Gyerekkorában sok kislány elképzeli, hogy milyen lehet fiúnak lenni. Én úgy gondoltam, hogy a fiúk sokkal szerencsésebbek, mert mindenki azt hiszi róluk, hogy keményebbek, és el is határoztam, hogy velem ugyan nem fog kiszúrni a természet: egészen a pubertáskorig keménykedtem is, ahogyan csak tudtam, de leginkább a kisöcsém dominálásában, valamint a felnőttekkel való vitázásban éltem ki magam. Ez a fázis azonban egyszer csak véget ért, és ma már eszembe sem jutna, hogy szívesen cserélnék a férfiakkal. Nem azért, mert azt gondolom, hogy nekik nehezebb az életük, hanem valószínűleg azért, mert megismertem és hozzászoktam a női léthez annak nehézségeivel és persze előnyeivel együtt. Vannak azonban a világon olyan nők, akik életük egy adott pillanatában úgy döntenek, hogy onnantól férfiként folytatják az életüket. Ezeket a nőket a Balkánon burrneshe-nak hívják.

Egy nő annyit ér, mint fél férfi

A „burre” albánul azt jelenti, hogy férfi, a szó végződése viszont a nyelvtani nőnem végződését jelöli. Ezek a nők, amikor a férfiélet mellett döntenek levágatják a hajukat, férfiruhában járnak, és a közösség életében teljes értékű férfiként vesznek részt, noha testméretükből, testalkatukból és szőrtelen arcukból sokszor első ránézésre látszik, hogy nem férfinak születtek. Ettől függetlenül, nagy tiszteletnek örvendenek és a közösség teljes jogú férfiként kezeli őket, elsősorban azért, mert elvállalták, hogy olyan feladatot lássanak el, amire nem születtek. Ez a feladat – mivel patriarchális viszonyok között élnek – a család vezetése és védelme. Ez esetben a nők nemváltása teljes egészében társadalmi konstrukció és nincs köze sem a nemi identitásuk biológiai részéhez, sem a szexualitásukhoz.

Maga a tradíció a középkori albán kódexből, a Kanunból indul ki, és bár Albánia nagyrészt és hivatalosan is muszlim ország, a keresztény közösségek is követték az ebben megfogalmazott szabályokat. Sőt, a környékező országokban, mint Koszovóban, Macedóniában, de még Horvátország egyes részein is élnek burrnesha-k. Az albán kódex az élet minden aspektusát szabályozza, akárcsak az Ószövetség, és olyan dolgokat tartalmaz, hogy egy nő annyit ér, mint fél férfi, egy szűz viszont annyit, mint egy egész. Előírja, hogy minden családban kell hogy legyen egy férfi, aki képviseli őket a közösségben, fiúörökös nélkül ugyanis elveszne a család vagyona, de a társadalmi megbecsülése is. Az áldozat meghozatalára, mely azért komolyabb privilégiumokkal is jár, többnyire azért van szükség, mert a patriarchális közösség, melynek működése sok tekintetben középkori állapotokat idéz, nem engedi, hogy a nők a gyerekek nevelésén és a háztartás ellátásán kívül bármilyen társadalmi szerepet vállaljanak. Ha valami miatt tehát meghal a család utolsó férfitagja, akkor egy nőnek kell átvennie a szerepét. Ez „Isten útja”. Ezek a férfiként élő nők sok előnyt élveznek a többi nőhöz képest, de ennek persze ki nem mondott ára van.

Ha nincs férfi a háznál

A Russia Today-nak nyilatkozó Nadire Xhixha így fogalmaz: „Mit mondhatnék? Anyám ikreket szült, egy fiút és egy lányt, a testvéremet és engem; kilencen voltunk. Az öcsém, az egyetlen fiú, meghalt, ezért döntöttem úgy, hogy burrneshe leszek.” Mindez akkor történt, amikor Nadire csupán 13 éves volt, így nem csupán az ő döntése, de a családé is lehetett. Így szabad életet kapott, azaz dohányozhatott és ihatott, valamint beléphetett a férfiaknak fenntartott közösségi terekbe, viszont a férfiakkal kellett dolgoznia is, tehát nehéz fizikai munkát végzett. Ő is, mint mások a korosztályából (70+) csak három osztályt végzett, de az Albán Alpokban egyébként sem jellemző, hogy az emberek szellemi munkából éljenek. Ma már csak a kertben dolgozgat, és továbbra is távol tartja magát a hagyományosan női munkáktól, mert pozíciójából adódóan ezeket most sem végezhetné; falujában fontos embernek számít.

