Klimax, banyakor, csak néhány példa arra, hogyan címkézzük még ma is a női lét természetes velejáróját, a menopauzát. A változókorral kapcsolatos közfelfogás kísértetiesen hasonlít arra, ahogy a menstruációról is gondolkodunk: nem beszélünk róla, vagy ha igen, akkor sem nyíltan, szégyellnivaló dolognak tartjuk. Sőt, ami ennél is rosszabb, hogy a társadalom nagy része úgy tekint azokra, akik már túlestek ezen a folyamaton, mintha már nem is lennének igazi nők. Gondoljunk csak a Szex és New York jelenetére, amikor kiderül, hogy Miranda csak azért hord magánál tampont, mert szégyelli bevallani még a barátai előtt is, hogy már nem menstruál.
Életünk egyik meghatározó szakasza egyszerűen tabusítva van, a kulturális nyomás arra kényszeríti a nőket, hogy csendben, némán tűrjenek, és az információhiányból kialakult tévhitek mentén gondolkodjanak életük eljövendő szakaszáról. Mindemellett a tabusítás arra kondicionálja a ma még fiatal nőket, hogy a menopauzától rettegjenek, hiszen az a nőiességünk végét, a test rohamos lerobbanását fogja jelenti. A témában főleg lehangoló, didaktikus, és nagyon általánosító orvosi leírásokat, cikkeket találunk, és néhány fórumot, ahol kétségbeesett nők kérdeznek egymástól. Ezt az információhiányt és tabusítást elégelte meg Sári Edina és Iványi Orsolya is, akik elhatározták, hogy eltérő eszközökkel, de árnyalják a menopauzáról kialakult túlságosan is egyszínű képet.
Szenvedj, csak lehetőleg csendben…
Edina pár évvel ezelőtt írta meg a nagy sikerű Menőpauza című könyvét, miután saját magán is észrevette a változókor tüneteit. A könyvvel az volt a célja, hogy a nők erre a természetes folyamatra ne úgy tekintsenek, mint amit egyedül, titokban kell elszenvedniük.
„Ha senkire – sem közeli barátnőre, nőtestvérre, kolléganőre, sem a mellettünk lévő férfira – nem számíthatunk, akkor szakembert kell keresni és punktum! Egyedül ugyanis nem megy. Illetve megy, csak nagyon nehéz, és sok lelki sebesülés árán juthatunk el az önelfogadásig, megnyugvásig, ahhoz pedig rövid az élet, tisztelt hölgyeim!” – mondta az író egy korábbi interjújában.
Bevallása szerint már évek óta ízlelgette, hogy írni kellene egy olyan könyvet, ami érzelmi mankót ad a nők kezébe, életszagú példákkal, amikről magukra ismerhetnek az olvasók, és ami a menopauzát nem egy kínos, szégyellnivaló dologként tálalja.
„Aztán egyik nap kitaláltam a szót: MeNŐpauza! Egy trendi változókor, amit átélve, egy új szintre emelt, minőségi korba lépünk, amit egyáltalán nem kellene szégyellnünk!” Így született meg a fejében Niko, a negyvenes nő karaktere és története, aki változókorba ér, és ez teljesen felforgatja az életét. A romantikus regény után a szakorvosokkal (pszichiáter, szexológus, onkológus, paleoketogén táplálkozási tanácsadó) készített interjúkat, hogy az olvasók minél átfogóbb képet kapjanak a folyamatról. A Pauza-trilógia második része szintén tabudöntögető: a MAN♂pauza a férfiak „nem létező” klimaxáról szól, a befejező rész pedig a MűNŐpauza, a változókor késői szakaszáról: hüvelyszárazság, inkontinencia és a labilissá váló idegrendszer egyik következményeként a házassági válságról szól.
