Darwin óta tudjuk, hogy a túlélés nem a legerősebbnek vagy a legintelligensebbnek adatik meg, hanem annak, aki képes – és hajlandó – alkalmazkodni a változásokhoz. A kutatók egyetértenek abban, hogy bár a jövő sok szempontból kiszámíthatatlan, egy dolog egészen biztos: a változás gyorsasága évről évre nő, vagyis folyamatosan új kihívásoknak kell megfelelnünk. És ez csak úgy megy, ha rugalmasak vagyunk.
Minden korszaknak megvan a maga népszerű, közbeszédet is tematizáló pszichológiai trendje. Az ezredfordulón a csapból is az érzelmi intelligencia folyt, majd teret nyert a pozitív pszichológia, mostanában pedig egyre többet hallani a rezilienciáról, ami lelki rugalmasságot, ellenállóképességet jelent. Ezalatt azt a képességet értik, hogy a komolyabb testi-lelki szenvedés vagy nehéz élethelyzetek átélése után az ember vissza tudja nyerni eredeti, stabil állapotát. Vagyis, hogy ad egy nagy pofont az élet, és ha el is dőlök, utána képes vagyok felállni.
Mindannyian kiegyensúlyozott életre vágyunk, ki békésebbre, ki izgalmasabbra, de mindenképpen problémamentesre. Nem akarunk felhőket a boldogságunk kék egén, ugyanakkor tudjuk, hogy a kudarcok, változások elkerülhetetlenek. A koronavírus rárúgta az ajtót a biztonságunkra, felborította a mindennapi megszokásainkat: egyik napról a másikra új helyzetbe kerültünk munka, megélhetés, emberi kapcsolatok, gyereknevelés szempontjából. Az új szituációt mindenki másképp kezelte, és ha igazi nyertesei nem is lettek a dolognak, nem nehéz belátni, hogy a rugalmasan alkalmazkodók könnyebben vették az akadályokat. Szerencsére ez a rugalmasság tanulható, tanítható.
A kudarc a barátunk
Ahhoz, hogy egy nehézségbe – legyen az munkahelyi, magánéleti, családi – ne roppanjunk bele, lennie kell egy mintának arra vonatkozóan, milyen is a kudarc. Hát először is veszettül keserű, alig bírjuk lenyelni. Azonnal el akarjuk felejteni, de nem hagy aludni, marja a torkunkat, szégyelljük. Pedig másokkal is megesik, csak senki nem szeret róla beszélni. Johannes Haushofer, a Princeton Egyetem pszichológiaprofesszora négy évvel ezelőtt összeállította rendhagyó önéletrajzát, amelyben nem a sikereit, hanem a kudarcait listázta: leírta, milyen ösztöndíjakat nem nyert el, hányszor nem adtak pénzt a kutatásaira, mely támogatásoktól esett el. Haushofer azzal, hogy megmutatta, egy kívülről sikeresnek tűnő életpálya mögött is rengeteg „bukta” rejlik, segíteni próbált azoknak, akik egy-egy zökkenő után elbizonytalanodnak.
