Maximalista, egész életét a tánc határozza meg. Tatabányáról indult Amerika és Európa nagy színpadaira, rengeteg karaktert táncolt, rendezőként is bizonyított, szerepelt filmben, és számos művészeti projektben vesz részt. Sokszínűsége ellenére Ladányi Andrea saját magát táncosként definiálja, aki a mai napig bármiből tud inspirálódni. Márciusban Kossuth-díjjal tüntették ki, bár a járvány miatt még nem tudta személyesen átvenni.
„Bárkitől tudok tanulni”
„A balettintézetben nincs gyerekkor” – mondja, és hozzáteszi, hogy hároméves kora óta része a tánc az életének, ekkor figyeltek fel először a tehetségére és fogyni nem akaró energiájára. Később az Állami Balettintézet, majd a Magyar Táncművészeti Főiskola tanulója lett, tizenkilenc évesen pedig a Markó Iván vezette Győri Balett szólótáncosaként állt színpadra. Ekkor már egyértelmű volt számára, hogy a modern balett lesz az ő világa, de a nyolcvanas években ez a műfaj még viszonylag ismeretlen volt itthon. „Kíváncsi voltam, mennyit ér külföldön a tehetségem” – mesél azokról az időkről, amikor elhagyta az országot, hogy balett-, moderntánc- és dzsessztanulmányokat folytasson Torontóban, New Yorkban és Los Angelesben.
Saját társulatot indított
Életének nagy fordulópontjaként tekint az 1989-től 1991-ig tartó időszakra, amikor a Helsinki Városi Színház vendégszólistája volt. Ott ismerte meg Jorma Uotinen táncos-koreográfust, aki több szempontból is nagy hatással volt rá, többek között tőle tanulta meg, hogy nem csak az autoriter tanítási módszer létezik. „Soha nem szeretett annyira a közönség, mint Finnországban. Az expresszionizmusom lenyűgözte az ottaniakat.” Hozzáteszi, hogy szerinte nehéz lenne szétszálazni, kik azok a személyek, akik a szakmai sikerekre motiválták, ösztönözték. „Hihetetlen széles a skálája azoknak az embereknek, akikkel a karrierem alatt kapcsolatba kerültem, és valamilyen módon pozitív irányba befolyásolták a szakmai tudásomat. A mai napig nyitott vagyok ezekre az inputokra, elbűvöl mások profizmusa, tudása, és bárkitől tudok tanulni, akár egy utcán elkapott pillanatból is” – magyarázza.
Az önálló táncestek mellett 1995-ben La dance company néven saját társulatot indított, de Magyarországot sem hagyta el végleg, azt mondja, mindig az otthona marad.
Film és színház
Amikor hazajött egy szólótánccal, Jancsó Miklós kiválasztotta a Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten című filmjébe. Emellett a vígszínházi West Side Story óta több híres koreográfia is fűződik a nevéhez, és hét éven át vezette a Színház- és Filmművészeti Egyetem mozgás tanszékét. Az öreg hölgy látogatása című darab újabb szakmai elismerést hozott számára, a lenyűgöző karakterformálásért 2008-ban a POSZT-on a legjobb női alakításért járó díjat kapta. Nemrég pedig Bergendy Péter Post Mortem című horrorfilmjében szerepelt. Az elmúlt tíz évben Budapest, Barcelona és Los Angeles között ingázott, és ha nem jelenik meg a koronavírus, akkor a győri Vaskakas Bábszínházzal és a KL Színházzal készítene darabokat. Az évi egy-két magyarországi koreográfusi munka mellett táncstúdióban tanít Barcelonában és Los Angelesben. A járvány idején is talált magának új kihívásokat: egyperces performanszokat improvizált videóra, és elküldte a szintén Barcelonában élő Bánki Ákos festőművésznek, a táncok alapján készült videófestéseket a közösségimédia-oldalakon tették közzé.
Fotó: Borlai Gergő