„Úgy lettünk nevelve, azt láttuk, hogy erről nem beszélünk, hanem csendben elviseljük, bármivel is jár a változás. Az anyáink, nagyanyáink maximum annyit mondtak róla, hogy majd te is megtudod egyszer, így érthető, ha ma is tabuként kezeljük. A legtöbb nő gyakorlatilag azzal a kis biológiai tudással szembesül a változókorral, amit az általános és középiskolában magára szedett” – magyarázza Edina, aki szerint ő még a „megúszósok” közé tartozik, hiszen a hőhullámokon kívül más kellemetlen tünete nem volt. Azt mondja, hogy minden nőnek tudnia kellene, mi vár/várhat rá, miután elmarad a menstruációja, és biológiailag terméketlenné válik. Szerinte azért kell róla minél többet beszélni, hogy a nők tudják, nincsenek egyedül a saját félelmeikkel, küzdelmeikkel, amik ilyenkor természetes reakciók. Másrészt – folytatja az író –, ez azért is fontos, mert ha mi nem beszélünk róla, akkor hogyan fogjuk edukálni a lányainkat?
„A fotó idén áprilisban készült és azért gondoltam erre, mert virágzó fa alatt állok – én, a menopauzán már jóval átesett, másodvirágzását élő nő.”
Én is?!
„A döbbenet. Ez az első reakció” – állítja Edina, aki kisebb sokkot kapott 45 évesen, amikor az első klasszikus tünetet, a hőhullámokat tapasztalta magán. „Az ember valahogy azt hiszi, hogy ezek a természetes változások, események, mint az öregedés, vagy az elmúlás, rá nem vonatkoznak” – mondja, visszaemlékezve arra, hogyan élte meg a felismerést, hogy változókorba ért. Ezt a folyamatot egyébként a petefészek hormontermelésének csökkenése okozza, vagyis a menopauza során egyrészt megszűnik a tüszőtermelés és a tüszők száma elkezd fogyni, ami a fogamzóképesség csökkenésével, majd megszűnésével jár. A másik tényező a hormontermeléssel van összefüggésben: ekkor kezd fokozatosan csökkenni az ösztrogén. Magyarországon jellemzően 50-51 éves korban következik be, de előfordulhat korábban, akár negyvenévesen is, a folyamat pedig eltarthat 5 -15 évig. Ezt az időszakot egyéb tünetek is kísérik: a legjellemzőbb panaszok a hangulati ingadozások, hőhullámok, alvászavarok, a szexuális vágy csökkenése, hüvelyszárazság. Mára az orvostudomány annyit fejlődött, hogy a legtöbb tünetre van megoldás, ezért fontos, hogy minél több információnk legyen a témában.
Csak azért mert nagyanyáink és dédanyáink segítség nélkül vészelték át ezt az időszakot, még nem jelenti azt, hogy ennek így is kell maradnia, vagy hogy a kezeletlen panaszoknak nem lehetnek negatív következményei.
A jó életminőség miatt elengedhetetlen foglalkozni azzal, hogy a hormonális változások milyen hatással lehetnek hosszútávon a fizikai egészségünkre. A női szervezet ugyanis úgy van kitalálva, hogy minél tovább tart az aktív, menstruációs életszakasz, annál jobb, mert annak egészségvédelmi funkciója van, és ezen belül természetesen lélektani szerepe is. Tehát nem arról van szó, hogy a nő „hisztizik”, amiért elérte az idősödés – ez egy nagyon gyakori, szélesebb körben elterjedt hozzáállás –, hanem arról, hogy biológiailag is nagy változások állnak be a szervezetébe. Ezek pedig kihatással vannak a hangulatára, a mentális állapotára. „Persze a megélése függ a személyiségünktől is, hogy ki mennyire nyitott a változásra, aminek igenis lehetnek pozitív hozadékai” – magyarázza Edina.
Gyere, mesélj!