Sokol (női nevén Zhire) Zmajli, 80 éves burrneshe, akik pásztorként dolgozott az Albán Alpokban. (fotó: Ben Speck/Getty Images)

A burrnesha-k létezése azért érdekes, mert egyfajta szabadság lehetőségét biztosított a nőknek, akik semmilyen más módon nem élhettek független életet. Ha egy nő megházasodik, azonnal a férj családjához költözik, és onnantól annak a családnak a „tulajdona”. Valójában ebben semmi meglepő nincsen, hiszen a világtörténelem során ez nagyrészt így volt, illetve a világ sok részén a mai napig is így van, nem csak a muszlim, de az afrikai keresztény közösségekben is, sőt, Ázsia számos részén szintén. Az sem példátlan a világon, hogy a nők átveszik a férfi szerepet a közösségben, ez természetes folyománya a radikálisan patriarchális berendezkedésnek. Valójában az a meglepő, hogy a Balkán földrajzilag milyen közel van Európa kellős közepéhez. Ugyanakkor az elszigeteltség – melynek nem csak földrajzi, hanem infrastrukturális és gazdasági okai is vannak – vezethet ahhoz, hogy egyes közösségek kevésbé érzik szükségét, hogy változtassanak a szokásaikon.
Diana Rakipi, aki ma már nyugdíjas, de valaha vámőrként dolgozott, így lett burrneshe: „akkor születettem, amikor nem volt férfi a háznál mert a háborúban voltak, tehát fiú helyett születtem, és fiúként nőttem fel. Ha bárki megsértett egy női szomszédot, én bántam el velük. Megkérdeztem őket, hogy hogy képzelik, és megfenyegettem őket, hogy többé ne kerüljenek a közelembe. Ha nőként éltem volna, én lehettem volna Miss Amerika, amilyen szép voltam. Elegáns voltam, gyönyörű hajam volt; sokan csak a hajamat látták, nem pedig a férfias tulajdonságaimat. Mindig azt kérdezték, honnan jön ez a hosszú hajú jugoszláv lány? Így hát levágattam a hajamat is. Azóta borbélyhoz járok” – mesélte a Russia Today-nek.
Más nők azért vállalták a burrneshe létet, mert érdekházasság elől menekültek. A szülők a múltban sokszor már a gyerekek születésekor eldöntötték, hogy kivel fognak összeházasodni, és ha egy nőnek nem tetszett a kiválasztott férfi, akkor annak a családja azt nagyon komoly sértésnek fogta fel, ami vérbosszút kívánt. Így a nők, ha nem akarták, hogy a másik családot ért szégyen miatt az ő családjuk tagjai megfogyatkozzanak, vagy vállalták a házasságot, vagy beálltak burrneshe-nek, így mentve meg a család becsületét. Mivel a nő átveszi a családfő szerepét, ha a család konfliktusba kerül egy másik családdal, – ami a középkori szabályzatból eredendően nem jogi úton, vagy hosszadalmas vitákkal szokott rendeződni –, a családfőnek kell a dolgot megoldania, azaz neki. Ez eredetileg azt jelenti, hogy vérontás szükségeltetik, de ma már ez szerencsére nem jellemző az Albán Alpokban.

