Galériánkra kattintva ízelítőt kaptok a lap tartalmából:
Osztályharc helyett
Nehéz dolog arról döntést hozni, hogy mikor kit preferáljon az ember. Volt már olyan, hogy valakit azért választottam, mert okos volt, vagy mert szép, vagy erős, vagy éppen ügyes. De az is sokszor előfordult, hogy éppen azért választottam valakit, mert nem volt olyan okos, vagy erős, vagy szép, vagy ügyes. Versenyhelyzetekben szinte mindig a gyengébbnek szurkolok – szerencsére nem rajtam múlik a győzelem. De olyasmire, hogy valakit csak azért előnyben részesítettem volna, mert férfi, vagy éppen mert nő, nem emlékszem.
Illetve mégis.
Most, hogy ezt leírtam, máris eszembe jutott egyetlen helyzet, amikor biztos, hogy hamarabb fogom a fiaimat választani, mint a lányaimat. Amikor valami undorító, kockázatos, kellemetlen feladatot kell elvégezni. Nem azért, mert erre születtek, hanem mert nekik kell ezt vállalniuk. Az utálatos és veszélyes munkákat is el kell valakinek végeznie, és úgy gondolom, azok legyenek inkább a férfiak.
A halálos végű munkahelyi balesetek áldozatai 96%-ban férfiak. És ez így van rendjén. Nem hiszem, hogy ezen a téren a nemek közötti egyenlőségre kellene törekedni. Vállalják csak a férfiak az életveszéllyel járó megbízatásokat!
Ez a férfiszolidaritás alapja: a küzdelem során – akár egymás kárára – elért eredmény elismerése. És soha, de soha nem találkoztam olyannal, hogy ez valaha is a nők kárára, a nők ellen irányult volna.
Emlékszem, amikor a kolléganőm előállt az ötlettel, hogy a nők közötti összefogásról, szolidaritásról szeretne írni, kicsit összeszorult a gyomrom. Attól féltem, megint arról lesz szó, hogy a nők támogassák egymást a férfiak ellenében. Hogy kísértet járja majd be a Nők Lapját, az osztályharc kísértete, a nők osztálya a férfiak osztálya ellen. Hogy az lesz az üzenet, hogy a nőknek nemi alapon kötelességük támogatni egymást a férjeik, fiaik, apáik ellenében. És amikor aggályaimat elmondtam a kolléganőmnek, ő csak annyit felelt: jé, ez eszembe sem jutott!
Szóval a cikk megszületett, és tényleg nem erről szól, hanem sokkal inkább a nők közösség-, sőt társadalomépítő erejéről. Arról, hogy az a csapat, ahol a nők ellenségesek és piszkálódnak, szétesik, ahol viszont jóban vannak, és támogatják egymást, szárnyal. Ha a nő boldog, mindenki boldog.
Krúdy Tamás, vezetőszerkesztő