Hasonló véleményen van Iványi Orsolya is, aki két évvel ezelőtt hozta létre a Neverordinary zárt Facebook csoportot, azzal a céllal, hogy legyen egy biztonságos tér a nők számára, ahol a változókorral kapcsolatos kérdéseiket, dilemmáikat, félelmeiket kibeszélhetik, tanácsot kérhetnek egymástól a témában.
Iványi Orsi (Fotó: Gregus Máté)
„A legjellemzőbb visszajelzés a nőktől a zárt csoportomban, hogy miért nem készítette fel őket senki sem arra, ami történni fog velük”– mondja Orsi, reflektálva Edina tapasztalataira. „Ma már több mint 2600-an vagyunk a csoportban. A Menopauza Cafe események mindig telt házasok, egyre többet is nyilatkozom a témában, hogy felhívjam a figyelmet a témára, és hogy ideje más megvilágításban tekinteni erre a folyamatra, ami nem betegség” – mondja, hozzátéve, hogy az oldalán szeretne igazi segítséget nyújtani, hogy megfelelő információ álljon a nők rendelkezésére, ideértve az edukációt is, és azt is, hogy tudják, léteznek már kezelések a tünetekre. Orsi időközben menopauza-aktivista , és egyben a Vichy Neovadiol Változókor nagykövete lett, szeretné, ha ennél is többet beszélnénk a témáról, sőt, cégekkel is tárgyal, amivel az a nem titkolt célja, hogy vezessék be a munkahelyi menopauza policyt. Erre volna is igény, Orsi ugyanis azt meséli, hogy a csoportban visszatérő kérdés, miszerint a munkahelyen beszéljenek-e a változókorról, amelynek a tünetei nem hagyhatók otthon. És amíg nálunk a nők legfeljebb halkan suttognak erről egymás között, addig Angliában már egyre több helyen tartanak menopauza-továbbképzést vezetőknek. Megalapozott okokból, hiszen a nők önértékelésére nagy hatással van a szűk környezet reakciója, ami sajnos gyakran negatív – legyen szó családról, vagy munkahelyi környezetről. „Amikor az első hőhullám elkapott, épp ott volt velem egy férfi ismerősöm. Nevetve csak annyit kérdezett: ››Csak nem magácskát is elérte a banyakór?‹‹” – ezt a nem éppen kellemes, de nagyon is általános tapasztalatot már Edina osztja meg. Persze, van olyan nő, aki panasz nélkül éli meg a menopauzát, sőt, örül, hogy nincs menstruáció többet, meg nem kell fogamzásgátlót szedni. De ők csak a nők negyedét teszik ki, a többieknek vannak panaszaik, a hőhullám például szinte minden érintettnél jelentkezik, sőt, igencsak meg tudja keseríteni a mindennapokat. A kellemetlen jelenség elviselésében pedig nem segít, ha a környezet elbagatellizálja, vagy egyszerűen kineveti érte az illetőt.
Jobb ha megszokjuk: megöregszünk
Sem Edina, sem Orsi nem állítja azt, hogy a hormonális változások, az öregedés megélése (menopauza nélkül is) könnyű lenne, ugyanakkor abban biztosak, hogy a megfelelő ismeretekkel felvértezve egyáltalán nem kell olyan nehéznek, szörnyűnek lennie, mint ahogy most gondolkodunk róla. Hogy ez a felfogás szélesebb körben is általánossá váljon, nagy szükség volna pozitív példákra is, ebben viszont egyelőre hiány van itthon: nem nagyon tudunk mutatni olyan női hírességet, aki mer beszélni az idősödésről, vagy a menopauzájáról.
De nehéz is ezekbe az egyelőre kényes témákba beleállni egy olyan instant világban, ahol a huszonévesek már a mimikai ráncaik miatt aggódnak, ahol nem beszélünk a halálról, és ezáltal az öregedést is egyre inkább démonizáljuk.
