Amikor 2003-ban néhány napon belül Nedeczky Júlia, Ugyan Anita és Csollány Katalin feljutottak a Gasherbrum II (más néven K4) 8035 méteres csúcsára, azzal magyar hegymászó történelmet írtak: ők lettek az első magyar nők (a legelső Nedeczky Júlia), akik 8000 méter fölötti csúcsot hódítottak meg. Az expedíciónak egyébként Várkonyi Beáta is tagja volt, de ő végül az időjárás viszontagságai miatt nem jutott fel a csúcsra.

Teljesítményük természetesen akkor és ma is emberfeletti, de azon, hogy nőként vitték véghez, nem különösebben lepődtünk meg, hiszen miért ne tehetnék? Természetesen ez nem volt mindig így, kevés nőről neveztek el hágót és átjárót, nem voltak ott a legelsők között. Holott a modern hegymászás kezdeteinél már felbukkantak a nők is, persze kisebb-nagyobb hátráltató tényezővel.

Nemcsak a brit és amerikai, de a magyar nők is jeleskedtek ezen a területen – noha nem valószínű, hogy hallottad már Geduly Hermina vagy Wesselényi Polixéna nevét, pedig ők igen fontos alakjai a hegymászásnak. A 19. században, ahogy most is, meglehetősen borsos tevékenység volt a hegymászás, így főleg nagy vagyonnal rendelkező nők próbálkoztak vele. Voltak közöttük feministák, szüfrazsettek is, sokan viszont nem törődtek politikával, csak másztak, hogy olyat érjenek el, amit előttük még senki.

Három réteg szoknya – extra veszély

A modern hegymászás története a 18-19. században indult, akkoriban tűrő- és állóképességük határait megismerni vágyó kevesek nem mindennapi erőpróbájának számított. Az első hegymászók vagy tudományos kutatással kötötték össze a hegycsúcsok meghódítását, vagy jégcsákánnyal, szextánssal és iránytűvel felszerelkezve új földeket akartak meghódítani.

Az 1800-as években a hegymászás rekreációs és sporttevékenység lett, különösen a svájci, olasz és francia Alpokban, amely így Európa játszóterévé vált, természetesen az arisztokrácia számára. Ugyan a legtöbb korai mászó még ekkor is férfi volt, azért a nők is megjelentek, annak ellenére is, hogy sok szempontból nehezebb terep volt számukra a hegy, mint a férfiak számára. És hogy miért?

Most ugyan alap, hogy mindenki ugyanolyan pehelysúlyú, a legmodernebb anyagokból készült ruhát visel, hiszen a lehető legkevesebb plusz súlyt érdemes cipelni, az 1800-as években  viszont a női mászók két megoldás közül választhattak: vagy valami praktikus, azonban botránykeltő, sőt törvénytelen öltözéket (nadrág) viseltek, vagy – hogy ne szólják meg őket – nehéz, háromrétegű gyapjúszoknyát vettek fel a nadrágra.

A szoknya pedig nemcsak, hogy nem volt praktikus, de még veszélyes is volt, hiszen igencsak megnehezítette a mászást.

Egy csoport hegymászó (nők és férfiak) a francia Mer de Glace gleccseren 1870 körül. (Fotó: Hulton Archive/Getty Images)

Érdekes anekdota (mai szemmel inkább egyenesen őrültségnek tűnik) szól például Elizabeth Hawkins-Whitshedről (más néven Mrs. Aubrey Le Bondról), aki decens öltözékben indult útnak, de természetesen mászás közben a nagyobb hatékonyság érdekében nadrágra vetkőzött, meg is mászta a 4221 méter magas Zinalrothornt, majd ereszkedés közben vette észre, hogy szoknyája fenn maradt a hegyen. Elképzelhetetlennek tartotta, hogy nadrágban térjen vissza Chamonix-ba, ezért kimerülten, saját határait is legyőzve visszafordult megkeresni azt.

Nem embernek való vidék

Ma már sokkal többen jutnak fel hatalmas csúcsokra, de a dolog lényege ma is ugyanaz: emberfeletti erőpróba, amely a testet és szellemet egyformán igénybe veszi, és amely a közhiedelemmel ellentétben nem az adrenalin hajszolásáról szól, hiszen igen hosszú, lassú és kimerítő folyamat ez.

Még ma is az, amikor már modern eszközök állnak rendelkezésre ahhoz, hogy valaki felkészüljön egy-egy ilyen teljesítménytúrára. A csúcsra feljutni természetesen még nem minden, valójában csak az út fele, hiszen onnan lejutni épp annyira kimerítő és hosszú folyamat, amit az oxigénhiányos állapottól bódult gondolkodás csak még nehezebbé tesz.

A Mont Blanc-on például a tengerszinti oxigénmennyiségnek csak a fele van meg, a Himalája vidékein már csak a harmada. Laikusként a jeges borzalom fut végig az ember hátán, amikor azokra a tragikusan járt hegymászókra gondolunk, akiknek megfagyott holttestei memento moriként szegélyezik a mászók útvonalait. Nincsenek kevesen,

a nepáli hatóságok szerint nagyjából 200 holttest található ma a Mount Everesten, vagyis a Csomolungmán,

és gyakran tájékozódási pontként is szolgálnak a mászók számára.

