Galériánkra kattintva ízelítőt kaptok a lap tartalmából:
Hóesés nyáron
Már a reklámipar is felfigyelt az ötven pluszos korosztályra, és amíg régen az idősödőkre legyintettek, mondván, ők maradiak, mára egészen más megítélés alá kerültek. A hatvanöt év felettiek többsége (mintegy kilencvenöt százalékuk!) használja az interneten a levelezést és a böngészőprogramot, labdázik a kicsikkel a kertben, társaságban kirándul. A napokban egy generációkutató sorolta a legfrissebb adatokat, miszerint a közösségi oldalakon is rendkívül aktívak az idősek, már nem (csak) a ház előtti padon pletykálják ki a nap eseményeit. Az édesanyám rendszerint meséli telefonon, hogy milyen francia filmet talált a videós tartalommegosztó csatornán, vagy a kedvenc bloggere hová utazott el pihenni. Persze hogy őt hívom fel, ha nem sűrűsödik be a bogyós gyümölcsökből készített lekvár, mert erre kevés eséllyel találok választ a világhálón. A felettünk járó generációk gondolkodását, tapasztalatait nemcsak a vasárnapi ebédnél, de a munkaerőpiacon is érdemes „fülelni”. Engem például érdekelt, hogy Verebes István színész- rendező hogyan éli hétköznapjait Bazitán, mit tart fontosnak az életben távol a fővárostól. Nem szeretnék minden poént lelőni, de ma is olyan feladatokat vállal el szívesen, amelyekben érzi a kalandot, a kockázatot, ahogy ma mondanánk, a kihívást. Az új dolgok iránti kíváncsiság jellemzi lapszámunk több szereplőjét, így például Szabados Ágnest, aki a híradós munkái mellett könyvklubot alapított, hogy maga is többet olvasson, tanuljon a könyvmenedzselésről, és összetartsa az olvasni szerető közösséget. Az ismert étterem-tulajdonos, Wang úr például a szülői akarattal ment szembe, amikor Budapestre költözött, hogy elhozza nekünk a kínai konyha autentikus ételeit. Megismerhetjük Pataki Ági egykori modell, üzletasszony másik arcát, az anyáét: fi a, István osztja meg velünk személyes emlékeit. Amikor István még kicsi volt, egy hivatalos vacsorán találkoztam az édesanyjával, ami máig maradandó élmény számomra. Túrógombócot rendeltünk édességnek, amit persze forrón tálaltak. Ma is emlékszem, hogy Ági sietett haza este a kisfiához, és gondolta, fújja az ételt, hogy gyorsabban kihűljön. Akkor pedig mindannyiunk meglepetésére a hófehér porcukor a levegőbe emelkedett, és hóesésként szállt az orrunkra. Nevetésben törtünk ki, és bár addig sem volt rossz a hangulat, de onnantól… A humorra nagy szükségünk van, nélküle ugyanis sótlan az életünk. Károly herceg talán a legjobb példa arra, hogy miután szabadjára engedte érzelmeit a nagyvilág előtt, szeretgeti az unokáit, és nyíltan vállalja, hogy a vírussal is megküzdött, a britek kedvenc nagypapája lett. Talán ilyen kevés elegendő a nyári boldogsághoz: egy kicsit engedjük el magunkat… a feladatok megvárnak.
Eszes Andrea, vezetőszerkesztő