Ugyanakkor nemzetközi szinteken pozitív tendencia figyelhető meg , és egyre több idősebb nő vállalja fel ezt az úttörő szerepet. Mint például Gwyneth Paltrow, aki 46 évesen lépett a menopauza korai szakaszába, és ezt nem is titkolta. A színésznő célja, hogy a nők ne szégyelljék a menopauzát. Egy videójában úgy fogalmaz: „Itt az idő a változókort rebrandingelni”. Paltrow egyébként egy saját fejlesztésű táplálékkiegészítő terméket forgalmaz menopauzás nők számára, de még ha egyszerű marketingfogásról is van szó, az ügynek ezzel is jót tett. Aztán ott van Meg Matthews, a rocksztár Noel Gallagher egykori felesége, aki szintén nyíltan mesél a menopauzás időszakról. A Guardiannak azt mondta, hogy szerinte csak kibeszéléssel lehet a menopauza szégyenletes, titkolni való mivoltát semmissé tenni. Az ötvenes éveiben járó Meg nem titkolta azt sem, hogy a tünetek néha nagyon kellemetlenek: nála gyakori volt a levertség, a hányinger, az enervált állapot, és gyakran panaszkodott ízületi fájdalomra is. Egy blogot is indított, amelyet pár hónap alatt közel kétmillióan olvastak, később pedig több telt házas konferenciát is tartott menopauza témában. A jól öregedésnek iskolapéldája – még ha a helyzetét nem is lehet összehasonlítani egy hétköznapi, civil nőjével – Jane Fonda. A 82 éves színésznő sokat tesz azért, hogy ne csak a férfiak idősödése legyen elfogadott, „sármos”, hanem a nők is bátran megélhessék és kiaknázhassák ezt az időszakot. A róla szóló dokumentumfilmjében például őszintén vall arról, hogy bár jól viszonyul az öregedéshez, ettől függetlenül igénybe vesz olyan szépészeti beavatkozásokat, amelyektől jobban érzi magát a bőrében. Mindemellett naponta edz, és odafigyel az étkezésére, ugyanakkor soha nem akart idősebb korában huszonévesnek látszani. Ugyanez sajnos nem mondható el sok világsztárról, akik régi önmagukat vizionálva, torz gumibabákká plasztikáztatják magukat.
Jane Fonda és Lily Tomlin (Fotó: Amanda Edwards/WireImage/Getty Images)
Tudatformáló filmek, pozitív példák
Jó hír az is, hogy a menopauza témájával, az idősödés elfogadásával egyre több filmes alkotásban találkozhatunk, ami nagy áttörés, hiszen így juthat el a szélesebb rétegekhez az üzenet, hogy a menopauza nem az élet végét jelenti, sőt. Erről (is) szól a Grace and Frankie című Netflix-sorozat, amelyben két hetvenes, Grace (Jane Fonda) és Frankie (Lily Tomlin), mindennapjain keresztül árnyalódik a kép, hogy milyen lehet egy minőségi nyugdíjas lét. Persze ehhez az sem árt, ha egzisztenciális biztonságban élhetjük az „aranykorunkat” – itthon sajnos ez ritkán adatik meg –, amely lehetővé teheti, hogy hetven fölött is megvalósítsuk önmagunkat. Ezen túlmenően a film azért is tabudöntögető, mert nyíltan beszél arról, hogy az idősödés során a test miként változik, így szó esik a hüvelyszárazságról, a feledékenységről, vagy a mozgás nehézségeiről. Nemcsak női szemszögből, hanem ex-férjek történetein keresztül a férfi aspektust is érzékletesen bemutatja. Egy másik sorozat karanténban készült Dun Breedin’ címmel, és a YouTube-on látható. Ez néhány barátnő életét követi – láthatjuk, hogyan zajlanak az egyébként sem egyszerű hétköznapok, és mi történik, amikor a menopauza is becsenget. „Nagyon sok ember irtózik már a menopauza szótól is, a humor által viszont sokkal könnyebb beszélni róla, és humorra most nagyon is szükségünk van a jelenlegi helyzetben. Úttörő az a tény, hogy profi színésznőként a családunk segítségével készítettünk sorozatot a menopauzáról” – mondta Denise Welch, a sorozat egyik színésznője. Szerencsére itthonról is tudok jó példát említeni, egy színdarabot, ami Tallós Rita révén került színpadra Menopauza címmel. A kétfelvonásos előadáson négy különböző, ám hasonló korú nő találkozásának lesznek tanúi a nézők: egy üzletasszony, egy celeb, egy korosodó hippi és egy egyszerű háziasszony botlik egymásba a plázában. A téma a kisvártatva mindnyájukat sújtó klimax – innen indul a humorral szőtt sztori. Tallós Rita, a rendező egy interjújában úgy fogalmazott, hogy szeret olyan témákkal foglalkozni, amelyek tabusítva vannak. A menopauza is ilyen, egyszerűen nem illik rá utalni sem.
