A Fabulon épület nagyságú óriásplakátja a Kálvin téren fogalom volt, ahogy a modellje, Pataki Ági is azzá vált. Karrierjét végigkísérhettük, hogyan lett belőle neves üzletasszony, filmproducer. Most fia, István meséli el Szegő Andrásnak, milyen anyuka volt Ági.
– Zavarba ejtő számomra beszélgetni veled Pataki Ágiról, mivel ő jelentette és jelenti az elmúlt félszáz évben a női idolt megjelenésével, tartásával, viselkedésével, méltóságával, érzékenységével, önmaga vállalásával. Ő az, akit a nők példaképnek tekintenek, a férfiak csodálnak, számodra pedig anyuka.
– Ez nekem is nagyon furcsa volt. Én annyit érzékeltem, hogy kiskoromban itt volt az anyukám, aki apukámmal együtt, szinte minden egyebet háttérbe tolva, csak engem szeretett, lesték a gondolataimat, tanítgattak, csak velem foglalkoztak. Aztán döbbenten vettem észre, hogy bárhova megyünk, figyelik őt, mindenki szót akar váltani vele, anélkül, hogy tenne bármit is, egy csapásra középponttá válik. Hogy van ez? Hát ő az én anyukám!
– Zavart?
– Kicsit igen. Meg ez a körülötte lévő nagy pezsgés sem tetszett.
– Ráadásul a papád egy roppant méretű, jó kedélyű ember, a filmes szakma egyik nagy mogulja, aki roppant nyomatékkal van jelen mindenhol.
– Így van, és ennek következtében szép csendben, amúgy félrehúzódva nemigen tudunk társaságban jelen lenni. Egyikük vagy másikuk köré mindig sereglenek az emberek. Ebből is alakult egy fura szokásom, hogy egy kicsit arrébb megyek, arrébb húzódom tőlük, hogy ne kerüljek a fókuszba. Mondom, ez főleg kiskoromban feszélyezett, azóta megszoktam, és inkább büszkeséget érzek, hogy nekem ilyen anyukám van.
