenek. A napóleoni csaták sorrendjét is jól tudják, ahogy a 32 műdal visszamondását is. Meg tudják tehát tanulni. Az kérdés, hogy meg akarják-e tanulni, és ha ezt nem kéne megtanulniuk, akkor mit választanának. Mi azért indítottuk el a saját akkreditációs kérelmünket, mert ebben a méretben már nem tudjuk menedzselni ezt az iskolát. Mivel minden iskola kicsit más elvárást támaszt, egyszerűen nem megy már az, hogy egy csoporton belül különböző iskolákban vizsgáznak a gyerekeink. Szétesnének a közösségeink.
Már lassan két éve egyeztetnek a minisztériummal. Számított arra, hogy ez ennyire bonyolult lesz?
Igen. Mi azt hittük, hogy a magyar törvényi szabályozás alatt nem is tudjuk megcsinálni. De aztán sok munka során megtanultuk, hogyan lehet a mi működésünk és a köznevelés rendszer elvárásai között fordítani. Végül is a célja ugyanaz: tanuljanak a gyerekek.
Az, hogy szeptembertől technikumi képzés is indul, elősegíti a teljes iskola akkreditációját?
Nem, a technikumi képzésünk külön történet. Nem is ugyanahhoz a minisztériumhoz tartozik.
Akkor az általános iskolai akkreditáció még lóg a levegőben?
Az általános iskola és gimnázium működési engedélyének kiadása folyamatban van. A három lépésből kettőn túl vagyunk. A minisztérium adott engedélyt arra, hogy a saját egyedi programunkat használjuk. Amit BPS-nek hívunk, azt leírtuk egy programban, ez a minisztérium szerint is megfelel a köznevelési törvénynek, s nyilvántartásba vették az iskolánkat. Most ellenőrzik az épületeinket. Ezzel párhuzamosan egy másik, az innovációs minisztérium egy nagyon hasonló programunkra, a BPS Code Szakmai Programra azt mondta, ez jó, megfelel a törvényeknek, ezzel mi indíthatunk iskolát, amit támogatnak. Most mindkét minisztérium az utolsó bejegyzésnél tart.
Ez még a nyáron megtörténik?
Remélem. A mi tudásunk szerint mindenünk megvan, és időben is vagyunk. Iskolák új engedélyét nyáron szokták megadni. Mi elég gyorsan tudunk javítani a rendszerünkön, ha valami még nem elég jó.
Vagyis nem az akkreditáció miatt jön a technikum, hanem a BPS természetes fejlődése is erre indult volna.
Vekerdy Tamás azt mondta, találj egy jó tanítót, és minden rendben van. Tíz éves korig nagyjából a struktúra engedi, hogy egy jó tanító, jó közösséggel, jó intézményben jól segítse a gyerekeket. Szerintem például a magyar óvodai alapprogram kitűnő. Az alsó tagozat is elfogadható. Mi régóta azt éreztük, hogy igazából a középiskoláknál van nagy strukturális probléma.
Nem a felső tagozaton?
De, de, igaza van. Ötödikben, hatodikban kezdődik, és az egész középiskolában tart. A fő probléma abból adódik, hogy tantárgyakra szedtük szét a területeket. Minden tantárgyhoz odatettünk egy tanárt, akinek az a dolga, hogy az adott tantárgyat megtanítsa, és a gyerek elveszett a tantárgyak és tanárok között. Nincs olyan ember ma a rendszerben, akinek az lenne a dolga, hogy a gyerek jól létére figyeljen az iskolában. Csak a szülő, de őt meg nem engedjük be az iskolába, mert szétszednék azt. Van az osztályfőnök, ő talán két órát ha találkozik 30 gyerekkel. A többi tanár meg csak akkor, ha órája van azzal az osztállyal, de akkor meg nem ér rá, mert a tanmenet diktál.
Ez erőforráshiány?
Nem. Erőforrás kéne ahhoz, hogy átalakítsunk egy rendszert. De azért nem alakítjuk át, mert az iskola egy 19. és 20. századi gyár koncepciója alapján működik. Így működtek a nagyvállalatok is, de ők az elmúlt 40 évben próbálnak átmenni projektalapú, mátrixszerű szervezeti struktúrába. Már a magyarországi nagy cégek többsége is agilis, lapos szervezetekről beszél. Érezve a felsős problémákat, már tavaly is indítottunk a hetedikeseknek, nyolcadikosnak, egy csoportot. Ez az az időszak, amikor a gyerek elkezd mélyebbre ásni. Elkezdődnek a projekt-hetek, elkezdődnek a szakkörök. Volt tehát igény arra, hogy ebbe az irányba is nyissunk. Mi van akkor, ha olyan gyerekeknek csinálunk egy csoportot, akik extra lépéseket tesznek azért, hogy programozhassanak? És a mi csinálós iskolamodellünk illik erre a problémára is, hiszen programozni úgy lehet megtanulni, hogy programozol.
Mitől más a BPS informatikai képzése, mint egy „sima” informatikai szakközépiskola?
Ugyanazt a szoftverfejlesztői vizsgát és ugyanazt az érettségit fogja nálunk is letenni a gyerek. Mi a tanulás struktúrája miatt vagyunk mások. A mentorálást itt is nagyon fontosnak tartjuk, de kiegészítjük azzal, hogy vállalatoktól is lesz minden gyereknek egy iparágban dolgozó, felnőtt mentora. Emellett biztos, hogy nagyon sok projekten fognak dolgozni a gyerekek. Felmerült ötletként, hogy például az iskola hálózatát saját maguk építik majd rögtön az első hónapban. “Addig nincs internet, amíg nem tudod magadnak megépíteni!”.
Mennyire van benne a BPS a magyarországi alternatív szakmai munkaközösség munkájában?
Nagyon sokat tanultunk ezektől az iskoláktól és az alternatív tanároktól. Magyarországon egy hihetetlen mély tudás van arról, hogy lehet iskolát csinálni, tanulást segíteni. És nagyon sok kísérlet volt már. Például a 80-as évek magyar komplex matematika tanítás kísérlet eredményei ott vannak a finn iskolákban is.