Nincs visszatérés

Prend Pepjoni, szintén idős asszony, hiába visel öltönyt, így fogalmaz: „Mindent a szüleimért tettem. Isten nevében szenvedtem, de sem én, sem a rokonaim nem bánjuk. Hogy is álmodhatnék esküvőről mindazok után, ami történt?” Prend összes fiútestvére meghalt, és apja ezek után fiúörökösre vágyva, újraházasodott. Csakhogy az első felesége ekkor még élt, méghozzá együtt az új feleséggel. Persze a bigámia nem csak tiltott, de hatalmas szégyen is, így Prend vált családfővé, ezzel biztosítva a család túlélését.
Ebből az életből nincsen visszatérés: bár ma már hivatalosan nem sújtja retorzió azt a burrneshe-t, aki inkább nőként élne, a szokásjog ezt nem engedi meg. A kevés videós interjú alapján úgy tűnik, hogy ezek a férfiként elő nők azért alapvetően nőnek tekintik magukat, akik teljességgel átvették a férfiszerepet. Tehát az identitásuk nem zavaros, viszont elég bonyolult. Nyilván, ha valaki leél egy teljes életet valamilyen módon, akkor hiába lenne rá lehetősége, nem valószínű, hogy természetesnek érezné, hogy ezen változtasson. Ma már nőként is nyugodtan dohányozhatnának és ihatnának, vagy akár dolgozhatnának férfiszakmában a burrnesha-k, de mivel idősek, nem változtatnak. Egy hosszú hajú burrneshe-ről is készült videófelvétel, aki, túl a hetvenen, úgy érezte a film készültekor, hogy közeleg a halála, így hát megnövesztette a haját, mondván, hogy „hosszú hajjal meghalni méltóságteljesebb.”
A merev szabályok és tabusítás nem teszi lehetővé azt sem, hogy ezeknek a nőknek a szexualitása témává váljon. Elvileg mindannyian szüzen élik le az életüket, hiszen ezt az utat csak házasságkötés előtt lehet választani. Lehetséges, hogy vannak közöttük homoszexuálisok is, de maga a homoszexualitás sem olyan téma, ami ne lenne tabu ezekben a férfiak által uralt közösségekben. Ha a férfi-női kapcsolatról kérdezik őket, lényegében különböző válaszokat adnak, melyeknek azonban mindig az a lényege, hogy teljes cölibátusban élik le az életüket.
Nadire XiXha, nyugdíjas burrneshe, ezt mondja a szexuális kapcsolatokról: „Ne is kérdezzen erről, semmit nem tudok a férfiak és nők közötti viszonyokról, ez nem az én szakterületem. Van egy autóm és a faluközösség bármelyik férfitagja teljesen nyugodtan rám bízná a feleségét, ha valahova el kell vinni. Soha semmilyen tisztátalan gondolat még csak meg sem fordult a fejemben.” Hogy egyáltalán lehetséges-e, hogy egy embernek élete során soha ne legyen szexuális vágya, kérdéses, de ha egy burrneshe-nek mégis lennének ilyen jellegű vágyai, akkor arról semmit nem fogunk tőlük megtudni.
Bedri Gosteroni, burrneshe a helyzet pozitív oldalát látja: „a férfiak nekem panaszkodnak, a nők pedig az én vállamon sírnak, mindkét nem titkait ismerem, de szerintem a nőknek továbbra is nehezebb az élete a férfiakénál.” A szűkszavúság indokolt, hiszen ilyen dolgokról azon a környéken – és az a generáció pláne – nem beszél, ez nem csak a férfiként élő nők sajátossága.
Hogy összesen hány burrneshe él a Balkánon, nem lehet pontosan tudni, de számukat körülbelül 400-ra becsülik, és a legtöbbjük ötvenen, de inkább hatvan-hetven éves korán is túl van. Bár Albániában elvileg a nők egyenjogúak, hiba lenne azt gondolni, hogy ez valójában is így van, ha még nálunk, de nálunk nyugatabbra sem tartunk a teljes egyenjogúság gyakorlati megvalósulásánál.
A kérdésre, hogy szabad-e folyatni ezt a szokást Albániában Nadire Xhixha úgy felel, hogy: „nincs válaszom erre.” Diana Rakipi úgy látja, hogy „hogy az emberek egyre kevésbé tudnak viselkedni manapság, és ebből kifolyólag talán nem árt, ha vannak olyan emberek, akik arra teszik fel az életüket, hogy megfelelő módon, sőt példamutatóan viselkedjenek.” Valószínű azonban, hogy a jövőben nem a burrnesha-k, hanem azok a nők lesznek a példaképek, akik nőként élve is megtalálják a saját utukat, még ha ma is sok akadállyal kell ehhez szembenézniük.

(Kiemelt kép: Selman Brahim 40 éve látja el férfiként a családfő szerepet, annak ellenére, hogy nőnek született. Forrás: Corbis via Getty Images)