Divat a pro-aging
Úgy tűnik, hogy a divat- és a szépségiparban is egyre inkább kapiskálják, hogy gazdaságilag is megéri az idősebb korosztályra lőni. Például prominens divatlapok is egyre gyakrabban szerepeltetnek idősebb színésznőket, modelleket. Tavaly például a 81 éves Jane Fondát láthattuk a brit Vogue címlapján – ebben a számban egyébként csak ötven feletti nők szerepeltek –, majd idén Judi Dench színésznő következett, aki a 85 évével a legidősebb címlaplány lett a Vogue 104 éves történetében. Ma már nagy valószínűséggel az sem történhetne meg, ami a kilencvenes években Isabella Rossellini színésznővel, akivel a Lancôme szerződést bontott, mondván, túl idős ahhoz (42 éves volt csak ekkor!), hogy a brandet képviselje. A 2010-es évek mintha meghozták volna a változást, még ha ezt vélhetőleg gazdasági érdekek is indukálták: ma ugyanúgy ikon lehet a bőven ötven fölött járó Naomi Campbell, mint a húszas éveit taposó Palvin Barbara. A pro-aging erősebb az olyan szegmensekben, mint a film, vagy a divatipar, ugyanakkor még várat magára, hogy ez a hétköznapi emberek hétköznapi életébe is lecsorogjon.
Épp ezért különösen fontosak az olyan alulról jövő kezdeményezések, mint a Neverordinary Facebook csoport, vagy a fentebb említett tabudöntögető alkotások, produkciók.
Így lehet egyre szélesebb rétegekhez eljuttatni az üzenetet, miszerint hiába a fiatalságkultusz, az öregedés mégiscsak kiváltság, amit ha nem értékelünk, akkor magát az életet sem tiszteljük.
Talán kezd formálódni egy olyan irány, amelyben teljesen elfogadott lesz, ha némi segítséggel tompítjuk az idő múlásának látható nyomait, és kínos lesz, amikor valaki egyáltalán nem tudja elfogadni, hogy a fiatal évei már elmúltak, és ezért saját karikatúrájává szabatja át magát. Egyre fontosabbá válik a tudatosság, az idősebb korra való felkészülés, amivel azért is érdemes számolni, mert a mai ember jóval tovább él, mint az elődeink, ezért egyáltalán nem mindegy, hogy a hátramaradt – jó esetben – évtizedeket milyen minőségben éljük le.
„Amire mindenki rájön, hogy mostantól nem kell foglalkozni mások véleményével. És ez hihetetlen magabiztosságot is ad. Nem kell másokkal foglalkozni. Ez jelenti az igazi áttörést” – mondja Orsi, hozzátéve, hogy tök mindegy, hány éves vagy, ha a tested és az agyad bírja. Az életkor nem szab határt semminek. „Ez a változókor egy jó ébresztő, hogy átgondoljuk, hogyan élünk és mit szeretnénk még elérni az életben.”
(Kiemelt kép: Getty Images)
