Hogy a természet közelében, hegyek ölelésében élni és működtetni egy 21. századi tanyát, melynek neve birtok, kihívás-e, vagy sem, az nem derült ki számomra. Az viszont igen, hogy Gyetvai Róbertnek és családjának nem kihívás a szavak nélküli kommunikáció. Számukra nem kérdés, hogy azonos irányba kell húzni azt a bizonyos szekeret, ami előbbre visz. Az egy éve megnyílt RoBirtokon jártunk.

Aki a fővárosból észak irányába autózik, a Vác táblánál dönthet, hogy Európa egyik legszebb barokk terét nézi-e meg a városban, vagy elhajt Kosd felé, az egyre növekvő lélekszámú, mesés kis faluba. Kosd, mint gyöngyszem a kagylóban, úgy fekszik a Naszály hegy és a környező dombok ölelésében. Ez a vidék nem a róna, ahol tanyák pihennek, itt hegy van barlangokkal, víznyelőkkel, vadakkal, dombok fenyvesekkel, gombákkal, rétek, virágok, a „jó palócok”, és a Mária Terézia által betelepített svábok leszármazottai, meg a fővárost megunt, természetre vágyó, ide költözött emberek.

Minden egy lóval kezdődött

A birtok tavaly nyár óta olyan unikumja a településnek, ami hétközben csoportokat, hétvégénként százakat csalogat a faluba. A titka még megfejthetetlen, de nem hinném, hogy csupán a törpekenguru, az ormányos medve és a többi vad lenne vonzó.
Szombat van. Kilenc óra, és a hegylábon kialakított parkoló szinte megtelt. A hőség rekkenő, a kaptató tüdőt és lábikrát próbáló, mégis özönlenek az emberek a héthektáros, modern tanyára. Megállnak, fölnéznek a Dunakanyar egyéb kilátópontjainál magasabbra nyújtózó, 652 méter magas Naszályra, találgatják, miért Násznép-barlang a neve a több mint kétszáz méter hosszú hegygyomri üregnek, végül ott állnak az istállók és a hatalmas szalmabálák közt vezető, levendulákkal szegélyezett úton, a birtokon. Bagira, a hatalmas, barátságos eb nem vakkantással üdvözöl, lassan közelít, körbeszaglász, méreget kicsit, aztán odébb áll.
– Tizenkilenc éve, Vácról kerültünk ide egy csecsemővel. Megfogott a falu elhelyezkedése, szépsége, csendje, a kanyargós utcák, a kedves emberek. A férjem alkalmazott volt, én a turizmusban dolgoztam, pályázati tanácsadással foglalkoztam, és tudtuk, a gyerekeinknek szabadon, ilyen környezetben kell felnőniük. Rebeka után két évvel született Dóri, hét évvel később Janka, majd Áron – meséli Anikó, közben az órájára pillant, és bemondja a mikrofonba: „Kedves vendégeink, akinek kedve tartja, részt vehet az állatok takarításában és etetésében. Tíz órától pedig fejünk! Megkóstolható a friss, meleg tej. Ezt követően félóránként a birtok más és más állatával lehet ismerkedni, szabad a bejárás, a simogatás, az etetés, sőt még sétálgatni is lehet Séróval és Elenával, a gyönyörű alpakákkal.”
– Minden egy lóval kezdődött. Bértartásban Nőtincsen élt, de amikor már kertes házban laktunk, arra gondoltuk, mennyivel jobb lenne, ha itt lenne velünk, ha akkor lovagolhatnánk, amikor kedvünk tartja, hát a kert végén kialakítottuk neki az új otthonát – mondja mosolyogva, és elkísér az istállókhoz.