Ezek többsége a halálzónában található. Ez a hegymászásban használt kifejezés azt a magassági tartományt jelöli, ahol a levegő már olyan ritka, hogy az ott található oxigénmennyiség nem elegendő az emberi élet fenntartásához. Egyesek 8000 métertől számítják (így csak a Himalája hegységében értelmezhető), mások már 7500 méternél meghúzzák ezt a vonalat.

Ehhez az oxigénmennyiséghez már nem lehet akklimatizálódni, az emberi test gyorsabban éli fel tartalékait, mint ahogy erőforrásait pótolni tudja természetes úton. Ahogy Neszmélyi Emil hegymászó, felfedező írja a blogján, „e zónában még a legegészségesebb és legerősebb szervezet is haldoklásba kezd, ami akkor ér véget, amikor elhagyjuk a zónát vagy a hegymászó életét veszíti. Mindezek okán a halálzónában mindenki magára van utalva,

nem lehetséges anélkül menteni senkit, hogy más a saját életét ne veszítse el igen nagy eséllyel.”

 Így rögtön meg is kapjuk arra is a magyarázatot, hogy miért nem szállítják le a hegymászók holttesteit.

Az első nők között bizony magyarok is voltak

Az első feljegyzett női csúcsmászás 1786-ban történt (ugyanabban az évben, amikor a Mont Blanc csúcsára először ember lépett) Vallorcine régióban. A trió a Parminter család lányaiból állt, két testvér és egy unokatestvér, Elizabeth, Jane és Mary Parminter, akik a 3096 méter magas Mont Buet hegyet mászták meg két vezetővel.

(Ezt a hegycsúcsot először 1770-ben hódította meg Guillaume-Antoine Deluc és Bernard Pomet.) Számtalan levél és egyéb írásos beszámoló van arról, hogy ők voltak az első nők, akik 3000 méter fölé másztak, hírük mégsem terjedt el a világban 1957-ig.

Visszatérve 1786-ra: ez tehát nemcsak a Parminter nővérek miatt fontos dátum. A Mont Blanc-t a feljegyzések szerint először Jacques Balmat és Michel Paccard doktor mászta meg ezen év augusztus 8-án, a Horace-Bénédict de Saussure kezdeményezte expedíciót pedig a modern hegymászás kezdetének tekintik. Az első nő, aki elérte ezt a csúcsot Marie Paradis volt 1808-ban, tehát 22 évvel Balmaték után.

Ennek a csúcsnak a megmászása mára rutinfeladattá vált, évi átlagban 20 ezren jutnak fel rá, hiszen a felvonó végpontjától (Aiguille du Midi) a csúcs már csak ezer méterrel van magasabban, de azért ma sem nevezhető veszélytelennek a túra. Ma is megköveteli a magashegyi jártasságot, a vezetőt és a megfelelő felszerelést, tele van veszélyes részekkel és a sziklaomlások is állandó rizikóforrásnak számítanak, szóval nem nehéz elképzelni, hogy a 19. században milyen vakmerő vállalkozás volt nekiindulni a hegynek.

Mégis, már 1838-ban ott volt a következő nő: Henriette D’Angeville is feljutott a Mont Blanc csúcsára, ahol pezsgőt bontott teljesítményének megünneplésére.

Henriette d’Angeville (Forrás: Wikipédia)

1881. augusztus 4-én pedig az első magyar nő is feljutott a Mont Blanc csúcsára: ő Tauscher-Geduly Hermina, az első magyar hegymászónő,

aki nem véletlenül volt kora hegymászó világának ünnepelt alakja, hisz egy sor elképesztő teljesítmény fűződik nevéhez.

Tauscher-Geduly Hermina
(Forrás: Wikiőédia)

(Egyébként a Magyar Vöröskereszt egyik alapítója is ő volt.) 1854-ben harmadik nőként mászta meg a Lomnici-csúcsot. 1879. augusztus 22-én első női hegymászóként feljutott a Hochjochgraton keresztül az Ortlerre (3902 m). Szintén 1879-ben tagja lett a Svájci Alpin Club Rätia Osztályának, ami már csak azért is szenzáció számba ment, mivel hivatalosan csak 1979-től lehetnek nők a Svájci Alpin Club tagjai. 1880. augusztus 26-án ő volt az első nő a Piz Berninán.

Aztán jött a Mont Blanc megmászása férje, dr. Tauscher Béla pozsonyi főorvos és 4 vezető társaságában. Geduly Hermina volt a Dent Blanche első női megmászója, 1886. július 29-én pedig azzal vonta magára a hegymászó társadalom figyelmét, hogy egy napon három nehéz, 3000 méteren felüli csúcsot is megmászott (Vertainspitze 3541 m, Schildspitze 3468 m és Plattenspitze 3417 m).

Fizikai teljesítménye elképesztő volt, ahogyan Wesselényi Polixéniáé is, aki 1835-ban állította fel egyébként az első női magassági rekordot, amikor megmászta a Bon Homme bércet. Wesselényi Polixéna így írt egyik megemlékezésében arról, hogy milyen volt nőként hegyet mászni: „…szerénység nememnek tiltja szépségén kívül minden más tulajdonnal a sorból kiválni, igazán nem tudom, annál inkább, mert azt igenis tudom, hogy előítélettel megküzdeni győzelemhez szokott erő kell…”

Geduly Hermina és Wesselényi Polixéna csúcsteljesítményei azért is fontosak, mert angol és amerikai kortársaikkal szemben (Lucy Walker és Meta Brevoort) saját úti beszámolókat és szakmai cikkeket írtak, amelyekből történeti adalékokat is megismerhetett az utókor. A saját szerzőségű úti beszámoló azért is fontos volt, mert általában ehhez szokták kötni a csúcsra jutás elsőségét is.

Lucy Walker, aki 1871. július 21-én első nőként hódította meg a Matterhornt, semmi ilyesmit nem hagyott hátra, az ő és Brevoort teljesítményéről főleg újságírók számoltak be. Az első csak női mászás Miriam O’Brien nevéhez fűződik, aki 1929-ben egy francia hegymászónővel, Alice Damesmével férfiak nélkül mászta meg az Aiguille du Grépont.

Hogy a férfiasság milyen törékeny kis virág volt már akkor is, arra a legjobb példa az a mondat, amivel a kor neves hegymászója, Étienne Bruhl reagált erre a teljesítményre. Bruhl azt mondta, hogy „a Grépon eltűnt –

most, hogy sikerült két nőnek egyedül megmásznia, egyetlen önérzetes férfi sem tudja már elvállalni. Kár, mert nagyon jó mászóterep volt.”

Miriamet persze nem hatotta meg a sértés, 1931-ben, szintén Alice Damesme társaságában, szintén férfiak nélkül megmászták az Alpok hetedik legmagasabb csúcsát, a 4487 méter magas Matterhornt. Aztán ez a kőkemény feminista, bemutatva a sztereotípiáknak, hozzáment Robert L. M. Underhill harvardi professzorhoz, akitől két fia született. Rajtuk kívül természetesen még rengeteg női hegymászót ismerünk a korai időkből is, róluk ezen a linken érdemes olvasgatni.

A csúcsok csúcsai, 8000 méter felett

A Föld legmagasabb csúcsa, a 8848 méter magas Mount Everest, vagyis a Csomolungma (tibetiül a Föld istenasszonya) meghódítására még jó néhány évet várni kellett. Először George Mallory és Andrew Irvine kísérelték meg a csúcs elérését 1924. június 8-án, de ők soha nem tértek vissza, így az sem bizonyosodott be,  hogy elérték volna a csúcsot.

Mallory holttestére 1999-ben bukkant rá egy expedíció, de fényképezőgépe nem került elő, pedig a benne lévő film előhívása és az esetleges csúcsfotók előkerülése bizonyítékként szolgálhatott volna, hogy valóban feljutott a csúcsra. Irvine földi maradványainak hollétét máig homály fedi.

Végül 1953. május 29-én érte el először ember a Mount Everest csúcsát: az új-zélandi Edmund Hillary és a nepáli Tendzing Norgaj személyében. (2003-ban, az első megmászás 50. évfordulójának ünneplése kapcsán Hillary fia, Peter és Tenzing fia, Jamling együtt sikeresen megmászták a csúcsot.)

Az első női Csomolungma hódítás 1975. május 16-án történt: Tabei Dzsunko japán hegymászónő hajtotta végre a történelmi tettet.

Tabei Dzsunko (b) körülbelül két héttel a csúcsdöntés előtt, háttérben a Mount Everest déli fala. (Fotó: Bettmann/Getty Images)

A magyarok közül elsőként Erőss Zsoltnak sikerült a Mount Everest megmászása 2002. május 25-én, őt Jelinkó Attila követte 2007. május 23-án, majd pedig első magyar nőként Ugyan Anita is felért a Csomolungma csúcsára 2009. május 21-én. Aztán még egyszer 2010-ben is, azóta is ő az egyetlen magyar, aki kétszer is állt a Csomolungma csúcsán. 2018. májusában aztán a második magyar nő, Németh Alexandra is felért a Mount Everest csúcsára: dél felől, a nepáli oldalról próbálkozott sikerrel.

Kerekes Éva és Hercegh Angelika pedig első magyar nőkként mászták meg Nepálban a 8163 méter magas Manaszlut 2018. augusztus 28-án. Nedeczky Júlia Koncz Ákos társaságában most a 8027 méter magas Sisapangma csúcsára készül, erre edzenek, és ehhez keresnek támogatókat.

Forrás: Wikipédia, chamonixallyear.com, ujkor.hu
Kiemelt kép: Két új-zélandi lány a Mount Cookon, a Tasman-gleccser tetején – Fotó: PNA Rota / Getty Images